Inter-edzők segítik a magyar futballreménységeket

Az AC Milan után a másik milanói csapat, az FC Internazionale is segíti a magyar labdarúgást: az olasz klubbal együttműködési szerződést kötött a Láng SK budapesti futballegyesület.
Az AC Milan a hamarosan kezdődő nyári futballtáborával, míg a másik népszerű milánói klub, az Internazionale az utánpótlás-nevelési módszereinek átadásával segíti a magyar gyerekek fejlődését: a kék-fekete egyesület képviselői pénteken sajtótájékoztatón ismertették az angyalföldi Láng SK-val kötött együttműködési szerződés részleteit.

Profi szakemberek segítik a gyerekeket

Riccardo Ferri, az olasz klub korosztályos csapatait irányító stáb főnöke elmondta, az elmúlt közel egy évtizedben tizennégy országban honosították meg a képzést.

"Az Inter büszke arra, hogy Magyarországon is hozzájárulhat a fiatalok képzéséhez. Annak pedig még inkább örülünk, hogy a Láng révén egy híresen jó utánpótlás-nevelő klubbal állapodhattunk meg. Mindenkit biztosíthatok arról, hogy profi szakemberek foglalkoznak majd a gyerekekkel" - mondta a volt ötvenszeres olasz válogatott játékos.

A futball fellendítése a cél

A sajtótájékoztatón Aldo Montinaro, az Inter Campus elnevezésű program vezetője megjegyezte, több országban egyfajta szociális tevékenységnek tekinti az Internazionale a képzést : Brazíliában, Romániában, Kamerunban és Izraelben, valamint a palesztinok körében is elsősorban a szegényebb rétegek számíthatnak a milánóiakra.

Magyarországon más a helyzet, az Inter illetékese szerint Budapesten a futball fellendítése a cél.

Az Inter módszereivel dolgoznak tovább

A Láng SK csapatai és edzői ezentúl az Internazionale módszerei szerint tevékenykednek, a szerződés első lépéseként nemrég tíz fiatal vett részt olaszországi edzőtáborozáson. Rövidesen olasz szakemberek érkeznek Magyarországra, hogy tapasztalataikat átadják az ittenieknek.

Augusztus 25. és 28. között konzultációs napokat rendeznek a Láng Sporttelepen, a rendezvénysorozaton minden érdeklődő szakembert szívesen látnak a szervezők.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04