Pelé négy partjelzőt akar

A foci nem lóverseny, viszont a teniszhez sokban hasonlíthatna, legalábbis Pelé szerint. A brazil csillag megnevezte a játék szégyenfoltjait, és elárulta mi az, ami megrémíti őt.
Minden idők legsikeresebb labdarúgója, Pelé elítéli a videóbíró bevezetését a futballba, de a mikorchipes labda ötletét jónak tartja. "Azt hiszem használhatjuk a technológiát, talán egy chippel a labdában, úgy mint a teniszben, azt hiszem ez így oké" - érvelt a hatvanöt éves labdarúgó, bár még a fehér sportban sem próbálták ki ezt a módszert. (Érzékelő a teniszpályába van építbe, amit csak akkor kapcsolnak be, ha szervál az egyik játékos.)

Nincs idő a visszajátszásokra

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) futballbizottságának tagjaként a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, azért nem támogatja videóbírót és ezzel együtt az azonnali visszajátszást, mert ugyan megoldhat kétes szituációkat - utalt a Liverpool-Chelsea BL-negyeddöntőre -, de megzavarhatja a játék folyamatosságát. "Úgy gondolom, hogy a technika segíthet, de nem ezen a ponton. A futball nem az a sport, amelyet csak úgy megállíthatunk, és azt mondhatjuk: oké, nézzük csak vissza, gól volt-e vagy sem" - fejtette ki álláspontját a világ egyetlen háromszoros futballvilágbajnoka.

A foci nem lóverseny

Pelé még abban az esetben is ellenzi az esetek visszajátszását, ha bizonyíthatóan a bíró tévedett. "Ez nem lóverseny, a futballban a labda egyfolytában pattog" - tette hozzá, bár nem tudni pontosan, mire gondolhatott. A pályafutása alatt 1281 gólt szerző brazil klasszis a mostani vitát az 1966-os világbajnoki döntő után kialakult helyzettel azonosította. Akkor Geoff Hurst angol játékos lövését látta bent a partjelző, a bíró pedig jóváhagyta. Az angolok végül 4-2-re verték a németeket.

A technika helyett Pelé építő megoldásnak azt tartaná, ha plusz partjelzők segítenék a bíró munkáját az alapvonalakon. "A legnagyobb tévedések a tizenhatoson belül történnek, és amikor a labda áthalad a gólvonalon. Kellene egy ember az alapvonalra, mint a teniszben, ezzel elkerülhetőek lennének a hibák" - hasonlította megint csak a teniszhez a futballt.

Utálja az akadékoskodó védőket

A sorfallal kapcsolatban már korábban jelezte, hogy nem tartja fairnek , és maximalizálná a labda elé állítható játékosok számát. Úgy véli nem helyes, hogy egy játékos kicselez négy embert, majd felrúgják, és az ellenfél akár tíz emberrel is megakadályozhatja a kapura tartó lövést. "Egyszerűen nevetséges, nem értem miért nem tudják ezt megváltoztatni" - ismételte álláspontját. Hozzátette: utálja azokat a védőket, akik közvetlen a labda elé állnak a szabadrúgásokkor, hogy ne lehessen gyorsan elvégezni. A szimulálást, a mezlevétellel párosuló gólörömöt, valamint az időhúzást egyaránt a futball szégyenfoltjának tartja.

Alázatra és klubhűségre nevel

Pelé elismerte, hogy a pénz a fociban meghatározó tényező, ellenben bajnak gondolja, hogy a kiváló játékosok pár hónap után a Manchesterben, az Arsenalban, a Barcelonában vagy a Real Madridban kötnek ki. "Ez megrémít engem, mert most már a pénzért fociznak. Fontos a pénz, de az is fontos, hogy a focisták szeressék a klubjukat és a játékot is" - zárta mondandóját.

Pelé fia börtönben marad
Pelé fiát, Edson Cholbi do Nascimentót múlt hét pénteken felmentették gyilkosság vádja alól. A korábban kapusként a Santosban futballozó 'Edinho' egy tizenhárom évvel ezelőtti ügyben állt a bíróság előtt. 1992-ben ittasan halálát okozta egy motorosnak. Szabadlábra azonban nem helyezték, mert egy hónappal ezelőtt kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették, tizenhét másik társával együtt. A csoportot gyanúsítják továbbá a futballista-anyukák elrablásával is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17