Két év börtönt kapott Bognár György

Az ötvenszeres válogatott futballista, Bognár György első fokon sikkasztásért és csalásért kapta kétéves letöltendő börtönbüntetését. A pletykák szerint Bognáron eluralkodott játékszenvedélye, és a kaszinóban költötte el a soproni klubtól hiányzó milliókat.
A soproni városi bíróság első fokon két év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Bognár Györgyöt, a Matáv SC Sopron labdarúgócsapatának korábbi edzőjét és klubigazgatóját.

2003-ban menesztették és jelentették fel Bognárt

Gajdos Anikó bírónő a vádlottat jelentős értékben, folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, egy rendbeli csalásban és egy rendbeli okirathamisításban találta bűnösnek, és a börtönbüntetés mellett két évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni a Győr-Moson-Sopron megyei Bírósághoz. Bognár jelezte, élni kíván ezzel a jogával.

A korábbi ötvenszeres válogatott futballistát 2003 júliusában pénzügyi visszaélés miatt a csapat vezetői menesztették klubigazgatói posztjáról, majd a két fél által kötött részletfizetési megállapodás felrúgása miatt - több mint tízmillió forintos károkozásért - feljelentették. A pletykák szerint Bognár a kaszinóban költötte el a hiányzó összeget.

Bognár üzleti jutalékra tartott igényt

A vizsgálatokat a nyomozók tavaly februárban zárták le és az ügyet kétrendbeli sikkasztás, egyrendbeli magánokirat-hamisítás és csalás vádjával, azaz vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Bognár a feljelentés után és nyomozás alatt is ártatlannak vallotta magát, és jelezte, hogy üzleti jutalék címén tizenötmillió forintot követel, amelyre álláspontja szerint annak idején szóbeli megállapodást kötött a felügyelő bizottsággal. Mint mondta, ennek az összegnek előlegeként vett fel 10,4 milliót.

Elmeorvos is vizsgálta a korábbi edzőt

A tavaly novemberben kezdődött tárgyaláson előbb március elején, majd áprilisban akartak döntést hozni. A bírónő azonban márciusban ismételt adó- és könyvszakértői vizsgálatot, áprilisban pedig játékszenvedélye miatt - Bognár rendszeresen kaszinózott - igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálatot rendelt el. Ez utóbbi a bírónő szerint azt állapította meg, hogy Bognár tudatában volt cselekedetei súlyával és azok következményeivel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58