A Celtic 'szégyenteljes' veresége Pozsonyban

A skót sztárcsapat, a Celtic öt góllal kapott ki az Artmedia Petrzalkától a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A csapat most debütált edzője szerint ez a meccset soha nem felejtik el, és nem tud az emberek szemébe nézni.
A Pozsony egyik külkerületében, Közép-Európa legnagyobb, százötvenezres lakótelepe tövében székelő Artmedia Petrzalka okozta a Bajnokok Ligája második selejtezőköré odavágóin a legnagyobb meglepetését.

BBC: szégyen

A ligetújfaluiak magabiztosan, 5-0-ra ütötték a skót bajnoki címről csak éppen lemaradó Celticet.

A BBC Sport tudósítása szerint az UEFA-kupa 2003-as döntőse történetének egyik legszégyenletesebb vereségét szenvedte el szerdán.

Nehéz a szemekbe nézni

Az első félidőben arccsonttörést szenvedett a volt angol válogatott Chris Sutton, ez zavarhatta meg a zöld-fehéreket, akik a játékrész végén kerültek hátrányba.

Az Artmedia a második félidőben elején növelte előnyét, majd három perc alatt tovább duplázta vezetését. Az utolsó percben lett teljes a Celtic kiütése.

"Még mindig tart a sokk. Egyik játékosom sem fogja soha a mai játékot elfelejteni. A szégyen a legelevenebb érzés most bennem, nehéz bárkinek is a szemébe nézni. Kell néhány hét, amíg kielemezzük ennek a vereségnek az okait" - értékelt megtörten a Celticcel első tétmeccsét vívó új edző, Gordon Strachan.

Szerencsére valóság

A hazaiak trénere, Vladimir Weiss maga is meglepődött az eredményen: "Ez olyan, mint egy álom, de szerencsére most ez a valóság."

Korsós gólpassza

A többi találkozón nem született meglepetés: a bécsi Rapid hat góllal nyert az előző kör meglepetéscsapata, a luxemburgi Dudelange otthonában, a magyar válogatott Korsós György egy gólpasszt jegyzett; a bolgár bajnok CSZKA Szófia Albániában tudott győzni; a Lokomotiv Moszkva nem bírt a macedón bajnokkal, a Steaua az ír Shelbourne-nel - egyaránt idegenben.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések
Shelbourne (ír)-Steaua Bucuresti (román) 0-0
Tirana (albán)-CSZKA Szófia (bolgár) 0-2 (0-0)
DEBRECENI VSC-AVE ÁSVÁNYVÍZ - Hajduk Split (horvát) 3-0 (2-0)
F91 Dudelange (luxemburgi)-Rapid Wien (osztrák) 1-6 (1-4)
Partizan Beograd (szerb-montenegrói)-Sherif Tiraspol (moldovai) 1-0 (0-0)
Malmö (svéd)-Maccabi Haifa (izraeli) 3-2 (1-2)
Artmedia Petrzalka (szlovák)-Celtic Glasgow (skót) 5-0 (1-0)
Rabotnicki Skopje (macedón)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-1 (1-0)
Kedden játszották
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Bröndby IF (dán) 0-2 (0-0)
Dinamo Kijiv (ukrán)-Thun (svájci) 2-2 (2-1)
Anortoszisz (ciprusi)-Trabzonspor (török) 3-1 (1-0)
Anderlecht (belga)-Nefcsi Baki (azeri) 5-0 (4-0)
Valerenga (norvég)-Haka (finn) 1-0 (0-0)
FBK Kaunas (litván)-FC Liverpool (angol) 1-3 (1-2)
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58