Gyenge játékkal esett ki a Fradi az UEFA-kupából

Idegenben nyert, mégis kiesett a Ferencváros az UEFA-kupából. Lipcseiék hiába arattak egygólos sikert az MTZ-RIPO Minszk otthonában, a hazai kétgólos vereségnek köszönhetően kiestek fehérorosz riválisukkal szemben.
Két hete a Ferencváros siralmas teljesítményt nyújtott a Minszk elleni UEFA-kupa-előselejtezőn. Az akkori, kétgólos hazai vereség után a szurkolók nem is az eredmény, sokkal inkább a játék miatt szörnyülködtek. Ennek ellenére is legalább kétszáz zöld-fehér szimpatizáns elutazott a "Traktorosok" stadionjába.

Gyenge mezőnyjáték

A visszavágón aktívabban kezdett a Fradi, a minszkiek minden erejükkel védekeztek, de a magyar együttes képtelen volt komoly helyzetet kialakítani Szulima kapuja előtt. A 8. percben Tőzsér ugyan jó helyzetben kapott labdát, de annyit várt, hogy a visszaérő védők könnyedén tisztáztak előle.

A félidő közepére enyhült az amúgy is igen gyenge nyomás, a hazaiak is egyre többször próbálkoztak, de nem tudtak komoly helyzetbe kerülni. A 29. percben például Budovinszkyt csapták be csúnyán a jobb oldalon, a beadás után a tiszta helyzetben lévő Todua lába alatt elgurult a labda.

Vezetés rövid ideig

Nem sokkal később Todua a meccs legnagyobb helyzetét lőtte Udvaráczba, majd a lefújás előtt nem sokkal megszerezte a vezetést a Fradi. Rósa kapott remek labdát a jobb oldalon, de ballábas lövését védte a kapus. A szögletet Tőzsér csavarta be, a kapus kiütötte a labdát, Budovinszky lefejelte a az érkező Lipcseinek, aki kapásból kilőtte a jobb alsó sarkot.

A szünet után aztán hamar egyenlített a fehérorosz együttes. Egy ártalmatlannak tűnő szabadrúgás után a védők csak nézték, amint három hazai játékos is felugrik, majd közülük végül Koncevoj szerzett gólt. A folytatásban a hazaiak tartották az eredményt, és ahol tudták húzták az időt, míg a zöld-fehérek erejét felemésztette a sorozatos reklamálás, vitatkozás.

Győztes gól az utolsó percben

A második játékrész ugyanúgy zárult, mint az első, a lefújás előtti pillanatokban Rósa révén ismét vezetéshez jutott a Fradi. A középpályás Lipcsei remek átadását lőtte a kapu jobb oldalába. A győzelmet így megszerezte a Ferencváros, de csak ennyi öröme lehet, hiszen a minszkiek jutottak a következő fordulóba. A két héttel korábbinál jobban játszott ugyan a Fradi, ezúttal helyzetei is voltak, azonban a roppant gyenge, de lelkes minszkiek továbbjutása így is megérdemelt.

UEFA Kupa, selejtező, 1. forduló, visszavágó:
MTZ-RIPO Minszk (fehérorosz)-Ferencváros 1-2 (0-1)
Minszk, Traktor Stadion, 4500 néző, v.: Havrilla (szlovák)

MTZ-RIPO Minszk:
Szulima - Mihnyuk, Sztascsenjuk, Popel, Bilina - Afanaszjev, Scsegrikovics, Mhitarjan (Jeremcsuk, 79.), Zilavec (Mancsev, 80.) - Koncevoj, Todua (Tarascsiuk, 66.)

Ferencváros:
Udvarácz - Balog, Budovinszky, Tímár, Keller (Nógrádi, 72.) - Takács (Szalai, 78.), Rósa, Lipcsei, Tőzsér - Bajevski (Csurka, 92.), Laczkó

gólszerzők: Koncevoj (49.), illetve Lipcsei (45.), Rósa D. (90.)
sárga lap: Mhitarjan (42.), Mihnyuk (63.), Popel (67.), illetve Keller (32.), Budovinszky (55.), Tímár (72.), Tőzsér (87.)

Továbbjutott: az MTZ-RIPO Minszk, 3-2-es összesítéssel

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58