Szabics megduplázta fizetését

A magyar futballválogatott csatára, a pár hete Kölnbe igazolt Szabics Imre két év alatt több mint megduplázta a fizetését a Bundesligában. Szabics a Stuttgart csatáraként 2003-ban kétszázötvenezer eurót keresett, az első ligába feljutott egyesülettől viszont - a Bild értesülése szerint - már hatszázötvenezret kap az idei szezonra.
A Bundesliga élvonalába nyáron egy év után visszajutott 1. FC Köln csapatának edzője, Uwe Rapolder kifejezett kérése volt, hogy Szabics Imrével erősítsék meg a keretet. A Köln ki is fizetett a VfB Stuttgartnak félmillió eurót (körülbelül százhuszonötmillió forint), Szabicsot azonban nem sokkal ezután rejtélyes sérüléssel kezelték, meg is kellett műteni. A támadó lágyék- és szeméremcsont-fájdalmakra panaszkodott.

Ötvenedszer lépne pályára

Egyelőre nem tudni mikor léphet pályára, az azonban kiderült, hogy a német bajnokságban eltöltött két éve alatt megduplázta fizetését. Eddigi negyvenkilenc mérkőzésén tizennégy gólt ért el az FTC és a Sturm Graz korábbi támadója.

A legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Bild által nyilvánosságra hozott fizetési listán Szabics neve mellett bruttó hatszázötvenezer eurót, azaz százhatvanmillió forintot tüntetnek fel.

Podolski csak a felét kapja Szabics bérének


Szabics Imre
A magyar csatár ezzel több mint kétszeresét kapja annak a Lukas Podolskiénak - neki háromszázezer euró a fizetése -, aki a legnagyobb német csatárígéret, és a Konföderációs Kupán már kulcsemberré vált a válogatottban.

A Kölnnél egyébként a bérek tudatosan visszafogottak, a tehetősebb csapatok sokkal jobban fizetik alkalmazottaikat. A Stuttgart a kapus Timo Hildebrandnak két és félmilliót, a Milantól megszerzett Jon-Dahl Tomassonnak hármat, az Aston Villától ingyen elhozott Thomas Hitzlspergernek és Meirának kétmillió kétszázezret.

A Schalke is kényezteti játékosait

A csődközelben lévő Borussia Dortmundnál is jól fizetnek, a cseh Tomas Rosickynak hárommillót, Kehlnek két és felet, a szintén védő Christian Wörnsnek viszont hárommillió négyszázezret utalnak át. A Schalke is igencsak szeret a kedvében járni futballistáinak, Ernstnek és Bordonnak egyaránt két és felet fizetnek ki, a frissen igazolt Kevin Kuranyinak pedig még erre is rátesznek százezerrel.

A Herthánál légióskodó Dárdai Pál fizetését nem hozta nyilvánosságra a lap, állítja viszont, hogy a brazil Marcelinho egymillió nyolcszázezret tehet zsebre, az edző, Falko Götz azonban ennek mindössze a felét. Általánosságban elmondható, hogy a szakvezetők jóval kevesebbet kapnak, mint a sztárjátékosok. Marcelinho két éve egymillióval keresett többet, és az akkori adatok szerint Dárdai egy és egy negyedmilliót kapott. Vélhetően az ő fizetését is csökkentették.

Elbert és Micoud-t jól megfizetik

A Werder hárommilliót ad Johann Micoud-nak, féllel kevesebbet Miroslav Klosénak, a Leverkusen 3,5 millióra értékeli Jens Nowotny szolgálatait. A Hamburg a holland van der Vaartnak két és félmilliót fizet.

A kevésbé tehetős csapatok közül a Mönchengladbach kétmilliót ad a brazil Geovane Elbernek, a Hannovernek 1,3 milliót ér meg Brdaric játéka.

A Hannovernél játszik a legrosszabbul kereső játékos

A Bild úgy tudja, hogy a legjobban kereső labdarúgó jelenleg a bayernes Michael Ballack, hat és félmillió eurójával (közel 1,6 milliárd forint), a leggyengébben fizetett pedig a Hannover profija, Hendrik Hanhe, aki tizenötezer euróval (3,6 millió forint) kell beérnie évente, vagyis havonta ezerkétszázötven eurót kap. Ennél még a magyar élvonalban is többet lehet keresni, kivált anyagilag biztos lábakon álló egyesületeknél.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58