További Futball cikkek
- A Liverpool csapatkapitánya lehordta a csapattársait a fájdalmas vereség után
- Többmeccses eltiltást kaphat Kerkez Milos, csapata fellebbez a piros lapja ellen
- Pakson nincs válságstáb, ha sikerül kiegyenesedni, még szép is lehet a zárás
- Hősi halált halt a Nyíregyháza a balmazi télutóban
- Kikaptak a városi riválistól, egyre távolabb Szoboszlaiéktól az angol bajnoki cím
A sok nem volt elég
Két Bajnokok Ligája-, két bajnoki-, egy Világkupa- és egy Európai Szuperkupa-siker után azért menesztették, mert a spanyol sajtó által "Galacticóknak" nevezett sztárjaival a BL-t nem sikerült megszereznie abban az évben.
Zidane, Raúl, Figo és Ronaldo viszont szinte ezzel egy időben kapott, illetve veszített el egy-egy társat: David Beckham érkezett, Claude Makelele elhagyta a klubot. Előbbi vitte a szalagcímeket, utóbbival senki nem foglalkozott, hiszen csak egy szürke védekező középpályás távozott, mert nem voltak hajlandóak megemelni a fizetését. "Nem tud gólt lőni, se passzolni, se fejelni" - értékelte őt Perez.
A nagy ünneplésben - Becks mint egy herceg érkezett Madridba - senkinek sem tűnt fel, hogy az angol érkezésével egy poszton már két világsztárja is volt a csapatnak, egy másikon viszont egy se. A szőke jobbszélsőre szakmailag semmi szükségük nem volt, hiszen Luis Figo tökéletesen betöltötte ezt a posztot, de marketingszempontból kellett, hogy még több mezt eladjanak, és Ázsiában is népszerűvé tegyék vele a klubot. Beckhamet már ott is ismerték és szerették, a Real Madridot kevésbé.
PR-edző a PR-csapathoz
Mióta elküldték a Madridtól, csak egy fél évet dolgozott futballcsapatnál, a török Besiktasnál. Jelenleg sincs munkája, így kézenfekvő lenne őt visszahozni, de Florentino Perez túl büszke ahhoz, hogy hibáját elismerje, és újra foglalkoztassa a trénert. "Amíg Perez az elnök, én nem leszek ismét a Real Madrid edzője" - nyilatkozta nemrég a szakember, amikor az ő neve is felvetődött, mint Luxemburgo utódja.
Júliusban majd' egyhónapos Távol-Keleti túrán haknizott a gárda, élen Beckhammel. "Most nézzék meg, milyen szép! Imádják, és imádni fognak minket is" - nyilatkozta akkoriban a Real Madrid sajtófőnöke.
Egy másik, - ekkor még - kétségtelenül kisebb név, Ronaldinho eközben épp a nagy rivális FC Barcelonával készült Katalóniában, bár nem sokon múlt, hogy ne ő legyen ott Tokióban Beckham helyett. A Madrid az ő leigazolásáról is tárgyalt, de mivel csak 2004-ben akarta volna szerződtetni, a Barca lecsapott rá: "Ronaldinhóra nincs szükségünk, csúnya és nem is különleges játékos".
A csapatot természetesen már új edző vezette, de miután felmerült Fabio Capello, Sven-Göran Eriksson és Ottmar Hitzfeld neve, Perez megmagyarázhatatlan okból a Manchester United másodedzőjét, Carlos Quierozt tette a kispadra.
A portugál szakember 1989-ben és 1991-ben ifi-világbajnokságot nyert a portugál válogatottal, ő fedezte föl Figót, és ismerte Manchesterből Beckhamet, de klubcsapattal nem volt eredménye. Sármos déli megjelenésével persze tökéletesen beleillett a Real-imidzsbe.
Beckham, a védekező középpályás
A szezon elején nem is volt gond, a csapat az élmezőnyben volt a bajnokságban, továbbjutott a BL-ből, legyőzte a Barcelonát is, és Beckham alázatának hála az összes világsztár egyszerre lehetett a pályán: jobbszélső létére vállalta, hogy átveszi Makelele szerepét, és labdát szerez a középpályán. Valójában csak így fért be a kezdőbe, Esteban Cambiasso kárára: az argentin, aki talán képes lett volna feledtetni Makelelét, csere lett, hiszen az ő mezéért csak a szegény Argentínában álltak volna sorban, portréját pedig egyetlen multinacionális vállalat sem tette volna reklámkampányába.
Politikáját maga "Zidane-ok és Pavónok" névvel jellemezte, vagyis a csapatát a szerinte fontosabb posztokon sztárokból, illetve dolgos, de átlagos tehetségű fiatalokból rakja össze. Ennek szellemében 2001-ben Zidane-t, 2002-ben Ronaldót, 2003-ban Beckhamet, 2004-ben Owent, 2005-ben Robinhót vitte az egyesülethez.
Elképzeléseivel valamelyest szakított, amikor megvette Samuelt, Gravesent, Sergio Ramost és Baptistát, akik elismert, de nem sztárjátékosok.
Anyagilag tökéletesen egyensúlyba hozta a Realt Perez, az előző spanyol kormánnyal remek kapcsolatban volt, az állammal több üzletet is kötött: bőven áron felül adta el neki például a klub régi edzőközpontját, és rengeteg szponzort hozott. Neki köszönhető, hogy a Real Madrid napjaink egyik, ha nem a leggazdagabb és leghíresebb futballegylete.
A visszaesés hirtelen volt és meglepő: a kis francia csapat, a Monaco kiverte a negyeddöntőben Zidane-ékat. Különösen fájó lehetett, hogy a fehéreket épp saját futballistájuk, Fernando Morientes győzte le, a monacói visszavágón lőtt két döntő fontosságú góljával. A spanyol válogatott csatár a szezon elején még a Reallal készült, de mivel Ronaldo és Raúl mögött szinte sosem fért be a csapatba, kölcsönadták.
Barcelona-vereség és negatív csúcs
A BL-kudarcot újabb csapás követte, kikaptak, ráadásul saját stadionjukban, a Bernabeu-ban, a Barcelonától. A vereség lavinát indított el, új negatív klubcsúcsot állítottak föl, sorozatban négyszer veszítettek, és a bajnok Valencián kívül még a katalán rivális is eléjük került a bajnokság végére.
Nyilvánvaló volt, hogy a középpályán ment el a szezon, Beckham, főleg mint védekező ember, kevés volt, az idősödő Zidane és Figo - főleg utóbbi - már nem mozgott úgy, mint korábban, a fiatalabbak, Guti és Solari pedig ennek ellenére is csak ritkán kaptak lehetőséget. Ronaldo legelöl a helyzeteket ugyan berúgta, de sosem lett újra az a csodálatos és megállíthatatlan szuperklasszis csatár, aki térdsérülése előtt volt.
Nem segíti a Realt a klub bürokratikus felépítése sem, főleg az új játékosokat kiszemelő technikai igazgatói poszton jönnek-mennek a szakemberek. Az argentin Jorge Valdano 2004 nyarán mondott le a posztról, helyére a volt Milan-edző Arrigo Sacchit hozta Perez. Az olasz mester néhány hete mondott le, távozását a sok stresszel indokolta. Utódja Benito Floro, az egyesület volt edzője lesz.
A 2003-2004-es idényben így semmit nem nyert a Real Madrid, legnagyobb sikerük a Spanyol Kupa-döntő volt, de ott is kikaptak, a Zaragozától. Queirozt kirúgta Perez - a bukott mestert visszavette az MU - , és a válogatott volt edzőjét, az ősmadridos José Antonio Camachót tette a helyére.
Camacho másfél hónapig bírta
A temperamentumos mester mellett szólt, hogy spanyol volt, de más nem sok, hiszen klubedzőként semmilyen eredményt nem tudott felmutatni. Nagyobb gond volt viszont, hogy a Presidente nem tanult egy évvel korábbi hibájából, sőt, elengedte az Interbe Esteban Cambiassót, így az utolsó védekező középpályás is távozott a klubtól. A helyére senkit nem vett, igaz, egy védőre már rá tudták beszélni segítői: megszerezte a Romától Walter Samuelt.
A középhátvéd mellé persze kellett egy név is, így a csatársorba, Ronaldo, Raúl, az időközben visszatért Morientes és a fiatal tehetség Portillo mellé megvette Michael Owent is. Két helyre így öten lettek, igaz Owen miatt volt, hogy egyszerre négy aranylabdással állt föl a csapat. Persze csak ritkán, mert a fiatal angol sosem volt kezdő, annak ellenére sem, hogy csereként beállva szinte mindig gólt rúgott.
Ronaldo, Zidane, Figo és Raúl még inkább érinthetetlenné váltak, Morientes például sosem került a csapatba, még akkor sem, ha a csatárok nem játszottak jól. Camachónak alig egy hónap és négy tétmeccs után bele is tört a bicskája a feladatba, felmondott. (Ennél kevesebb időt csak ő maga töltött Real-vezetőedzőként, amikor a kilencvenes évek végén két szezon között - tétmeccs nélkül - három hétig ült a kispadon.)
Luxenburgo ígéretesen indult
Utódját Perez házon belül oldotta meg, az utánpótláscsapatnál dolgozó Juan Garcia Remónt nevezte ki, és azt tervezte, vele fejezi be a szezont. Decemberben viszont már olyan rosszul játszottak, ráadásul a Barcelonától is kikaptak 3-0-ra, hogy elkerülhetetlen volta a váltás.
Sok nevet földobtak, de valójában nem tülekednek a kispadért: José Mourinho, Arsene Wenger, Fabio Capello és Rafa Benítez is visszautasította a lehetőséget. Ottmar Hitzfeldnek ugyan csapata sincs, de nem akar Spanyolországban dolgozni, több jelölt pedig egyelőre nincs.
Pereznek ugyanis jelenleg olyan edző kellene, aki májusig elfogadható eredményekkel ellavírozgat a csapattal, hogy aztán átadja valamilyen nagyobb nevű kollégájának. A megoldás talán a szerb Radomir Antics lenne, aki edzette korábban a Realt és a Barcelonát is, az Atleticóval bajnok lett, és utolsó munkája épp a 2003-ban a Realhoz tökéletesen hasonlító helyzetben szenvedő Barca összekaparása volt. A barcelonai Sport című lap szerint a Realnál már föl is vették vele a kapcsolatot.
Az elnök ekkor végre a zsebébe nyúlt, eredményes edzőt hozott, igaz, Dél-Amerikából: a többszörös brazil bajnok exszövetségi kapitány Wanderley Luxemburgót. Januárban vett továbbá egy védekező középpályást, Thomas Gravesent az Evertontól. Úgy tűnt, húzásai bejönnek, a mester összekapta a lanyha sztárokat, megnyerte velük első, mindössze hétperces meccsét, és legyőzték a Barcelonát is, 4-2-re. A BL-ből viszont kiestek a Juventus ellen, és a katalánokat sem tudták már utolérni a bajnokságban.
Jött Pablo Garcia és Diogo
A 2005-2006-os szezonra újult erővel, jó edzővel és ami a legfontosabb, új játékosokkal készült a világ legsikeresebb klubja. Perez a kudarcot valló Samueltől megszabadult, de hozott helyette egy másik hátvédet, az uruguayi Diogót, és egy újabb labdaszerző embert, Pablo Garciát. A kétkedők azt mondták, egyikük sem Real Madrid szintű tehetség, de Perezt és segítőit, az alelnök Butraguenót és a sportigazgató Arrigo Sacchit ezek a vélemények nem izgatták. Természetesen mindannyiukat egy újabb ázsiai haknitúrán próbálták ki, utolsó "felkészülési" meccsüket a Puskás Ferenc Stadionban, egy magyar hakniválogatottal játszották.
A támadósorból - még az év elején - Morientes a Liverpoolhoz távozott, nyáron Figo elment az Interbe, Portillóban pedig nem bízhattak, mert kikölcsönözték a Bruges-nek, így a támadósorra ráfért egy kis erősítés.
Barcelona-kedvelő brazilok
Az új Pelének kikiáltott Robinhót és a Sevillában két szezon alatt 38 bajnoki gólt szerző vérbeli csatárt, Julio Baptistát vette meg Perez. Az elnököt nem érdekelte, hogy Robinho korábban nyíltan vállalta, hogy Európában a Barcelona a kedvence, illetve, hogy Baptista már egy éve könyörgött a Sevilla vezetőinek, hogy engedjék el a Barcelonába. A katalánok aztán egyikükért sem kínáltak elég pénzt, vagy Perez ígért rá az ajánlatukra, és mindketten Madridba kerültek.
Természetes, hogy a brazil edző támogatta a megszerzésüket, mint ahogy Owen elengedését is: kétszeres áron adták el a Newcastle-nek, bár a felkészülési szezonban sok gólt lőtt.
Az erősítések közül csak egy, a tinédzser középhátvéd Sergio Ramos jött be, nagyjából. A csapat így a BL-ben könnyedén kikapott a Lyontól, a Barcelonától pedig olyan simán 3-0-ra, hogy a Bernabeu közönsége felállva tapsolta Ronaldinhóékat.
Győztes meccs, edzőmenesztés
A legrosszabb produkciót mégis a Getafe elleni 1-0-ás győztes meccsen nyújtották, és másnap Perez elbocsátotta Luxemburgót. Helyettesének újra egy korosztályos edzőt nevezett ki, Juan Lopez Carót, aki eddigi négy meccséből egyet megnyert, egyet döntetlenezett, és kettőt elveszített Zidane-ékkal.
Az utolsó 2005-ös bajnoki fordulóban a bennmaradásért küzdő Racing Santander verte el 2-1-re a Realt Madridban. Az első félidőben talán leggyengébb játékát nyújtotta ebben a szezonban a csapat. Az új tréner alig három hét alatt a Barcelonával szembeni hatpontos hátrányból tizenegyet csinált, egyelőre mégis úgy tűnik, májusig a helyén marad. Perez - még a Santander-zakó előtt - megerősítette a posztján, de nehéz elképzelni, hogy sokáig megtartsa. Nem tudni, meddig húzza, de az utóbbi bő két év alatt kiderült: edzőt győztes meccs után kirúgni nem jó ómen.
Nyáron váltani kell
Zidane, Beckham, Ronaldo persze nem felejtettek el focizni, Baptistával, Robinhóval, Gravesennel kiegészülve egy világklasszis edző vagy egy tapasztalt öreg tréner még össze tudná őket kapni, de tény, váltásra van szükség. Pereznek el kell döntenie: futballcsapatot épít vagy folytatja a gazdaságilag remekül jövedelmező, de a pályán jelenleg sikertelen PR-munkát.
A durungfutballista Pablo García mindig kezdő, miközben a jóval technikásabb Gravesen a padon ült, a csatár Julio Baptista a középpályán, számára idegen poszton használhatatlan. Zidane és Robinho ütik egymást a pályán, ráadásul a fiatal brazil lassan illeszkedik be a csapatba és a spanyol bajnokságba is.
Ronaldo, bár még mindig lő gólokat, az első számú választás, miközben Baptista a középpályán szenved. Zidane már majdnem 34 éves, nem tud minden meccsen jól játszani, egyedül David Beckham az, aki általában hozza magát. Vagy ha nem, legalább igyekszik, ami társaira nemigen jellemző.
A két szélsőhátvéd, Michel Salgado és Roberto Carlos sem a régi már, de valójában nem miattuk gyenge a csapat. Ennek ellenére Salgado helye veszélyben lesz januártól: a brazil válogatott Cicinho csatlakozik a kerethez.
A jelenlegi krízishelyzetben a Real bonyolult, utóbbi időben kibogozhatatlan játékrendszere sem szerencsés, egy szimpla 4-4-2, ami mindenkinek fekszik, sokat javíthatna az eredményeken. A Casillas - Salgado, Sergio Ramos, Woodgate, R. Carlos - Beckham, Gravesen, Helguera, Zidane/Robinho - Ronaldo, Baptista összetételű gárda sikeres lehetne.