Életének 74. évében, súlyos betegség után elhunyt Dalnoki Jenő, az 1952-ben olimpiai bajnok magyar válogatott labdarúgója.
A közismerten kemény, de a sportszerűség szellemét mindig betartó balhátvéd több mint három évtizedet töltött az Üllői úton. A klub történetének első futballista olimpiai bajnoka (1952, Helsinki), az FTC örökös bajnoka. A Ferencváros neve ezalatt több ízben változott, de ő hű maradt a csapathoz, összesen 439 mérkőzésen szerepelt. (283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 hazai díjmérkőzés).
Részben klubhűsége miatt is, a válogatottban csak 14 alkalommal jutott szóhoz. Két olimpián szerepelt, Helsinkiben (1952), majd Rómában (1960) az arany-, illetve bronzérmes együttesben. Játékosként két (1963, 1964), edzőként egy bajnoki cím (1976) fűződik a nevéhez. 1965-ben VVK-t nyert a Ferencvárossal.
Az FTC örökös bajnoka az ifjúsági válogatott kapitánya is volt. Edzői pályáját Tatabányán folytatta, majd az FTC-ben fejezte be. Régi könyvek, ritkaságok szenvedélyes gyűjtője volt, testnevelő tanárnő lánya az élvonalban kosarazott.
A Ferencváros történetében edzőként ő dirigálta a legtöbb meccsen a csapatot - 397 díjmérkőzésen ült a Fradi kispadján. Legjelentősebb sikerei közül kiemelkedik az 1975-ös KEK szereplés melyben veretlenül jutott csapata a döntőbe, az 1975/76-os bajnoki cím, és két MNK-győzelem. 1985-től mesteredző, a 100%Fradi olvasói mindenidők legjobb ferencvárosi edzőjének választották.
Dalnoki Jenőt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Ferencváros saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.