További Futball cikkek
- Történelmet írt a kaukázusi ország, komoly problémát okozhat a korábbi Fradi-edző csapata
- Egy lépéssel közelebb kerültünk a következő átigazolási szenzációhoz
- Szoboszlai Dominikkel példa nélküli show keretein belül találkozhatnak a szurkolók
- Börtönbüntetésre ítélték Szalai Ádám korábbi csapattársát Hollandiában
- Szerződésbontás után váltott csapatot Tokmac, a Fradi mégis jól járt pénzügyileg
Nagyon magyaros történet a magyar labdarúgó-válogatott leégése a '86-os mexikói világbajnokságon, a 0-6-os vereség a szovjetektől. Sohasem fog ugyanis kiderülni, mi történt. Ezzel tökéletesen illeszkedik egy olyan szégyenteljes sorba, mint a szöuli vagy az athéni doppingbotrányok, vagy más súlyos, vagy éppen rejtélyes futballvereségek.
Doppingszer volt-e a tészta?
Tíz évvel az irapuatói vereség után a Népsport egykori főszerkesztője, a meccseket a helyszínen követő Király Ferenc úgy érezte, elérkezett az idő, hogy elmondja a kudarc egyik lehetséges verzióját. Története azonban nem váltott ki igazán komoly vitát - a megdöbbenés ellenére sem.
Király szerint az oly sokszor hangoztatott tészta egy doppingszernek, egy piros pirulának a fedőneve volt, amit már korábban is szedtek a csapat tagjai. Csak arra nem készült fel a magyar vezetés, hogy magaslaton, déli melegben, ritka levegőn milyen hatást válthat ki a közelebbről nem ismert szer.
Platini borozott, és nem edzett délben
Az akkori beszámolókból kiderült, hogy a német válogatottnál szinte minden egyes játékosnak külön orvosa volt a speciális körülmények miatt, míg nálunk az egész csapatra, vagyis huszonkét játékosra jutott egy doktor.
Ezt tetézte, hogy a magyarok elsőként érkeztek Mexikóba, és Mezey György szövetségi kapitány délben is edzést vezényelt, sőt, edzőmeccset is játszatott. A francia világklasszis, Michel Platini ellenben - mint a korabeli újságok tanúsítják - békésen borozgatott, mert az Eb-címvédő franciák csak reggel és este gyakoroltak.
Doppingszer visszahatása alá kerülhettek
Király felidézett tíz éve egy történetet, miszerint a csapatkapitány 0-6 során Nagy Antal megkérdezte Sallai Sándortól, hogy látja-e a szovjetek kapuját, mire ő azt felelte, hogy látja, de mozog. A Honvéd-játékos az egyik legjobb erőben lévő kerettag volt.
Az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) egyik meg nem nevezett orvosa azt írta jelentésében: "A magyar játékosok mozgása, lelassult koncentrációja, még egy laikus számra is gyaníthatóvá tette, hogy itt nemcsak az átállást nem oldották meg, hanem ezek a játékosok valamilyen doppingszer hatása, illetve annak visszahatása alá is kerültek." A jelentés kitér arra is, hogy a csapat vezetői előzetesen nem kértek segítséget az orvosi kartól.
Nem volt megfelelő szakirodalom
A kapitány azt vallotta, csak a fizikummal kell törődni, a mentális dolgokkal nem. Mezey azóta azt is bevallotta, nem volt megfelelő szakirodalma, és ez a vereség megmutatta neki, hogy kell kezelni lelkileg egy futballistát.
Bocsák Miklós A 0-6-tól 1-7-ig című könyvében úgy emlékszik, a kapitány már a második szovjet gól után feladta a meccset, hogy a szünetben valami olyasmit mondott, hogy ez már nem az ő csapata.
Mezey szerint a fáradtság nem igazán jelentkezett a játékosoknál. Holott jól észrevehető a meccs visszanézésekor, hogy a magyarok kínlódnak, alig tudnak levegőt venni, míg az oroszok könnyedén futják le a magyar védőket.
Péter nem találta a helyét
A kapitány nem adott választ arra sem, hogy miért egy ballábas játékossal álltunk fel. Ráadásul a szovjetek alighanem a videófelvételek alapján kiszúrták, hogy a balhátvéd Péter Zoltán kissé nehézkes, és egyedül nem képes bejátszani az oldalát. A ZTE egyébként jó képességű futballistája bizony nem volt egy Andreas Brehme, aki a tökéletes védekezés mellett hatékonyan képes lett volna segíteni a támadásokat is. Számos akciót is vezettek a mieink baloldalán, és Belanov kamatoztatni is tudta gyorsaságát, képzettségét.
Mezey többnyilatkozatában is hangsúlyozta, nem biztos, hogy vissza tudta volna tartani a csapatát, amelyik fejetlenül ment előre. Arról viszont megfeledkezett, hogy a középhátvéd Róth Antalt ő cserélte le a tizenharmadik percben, és állította be a helyére a támadó felfogású Burcsa Győzőt. Vagyis: 0-2-nél még segítette is a támadást a megfontolt védekezés helyett.
Nyilasi tíz éve doppingolásról írt
A szakvezető ehelyett könyvében azt írta, nem kell titkot keresni, mert nincs. Továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a futball büntet; hogy egy morálisan szétesett csapat utazott el Mexikóba; hogy nem lehet tiszta a futballisták lelkiismerete. De a saját felelősségét nem nevezi meg. Ha pedig az elmúlt húsz évben ezt firtatták, inkább megsértődött, vagy éppen ledorongolta a mellé rendelt tolmácsot.
A játékosok ugyanakkor mindent másként látnak. Garaba Imrét áram rázza meg, ha a vereségre gondol. Kardos Józsefnek pedig még most is kiszárad a szája, légszomja lesz, ha nyilatkoznia kell a történtekről. A doppingolást, a vérátömlesztést viszont egyöntetűen cáfolták, még annak ellenére is, hogy Nyilasi Tibor a Vasárnapi Hírekben '96-ban azt állította, hogy kaptak különböző készítményeket.
Húsz ember egyszerre reagált rosszul
"Élettanilag nem stimmeltünk valahogy, az ötödik percben alig tudtam járni. Nem egyedül volt olyan gondom, hogy nem tudtam kimenni a vízért a kispadhoz. Ha sprintelnem kellett volna, biztosan összeesek. Iszonyatos fizikai fájdalmat éreztem" - állította a Duna TV 0-6-ról szóló műsorának Kardos. A felvételekből viszont kiderül, hogy az első percekben ő korántsem volt megilletődött, és a végén is igyekszik futni, ő nem készült el annyira az erejével, mint a többiek.
Ugyanebben a műsorban Esterházy Márton lekopírozta Kardos szavait. "Recsegett-ropogott mindenem, hihetetlen, hogy húsz ember egyformán reagáljon egy meccsen, mégis így történt, hihetetlen, hogy futottak el mellettünk a szovjetek." Esterházy egyébként huszonöt percig nem is ért labdához aznap Irapuatóban. Hozzátette, bántja, hogy nem mondta el senki: ebben én vagyok a hibás, abban viszont te.
Ha marhapörkölt, ha Európa, akkor más az eredmény
A magyar futballválogatott jelenlegi pályaedzője, Détári Lajos is elismerte, rossz fizikai állapotban volt a csapat, olyan kondícióban, mintha egy meccset már lejátszottak volna. A meccs előtti edzésen már érezték, baj lehet. A franciák ellen viszont már egyre jobbak voltak.
A csapat kapusa, Disztl Péter fanyarul megjegyezte, ahhoz képest, hogy hússzor vezették rá a labdát, mindössze hat gólt kapott. "Ha Európában van a meccs, és marhapörköltet eszünk, nem tésztát, akkor biztosan más lett volna az eredmény" - utalt arra, hogy tésztát, vagyis szénhidrátot ettek, mert az volt az eredeti elképzelés, hogy az jobban beépül a szervezetbe, mint a fehérjében gazdag húsok.
Amatőr álmok
"Amatőrök voltunk, amatőrök az álmainkkal együtt" - összegzett Kardos sokat sejtetően.
Vagyis még mindig nem tudni, mi történt Irapuatóban. Húsz év világversenyektől távol, egyetlen említésre méltó futballeredmény nélkül nem volt elég arra azoknak, akik tudják, mi történt, hogy kiálljanak és elmondják: miért okoztak csalódást az igazán jó szereplésben, vébéelődöntőben, netán döntőben bízó országnak.