Ilyen ország nincs VIII. - Angola
További Futball cikkek
- Kikaptak a városi riválistól, egyre távolabb Szoboszlaiéktól az angol bajnoki cím
- Xavi meggondolta magát, mégsem hagyja el a Barcelona kispadját
- A 85. percben még hátrányban volt, mégis döntőbe jutott a Fradi a Magyar Kupában
- Ádám Martin csapata tizenegyesekkel bukott el az ázsiai BL-elődöntőben
- Fegyelmi eljárást indított az MLSZ a Ferencváros ellen
[A vébé tiszteletére indított sorozatunkban olyan országokkal ismerkedünk, amikről egy-egy játékos nevénél többet nem szoktunk tudni. Lehet, hogy bunkók vagyunk, de az szóljon be először, aki fejből tudja Togo fővárosát (Lomé), vagy Trinidad és Tobago egy főre jutó nemzeti jövedelmét (kapaszkodjanak meg, 16 700 dollár).]
Az Afrika nyugati partvidékén fekvő ország hivatalosan Közép-Afrikához tartozik, északon a Kongói Demokratikus Köztársaság (az egykori Zaire), nyugaton Zambia, délen Namíbia határolja. Cabinda exklávét a Kongói DK (Zaire) és Kongó (Brazzaville) öleli körül.
Területe: 1 246 700 km2
Népesség: 12 127 071 fő a 2006 júliusi becslések szerint, az utolsó hivatalos népszámlálást 1970-ben tartották, akkor 5 646 166 fő volt a népesség
Várható élethossz: 38,62 év
Nemzetiségi összetétel: 37% ovimbundu (UNITA-támogató), 25% kimbundu (MPLA-támogató), 13% bakongo (FNLA-támogató), 2% mesztic, 1% európai (portugál), 22% egyéb (MPLA-támogató)
Vásárlóerő-paritáson számolt GDP: 45,93 milliárd dollár
Egy főre jutó GDP: 3200 dollár
Munkanélküliség: hivatalos adat nincs, a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság a lakosság felét érintheti
Államadóság: a GDP 40,9%-a
Kezdjük a pozitívumokkal. Valószínűleg Angoláé minden idők legdübörgőbb gazdasága, a GDP tavalyi 18 százalékos bővülése után idén várhatóan 26 százalékkal nőhet a hazai össztermék - főként az olajtermelés felfutásának és a gyémántkereskedelemnek köszönhetően. Ja, és négy éve viszonylagos béke van. Ezzel végére is értünk a Miért is jó angolainak lenni című rövid listának. Mert angolainak lenni igazából szopó.
Kunbaja, Mylord, Kunbaja
Az Afrika nyugati partvidékén elterülő gigantikus, Magyarországnál 12,5-szer nagyobb ország címerében hordozza az afrikai népességszabályozás egységes szimbólumát, a machetét. A címer másik eleme a fogaskerék, merthogy Angolát többségében kommunisták lakják. Javarészt olyan kommunisták, akiknek Kuba és a Szovjetunió volt a barátjuk, kisebb részt olyan kommunisták, akik az Egyesült Államokkal és Dél-Afrikával voltak jóban. Van egy történelmileg jelentős, de számarányában elenyésző nem kommunista populáció is, de ők egyrészt Afrika legmocskosabb diktátorában, a zairei Mobutuban találtak szövetségesre, másrészt meg már a 27 évig tartó polgárháború legelején a partvonalra tették őket az egymással harcoló kommunisták.
Szegénység, jó kilátásokkal
Angolainak lenni azonban már a polgárháború előtt sem volt örömünnep. Az egykor harcos bantu királyságok uralta területet a portugálok ugyan nagyon lassan, több mint 400 éve alatt hajtották teljesen uralmuk alá, de már a kezdetektől prosperáló rabszolgaipart építettek ki. Olyannyira sikereset, hogy nem csak a dél-amerikai, de az észak-amerikai rabszolgák többsége is a helyi bantuk közül került ki. Ezek után nem is meglepő, hogy az angolai kultúra egyetlen világhírű darabja, a Kumbaya című vallásos ének is a legtöbb kutató szerint valójában egy georgiai creol-afrikai rabszolgadal, ami eredetileg Come by here címen futott.
Az angolaiak pechjére abban az időben, amikor az afrikai országok elkezdtek függetlenné válni, Portugáliában éppen fasisztoid katonai diktatúrák uralkodtak, így a szabadság helyett kemény faji rezsimmel nézhettek szembe. Miután se Salazar, se az őt követő Caetano diktátor sem akart hallani a függetlenségről, az angolaiak nemzetiségi alapon függetlenségi frontokba szerveződtek.
Szovjetmaoisták vs. CIA-maoisták
A szovjetmaoisták egyik harcosa
A nemzetiségi arányoknak megfelelően három nagy függetlenségi mozgalom alakult ki. A legerősebb az ország lakosságának negyedét kitevő kimbundukra építő Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) ígérkezett, hiszen ők a kimbundukon kívül megnyerték maguknak a népesség szintén 25 százalékát kitevő kisebb törzsek és a vegyes lakosság támogatását, és a főváros, Luanda balos értelmisége is a maoista elveket valló forradalmárokat támogatta.
A másik nagy mozgalom, az Angola Teljes Függetlenségének Népi uniója (UNITA) az ország középső területein lakó, a népesség 37 százalékát kitevő Ovimbundu törzsre építkezett. Az UNITA is maoista mozgalom volt, de a szovjet-kubai támogatást élvező MPLA-val szemben az akkoriban szintén fasisztoid irányítású Dél-Afrika és később az Egyesült Államok támogatását élvezte a fasiszta portugálok és a kommunista ellenlábasok elleni harcában.
Az Egyesült Államok eredendően az egyetlen nem kommunista felszabadítási mozgalmat, az ország északi részein élő bakongo törzsre épülő Angolai Nemzeti Felszabadítási Frontot (FNLA) támogatta, de őket, mint már említettük, rögtön a polgárháború kezdetén partvonalra tették a kommunisták.
27 év öldöklés
Ő egykor az UNITA harcosa volt
Az angolai függetlenséget amúgy nem a felszabadítási mozgalmak, hanem a portugáliai politikai változások vívták ki. A fasiszta diktatúrát megdöntő katonai puccs után a portugálok 1975-ben gyakorlatilag elhagyták Angolát, így a függetlenséget harc nélkül lehetett kikiáltani. Ezt szinte egyidőben tette meg az MPLA és az UNITA, az ország két részén, két különböző kormányt felállítva. A következő 27 év folyamatos háborúzással telt, melyek során becslések szerint négymillió angolai vált földönfutóvá. A harcokba Kuba 250 000 katonával avatkozott be az MPLA oldalán, az UNITA mellett pedig dél-afrikai alakulatok harcoltak.
A polgárháborút csak tüzelte, hogy mindkét oldal jelentős bevételi forrásai voltak - az MPLA birtokolta a partmenti olajmezőket, az UNITA az ország szívében található gyémántbányákat. Ezért az összes békéltetési kísérlet kudarcot vallott, pedig a kubaiak és a dél-afrikaiak 1989-ben kivonultak. Ennek ellenére sem akkor, sem 1991-ben (ekkor a választásokon az MPLA 49, az UNITA 40 százalékos eredményt ért el), de 1994-ben és 1999-ben sem sikerült működő tűzszünetet kötni. Aztán 2002-ben megölték Jonas Savimbit, az UNITA parancsnokát. Az egykor a CIA támogatását is élvező maoisták ezután letették a fegyvert a volt szovjet csatlós, addigra már hivatalosan választásokat nyerő maoisták előtt és elkezdődött a rendezési folyamat.
Nyomor és szenvedés a polgárháború után is
Súlyos, de nem reménytelen
A demokrácia azért még akadozik. Az MPLA még mindig ódzkodik az UNITA harcosainak felvételétől a hadseregbe, a tartományok kormányzóit az elnök kénye-kedve szerint nevezi ki, a 2005-ös választásokat sem sikerült megtartani, bíróságok pedig a 140 járásból csupán 12-ben működnek. Elképesztő a szegénység, nincs pontos összeírás a lakosságról és a polgárháború áldozatairól.
Az angolai szépségkirálynő, Claudia Mariza Manuel Santana
A kórházak gyógyszerek és alapfelszerelések nélkül kénytelenek megküzdeni az olykor kitörő trópusi vérzéses lázakkal - legutóbb 2005-ben a Marburg-vírus felbukkanása okozott riadalmat. Az ország lakosságának 70 százaléka él a szegénységi küszöb alatt és hiába az olajipar a legfőbb jövedelemforrás, a munkaképes lakosság 85 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik.
Az ország kilátásai ennek ellenére egészen kiválóak. A tengerpart olajban gazdag, a termelés felfutása és a magas olajárak hosszú távon garantálhatják a rohamos gazdasági fejlődést, a határok lezárása pedig a gyémántkereskedelemnek tehet jót, ami az illegális bandák kezéből lassan szervezett keretek közé terelődik. Ráadásul még a válogatott is kijutott a focivébére, ahol annak ellenére sikerült már pontot szerezniük, hogy több játékosuk is klubnélküli, a játékuk színvonala pedig a legritkább esetben éri el a magyar bajnokságban játszó csapatokét.