Fábián, Sebestyén
-2 °C
3 °C

Kikapott az Arsenal és a Chelsea is

2006.11.05. 18:55
A Premier League 11. fordulójának zárómeccsein a West Ham az Arsenalt, a Tottenham a Chelsea-t verte egygólos különbséggel. Amíg Mourinho gratulált Martin Jolnak, Arsene Wenger, az Arsenal edzője majdnem összeverekedett legyőzőjével.

Az angol labdarúgó bajnokság 11. fordulójának vasárnapi találkozóin több meglepetés is született. A hét közbeni BL-meccsen számtalan helyzetet elpuskázó Arsenal "tartotta formáját" és a forduló előtt csak a 18. helyen álló West Ham United ellen is sorra hagyta ki lehetőségeit.

Wenger verekedni akart

Az ellenfél - pontosabban Harewood - azonban kevés lehetősége közül kihasznált egyet, az pedig már külön szerencséje volt a hazaiaknak, hogy ezt az utolsó előtti percben tette, így nem maradt ideje egyenlíteni Henryéknek. A gól után a két csapat edzője szinte összeverekedett, a negyedik játékvezetőnek és a rendezőknek úgy kellett lefogni Wengeréket.

Az Arsenal mesterének dühét talán meg is lehet érteni, hiszen a játékvezető a meccs folyamán nem adott meg egy teljesen jogos büntetőt csapatának, és a gól előtt is "érdekes körülmények" között szerzett labdát a West Ham.

Hátrányból nyert a Tottenham

A másik londoni összecsapáson Makelele parádés lövése nyomán már az első negyedóra után előnybe került a Chelsea a Tottenham ellen, de alig tíz perc múlva Dawson fejesével egyenlítettek a hazaiak. A második játékrész elején előbb Keane csinált bohócot Boulahrouzból, majd beadása után még a csereként beállt Lennon is leültette Ashley Colet és ballal a hálóba helyezett.

A Chelsea a folytatásban mindent megtett az egyenlítésért, de a nagy akarásban egyre idegesebbek lettek játékosai, minek köszönhetően Terryt ki is állította a játékvezető. A Mourinho-csapat legveszélyesebb lehetősége a 87. percben adódott, amikor Robben csavart 16 méterről a kapufára.

Az eredmény azonban nem változott, így a Chelsea elszenveddet ebben a szezonban második vereségét is. A játéknap harmadik találkozóján az Aston Vila magabiztosan verte a Blackburnt.

Premier League 11. forduló:
West Ham United - Arsenal 1-0
G: Harewood (89.)

Aston Villa - Blackburn 2-0
G:Barry (41., 11-esből), Angel (50.)

Tottenham - Chelsea 2-1
G:Dawson (25.), Lennon (52.), ill. Makelele (15.)

Szombati eredmények:
Manchester United-Portsmouth 3-0 (2-0)
g.: Saha (3., 11-esből), Ronaldo (10.), Vidic (66.)

Liverpool-Reading 2-0 (1-0)
g.: Kuyt (14., 73.)

Bolton Wanderers-Wigan Athletic 0-1 (0-0)
gól: McCulloch (79.)

Charlton Athletic-Manchester City 1-0 (1-0)
g.: Bent (28.)

Watford-Middlesbrough 2-0 (1-0)
g.: Woodgate (6., öngól), Young (60.)

Fulham-Everton 1-0 (0-0)
gól: Jensen (66.)

A bajnokság állása:
1. Manchester United 11 26-5 28 pont
2. Chelsea 11 18-7 25
3. Bolton Wanderers 11 10-9 20
4. Portsmouth 11 16-9 19
5. Arsenal 10 16-6 18
6. Aston Villa 11 14-9 18