Mátyás
-6 °C
1 °C
Jégkorong
Percről Percre

Leszámolás is lehetett a cataniai rendőr halála

2007.02.05. 13:38
Cataniában eltemették a pénteken este, a Catania-Palermo labdarúgó mérkőzés után meggyilkolt rendőrt. Olaszországban hétfőn dönt a belügyminisztérium és a futballszövetség a folytatásról. A rendőrség munkáját nehezíti, hogy senki nem akar együttműködni velük, félve a maffia bosszújától, melynek egyes vélemények szerint köze van a gyilkossághoz.

Hétfő délelőtt eltemették a péntek esti Catania-Palermo első osztályú labdarúgó mérkőzés utáni zavargások során megölt rendőrt. A szertartást megelőzően vasárnap óta tízezrek vonultak el Filippo Raciti ravatala előtt, amelyet a helyi rendőrség halottasházában állítottak fel. A temetést az állami RAI UNO televízió élőben közvetítette. A tragédia árnyékában ugyanakkor egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a futballt féltik a várható szigorú intézkedésektől.

A maffia is képbe került

Mint azt a boncolás megállapította, a 39 éves Racitit egy súlyos tárgy, egyes feltételezések szerint vasdorong által okozott belső sérülések, köztük többszörös májrepedés ölték meg. Amikor az első jelentésekben szereplő petárda felrobbant mellette, már sebesülten ült a kocsijában.

A boncolás alapján állítólag megdőlt az a feltételezés, mely szerint a rendőrfelügyelő leszámolás áldozata lett, de teljesen még ez sem zárható ki. Raciti ugyanis koronatanú volt egy cataniai vezérhuligán elleni perben, amelyben a vádlottat elítélték, felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az olasz lapok ellenben egyelőre nem feltételezik komolyan, hogy az ultrák bosszút álltak volna.

Egyelőre a rendőrség annyit tud, halála 20 és 20 óra 30 perc között állt be, vagyis a meccsel egyidőben, ami félórás csúszással, 18 óra 30 perckor kezdődött, és a második félidőben egy jó félórára félbe is szakadt.


Eltemették Filippo Racitit (fotó: AFP)

A hatóságok nem zárják ki az ügyből a maffia felelősségét sem, mert egyes jelek szerint a futballhuligánokat a szervezett alvilág látja el kábítószerrel és fegyverekkel. Emlékeztetnek arra is, egyes ultra csoportok korábban zsarolták Antonino Pulverentit, a Catania elnökét, és elképzelhető, hogy a szicíliai rangadó után kitört zavargásokat előre kitervelték, hogy így büntessék az egyesületet és engedetlen elnökét - írta a milánói Corriere della Sera napilap.

Senki nem működik együtt a rendőrséggel

Eddig 29 személyt vettek őrizetbe az ügyben, köztük két orvos és egy rendőr gyerekeit. Az őrizetesek között van kilenc fiatalkorú, továbbá négy szenegáli állampolgár, akiknek belvárosi bazárjában a mérkőzés előtt több száz petárdát vásároltak a szurkolók. A rendőrségnek nehéz dolga van, mert láthatóan senki nem akar együttműködni az ügy felderítésében.

Hétfőre várható döntés az olasz belügyminisztérium és a futballszövetség (FIGC) részéről, hogy folytatják-e, és ha igen, milyen körülmények között az idei bajnokságot. Vannak olyan elképzelések is, hogy egy időre megtiltják a vendégszurkolók utazásait.

A show és a nulla tolerancia

Antonio Matarrese, az olasz A és B liga elnöke, korábban a FIGC elnöke szerint azonban "a show-nak folytatódnia kell". "Rövid volt a klubok gyásza" - írta a római La Repubblica kommentátora, aki szerint a csapatfőnökök sietsége azzal magyarázható, hogy már egy kéthetes szünet is ötszázmillió eurós kiesést jelent nekik a reklámpiacon és a tévéközvetítések elmaradása miatt. A lap felidézi, hogy Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) új elnöke, aki most maximálisan szolidáris az olasz szövetség nulla toleranciát hirdető elképzeléseivel, egykor játékosként, miután átélte az 1985-ös, a Heysel Stadionban rendezett tragikus kimenetelű BEK-döntőt, még szintén a folytatás mellett foglalt állást.

Továbbra is bizonytalan a folytatás

A La Repubblica internetes honlapján indított szavazás szerint az olvasók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy félbe kell szakítani a bajnokságot és legalább egy évig szüneteltetni azt, amíg mélyreható változások nem történnek. Csupán 32 százalék állt ki a pontvadászat időleges felfüggesztése és a megfelelő intézkedések utáni folytatása mellett. Öt százalék viszont úgy vélte: csak néhány hétre szabad felfüggeszteni a Campionatót, mert Olaszország nem élhet futball nélkül.

A románok lemondtak a kárpótlásról

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) lemondott a sportág olasz irányítói által felajánlott kárpótlásról, amelyet a Cataniában történt pénteki tragédia miatt törölt szerdai barátságos mérkőzésért cserébe ajánlottak fel. A román szövetség első embere kijelentette, együtt éreznek az olaszokkal, remélik, egy későbbi időpontban sor kerülhet a két ország felnőtt válogatottjainak összecsapására. A román nemzeti együttes szerdán Moldova legjobbjaival csap össze Bukarestben.