Dezső
14 °C
27 °C

Huszti értékesebb, mint Torghelle, Szabics és Halmosi együtt

2007.02.15. 19:36
Az egyik német futballadatbank alátámasztotta: a hazai futball legpiacképesebb tagjai a kapusok. A transfermarkt.de kimutatásai szerint a húsz legértékesebb magyar futballista közé öt kapus verekedte be magát, Sáfár Szabolcsot többre taksálják, mint a legutóbbi gólkirályt, Rajczi Pétert. Babos Gábor jóval értékesebb, mint a válogatott aktuális gólfelelőse, a watfordi Priskin Tamás.

A labdarúgás piaci viszonyait megbízhatóan ismerő német honlap, a transfermarkt.de a világsztárok mellett a magyar játékosok jelenlegi értékeit is rögzíti.

A magyar bajnokság nem tényező

Legalábbis azokét, akikről legalább vannak olyan ismereteik, mennyiért váltott klubot, mennyit kereshet. Az értékek kialakításában értelemszerűen közrejátszik az életkor is, a nemzetközi szereplés, válogatottság, ennek alapján állapítják meg, ki a legpiacképesebb.


Huszti Szabolcs a Bayernnek rúgott gólját ünnepli (fotó: AFP)

Az adatbank a magyar bajnoksággal nem foglalkozik, ez talán nem is meglepő, hiszen mint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) keddi körlevelében kiderült: a hazai aranyérmes már az első selejtezőben játékra kényszerül, többek közt az albán, a feröeri vagy a máltai bajnokkal együtt. Az itthon játszókat így nem is minősítik, pedig érdekes lett volna az összevetés, hiszen a hazai szakemberek szerint Németh Krisztián vagy Hrepka Ádám akár kétmillió euróért is elkelhet.

Bodnár Lászlót becsülik

Nem meglepő, hogy az angol másodosztályú West Bromwich Albionban szereplő Gera Zoltán a legpiacképesebb, a németek szerint 3,5 millió euró az értéke. (2004-ben 2,23 millió euróért vette őt a WBA a Ferencvárosból.) Hogy akad-e olyan klub, amelyik fizet-e érte ennyit, az már a menedzsereken, illetve az üzletembereken múlik. A német honlap által megjelölt érték 2,35 millió fontot jelent. Geráért a legutóbbi átigazolási időszakban állítólag 2-3 millió fontot adott volna az élvonalbeli Middlesbrough, de az üzletből nem lett semmi.

Gera után a Bundesligában futballozó Huszti Szabolcs jön a sorban, ő alighanem Hannoverben mutatott átlag feletti játéka alapján értékelődött fel 2,5 millió euróra. A londoni másodosztályú csapatban, a Crystal Palace-ben védőKirály Gábor ugyanennyit ér, és az Index úgy tudja, ennyit ki is fizetett volna érte az Arsenal három éve a Herthának, a berlini klub azonban félmillióval többre taksálta a kapust.

A salzburgi Bodnár László a hetedik a listán, a szaloniki PAOK-ban bajnoki meccsen januárban ezer nap után betaláló Torghelle Sándor a tizedik helyét vélhetően a németek ellen 2004-ben szerzett két góljának köszönheti. A kiöregedőfélben lévő Fehér Csaba sem a mutatott játéka miatt érhet egymillió eurót, de a honlap szerint a PSV állandó kispadosa cím ekkora értékkel párosul.

Filkor még értéktelen

A lista érdekessége még, és talán a magyar kapusok elismertségét jelzi, hogy a krétai Ergotelisz alkalmazottja, Posza Zsolt előkelőbb helyen áll, mint az AEK Athén bal lábas középpályása, Tőzsér Dániel.


Gera még a WBA-ban játszik, de elvágyódik Birminghamből (fotó: AFP)

Az interes, tizennyolc éves Filkor Attila ára remélhetőleg a tíz vagy hússzorosa lesz hamarosan. Filkorral együtt a Plymouth irányítóját, Buzsáky Ákost sem értékelik többre ötvenezer eurónál.

A német lap szerint Ronaldinho hetvenmillió eurót ér, Sevcsenko negyvenhatot, Kaká harmincötöt - neki hosszú távú szerződése van -, Robinho huszonötöt, a legutóbbi aranylabdás, az olasz Fabio Cannavaro pedig tizennégy.

Gera Zoltán West Bromwich Albion 3500000 880 millió ft
Huszti Szabolcs Hannover 2500000 630 millió ft
Király Gábor Crystal Palace 2500000 630 millió ft
Dárdai Pál Hertha BSC 2200000 554 millió ft
Babos Gábor NEC Nijmegen 2200000 554 millió ft
Juhász Roland Anderlecht 2000000 504 millió ft
Bodnár László Salzburg 1800000 453 millió ft
Hajnal Tamás Kaiserslautern 1500000 337 millió ft
Priskin Tamás Watford 1300000 327 millió ft
Torghelle Sándor PAOK Szaloniki 1250000 314 millió ft
Sáfár Szabolcs Austria Wien 1200000 302 millió ft
Rajczi Péter Barnsley 1000000 252 millió ft
Fehér Csaba PSV Eindhoven 1000000 252 millió ft
Szélesi Zoltán Cottbus 900000 227 millió ft
Fülöp Márton Sunderland 800000 202 millió ft
Kabát Péter Pasching 800000 202 millió ft
Tóth Balázs Erciyesspor 750000 189 millió ft
Szabics Imre Mainz 700000 176 millió ft
Bodor Boldizsár Roda 650000 164 millió ft
Posza Zsolt Ergotelisz 600000 151 millió ft
Tőzsér Dániel AEK Athén 500000 126 millió ft
Vanczák Vilmos St. Truiden 500000 126 millió ft
Halmosi Péter Plymouth 500000 126 millió ft
Lőw Zsolt Hoffenheim 400000 100 millió ft
Máté Péter Reading 300000 76 millió ft
Ferenczi István Barnsley 300000 76 millió ft
Sitku Illés Ankaraspor 150000 38 millió ft
Gyánó Szabolcs Academica 100000 25 millió ft
Filkor Attila Internazionale 50000 12,5 millió ft
Csizmadia Csaba Mattersburg 50000 12,5 millió ft
(A táblázat első értékei euróban szerepelnek.)