További Futball cikkek
- Sztankovics visszatért Budapestre fia betegágya mellől
- Döntés született José Mourinho utódjáról
- Egy osztrák csapat is kijutott a megújuló FIFA-klubvilágbajnokságra
- Az öngyilkosságon is gondolkodott az egykori csodagyerek, aki lelki roncsból lett dolgozó családapa
- Megbüntették a „játékvezetőre támadó” magyar válogatott futballistát – videó!
Ezen a pályán nekem is jobban ment volna a futkorászás – buggyan fel bennem önkéntelenül az Okos Szurkoló, amikor meglátom a kicsinosított Bozsik-stadion új gyepszőnyegét. Nem testközelből persze –, legalábbis nem annyira, mint a nyáron –, mégis csak a stadionavatót tartják Kispesten, nem lenne ildomos, ha az egy mázsámmal tesztelnék, mennyire strapabíró az új gyep, amelyről mellettem épp azt mondja valaki, "esküszöm, ez most Magyarország legjobb minőségű talaja".
Magyar Abramovics magyar Lampardok nélkül
Ha a pálya talán az is, a csapatról ez most még korántsem mondható el. Ahogyan Abramovics megérkezését követően a Chelseanél, itt is lecserélték a keret felét, itt is volt edzőváltás (igaz, BL-győztes helyett magyar bajnokra), miután George F. Hemingway tulajdonába került a szaknyelven szólva nagy múltú, de szerény jelenű, 13-szoros bajnok, ötszörös kupagyőztes, közép-európai kupát is nyert klub.
És ahogyan a londoni klubnál, itt sem azonnal jöttek az eredmények, még úgysem, hogy az elvárások itt jóval szolidabbak: ott az angol bajnokság megnyerése volt a cél, itt a magyarban kellene az első nyolcban végezni. Azonban ősszel – a decemberre előrevitt két tavaszi meccsig – nem tudott győzni a csapat, amely az első igazán tavaszi fordulóban is sima vereséget szenvedett Újpesten.
Zsíros kenyér és szép ződ gyep
Van időnk mindezt végiggondolni, a Honvéd-Vác meccset megelőző szombati stadionavatót – amelyhez keresve sem lehetett volna jobb ellenfelet találni az edző nélküli, a tökutolsó váciaknál – ugyanis kétfelvonásosra találták ki a szervezők. Délelőtt szurkolói ankétot tartottak, valamint az érdeklődők bejárhatták a stadiont, megnézhették az átépített lelátókat, az új helyre költöztetett büfét, gyönyörködhettek abban a "szép, ződ gyepben", amilyet itt körülbelül húsz éve nem láthattak. Délután egykor viszont kiürítették a létesítményt, hogy egy órával később ismét kinyissanak a kapuk az immár belépőjegyes programra.
A köztes időt a többség a közeli kocsmákban töltötte, de a 42-es villamoson találkoztunk olyan nyugdíjasokkal is, akik csak megnézték a pályát, de azt beszélték, hogy "a meccsre már minek visszajönni". Egyikük egy fehér papírba csomagolt hatalmas szelet kenyeret eszegetett, tényleg olyan volt, mintha Minarik Ede utazott volna velünk a Templom térig. A templomról aztán eszünkbe jutott, hogy a stadion tőszomszédságában egy temető található, nyáron talán még azt mondtuk volna, hogy a Honvéd sanyarú sorsát jelképezi, most viszont inkább már a feltámadás jut az eszünkbe.
Amerikai hotdog, magyar majális
És valószínűleg nemcsak nekünk: bár Kispesten régen voltunk meccsen, határozottan úgy érezzük, hogy már egy órával a kezdés előtt többen vannak az átlagosnál. Nem tudjuk, hogy az embereket csak az érdekli, milyen lett az új stadion – amely Stalder József akasztói komplexuma óta az első, amire jelentősebb összeget fordítottak magántőkéből –, vagy abban is reménykednek, hogy a csapat összeszedi magát. Persze lehet, hogy csak azért tűnt nagyobbnak a szurkolótábor, mert a többség a fedett lelátónál gyülekezett az eső miatt.
A miniszterbe beleszurkolták a szót
Az enyhülés éveinek joviális majálisait idéző hangulatot a rossz idő nem rontotta el, olcsó volt a sör (egy korsó csak 300 forint), volt pepsikokakóla és amerikai hotdog, az összes korosztály egyesület és a női játékosok is bevonultak a pályára, mint egy spartakiádon, a felnőttcsapat játékosait egyesével mutatták be – maga Hemingway ragadta a kezébe a mikrofont –, és még a szurkolói ankéton kritizáltakat is megtapsolták. A szokásos pénztárgépszalag többszörösével felszerelkőző kispesti ultrák az úgynevezett északi sáncon még lufikat is kiaggattak. A tulajdonost, amerre járt, vastaps kísérte, amikor a megnyitó előtt – amelyen meglepő módon Vizi E. Szilveszter akadémiai elnök is megjelent – odakísérte Szekeres Imre honvédelmi minisztert, azt hittük, még a főhadügyérnek is jut egy kicsi.
De nem, amint Szekeres megszólalt, megszólalt az északi sáncról az "elkúrtad, elkúrtad", megnyugodtunk, még jóval korábban erre a papírforma forgatókönyvre fogadtunk. De aztán Hemingway egy félfordulatot tett, intett egyet, és a szurkolók elhallgattak. Egy évvel azután, hogy abból a sarokból még menetrendszerűen szólt az akkori tulajnak a "Pini, Pini, vaffankúló" szlogen, drasztikusnak tűnt a változás, látszott, itt tényleg ki az úr a háznál.
Az okos szurkolókat persze ez sem sokáig zavarta, pillanatokkal később már a "Csak a Kispest, csak a Kispest" nyomta el Szekeres szavait, pedig épp annál a magvas gondolatnál tartott, hogy a Honvéd "csodálatos érték, emberek, nők, férfiak és gyerekek nézték ezt a csapatot", gondolom, erre sokat kellett készülnie. Később a kispesti polgármester is felidézte, milyen volt gyerekként a Honvéd utánpótlás csapataiban játszania, "szerintem most van először a pályán" – tromfolt erre egy kissé mélabús, ötvenes éveiben járó piros-fekete sálas drukker mellettünk.
Húsz perc foci
Vele még egyszer találkoztunk, a büfében, savanykás malátalét szorongatott a kezében, és arról beszélt, hogy "már csak az igazi foci hiányzik". Ez a szünetben történt, és amit addig láttunk, az alapján tökéletesen igazat adtunk neki, még ha egy setesuta gólból vezetett is a hazai csapat. Noha a két csapat keretében egyenlő megoszlásban összesen 16 külföldi játékos van, akik közül az utánpótlásnevelésükre egyébként büszke hazaiaknál öten, a vendégeknél hárman voltak a kezdőben, nemigen győzték meg a nézőket arról, hogy sokkal jobbak lennének a hazai átlagnál.
Az első félidőben például a hazai Ndjodónak – "erős, de esetlen", szólt a kíméletlen szurkolói verdikt – az üres kaput sem sikerült 11 méterről eltalálnia, majd nem tudott utolérni egy olyan labdát, amit ha mi, Okos Szurkolók nem is, de egy gimnazista atléta minden bizonnyal befutott volna. A másik oldalon a Djokic kapus ügyetlenkedett többször is, az egyik után hosszabb ideig ápolni is kellett. Ezeken a jeleneteken, a váci Dudás súlyosnak tűnő sérülésén és a már említett béna gólon kívül gyakorlatilag semmi nem történt az 50 perces első 45 perc alatt.
Ndjodót a szünetben le is cserélték Bogdanovicsra, ezzel legalább az arány sem romlott. Húsz percig így sem történt semmi, aztán viszont... A huszonegyedikben a saját kapujára már korábban is veszélyes Kovács megmutatta, hogy a magyarok is kellően idétlenek, és a kispesti Dobos beadása után saját kapujába pörgetett (igaz, a gólt az előzte meg, hogy a vicces kedvű Djokic kapus egy nyugdíjasok által is játszva megfogható beívelést odabokszolt a Honvéd-játékos elé). Tíz perccel később Dobos lőtt is egy gólt, majd két perc múlva Hercegfalvi, néhány perc múlva Bogdanovics, az utolsóban ismét Szabó (ő lőtte az elsőt is), úgy tetszett hát, a Bozsik tényleg "méltó régi nagy híréhez".
Pedig a legjobb játékosok ezen a szombaton sem a pályán voltak, hanem a lelátón. És nem az Okos Szurkolókra gondolunk, de nem is Kokóra, a hazaiak gyúrójára, aki a Csillaghegyben együtt focizott az Esterházykkal. Hanem Faragóra, Grosicsra, Esterházyra, az ötvenes és a nyolcvanas évek nagycsapatainak nagyjaira, akik. Az idősebbeknek talán rájuk nézve is eszükbe jutott néhány szép focijelenet, de a többséget most jobban érdekelte az 6-0. És valószínűleg arra gondoltak, kár hogy nincs minden fordulóban stadionavatójuk. Akkor talán összejönne a célkitűzés, és ott lennének az első nyolcban.