Újabb hétvége, újabb szurkolói balhék

Ez a hétvége sem múlhatott el szurkolói rendbontások nélkül Európában. A már szinte megszokottá váló hétvégi focibalhék közé ezúttal a franciák is csatlakoztak, ahol a rendőrök csak könnygázzal tudtak rendet tenni. A szerbeknél a Zvezda hívei már visszaesőnek számítanak, míg Németországban a vonaton vertek meg csúnyán két embert.

Úgy tűnik nincs olyan hétvége, amely elmúlna szurkolói rendbontás nélkül.

Vereség a pályán és a nézőtéren is

Franciaországban a labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a címvédő Olympique Lyon ugyan magabiztos győzelmet aratott a Saint-Etienne otthonában, ám a hazai szimpatizánsok ezt nem nézték jó szemmel, az ellenfél szurkolóin próbáltak meg elégtételt venni.

A találkozó több mint húsz percet állt a második félidőben, mivel a hazai drukkerek füstbombákat dobtak a vendégszurkolók közé. A játékvezető ekkor az öltözőbe parancsolta a futballistákat. A rendőrök könnygáz bevetésével állították helyre a rendet.

A Zvezda hívei ismét

A Crvena Zvezda hívei már az elmúlt hétvégén is hallattak magukról, akkor a rivális Partizan szimpatizánsaival csaptak össze, melynek következtében tizenöten sebesültek meg, de ezúttal sem bírták ki balhé nélkül. Ezúttal öt rendőr és tíz vendégszurkoló is megsérült abban a verekedésben, amely a Banat Zrenjanin-Crvena zvezda szombati szerb bajnoki labdarúgó-mérkőzés közben robbant ki.

A 4-1-es vendégsikerrel zárult találkozón a Crvena zvezda hívei közül sokan jegy nélkül kívántak bejutni a stadionba, a rohamrendőrök ezt igyekeztek megakadályozni. Az összecsapásban két rendőr súlyos, a többiek kisebb sérülést szenvedtek. Egy hete a Crvena zvezda huligánjai a rivális Partizan szimpatizánsaival csaptak össze, akkor tizenöten sebesültek meg.

ellenségek a vonaton

Vasárnap két utast megvertek a német harmadosztályú bajnokságban szereplő Dynamo Dresden labdarúgócsapatának szurkolói a Giessen és Köln között közlekedő vonaton. A rendőrségtől származó információ szerint a huligánok berontottak az egyik fülkébe és ütni, rúgni kezdték az ott utazó két férfit.

A 23 éves, fiatalabb áldozat elvesztette az eszméletét, agyrázkódással szállították kórházba, 24 esztendős társa könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást. A rendőrök egy 25 és egy 41 éves támadót őrizetbe vettek, ellenük testi sértés és garázdaság miatt indul eljárás.

Az idei ismert balhék
Január végén a Debrecen-Arad edzőmeccsen a találkozóta megelőzően is balhéztak a román szurkolók, a meccs alatt pedig rátámadtak a rendőrökre. Repültek a füstbombák, petárdák és szinte tömegverekedés tört ki.

Február elején Olaszországban a Catania-Palermo meccset megelőzően csaptak össze szurkolók, melynek következtében egy rendőr meg is halt. Egy héttel később a németországi amatőr szász kupa labdarúgó tornán az 1. FC Lokomotiv Leipzig szurkolói támadtak neki a rendőröknek. A verekedés során lövés is dördült, végül 32 rendőrt és 6 huligánt kellett kórházba szállítani.

Az elmúlt hétvégén három országban is botrány volt, igaz Angliában a Ligakupa-döntőn "csak" a játékosok estek egymásnak, Szerbiában és Spanyolországban azonban a rendőrökkel csaptak össze a futballszurkolók. A hét közben pedig a Spanyol Kupa negyeddöntőjén, a Betis-Sevilla meccsen a vendégek edzőjét a lelátóról dobták meg egy üveggel, miközben csapata gólját ünnepelte.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32