Kedden és szerdán négy-négy mérkőzést játszanak a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a tét a legjobb nyolc közé jutás. Az már a sorsoláskor biztos volt, hogy a nyolcaddöntők után több olyan csapat is búcsúzik, amely korábban megnyerte a sorozatot.
Az Inter nagyot bukhat
A keddi játéknap az olasz csapatok fekete napja lehet, míg az angolok közül ketten is továbbléphetnek. A hazájában listavezető és szinte bajnoknak tekinthető Internazionale Valenciába látogat és az első találkozó 2-2-es eredménye után a hazaiak várhatják nyugodtabban a visszavágót.
Az Inter játékosai Valenciában edzenek, középen Luis Figo (fotó: AFP)
A Seria A-ban győzelmi rekordot felállító Interből térdsérülése miatt továbbra is hiányzik Patrick Vieira, míg a Valenciánál úgy tűnik, véget ért az év eleji sérüléshullám, így szinte a legjobb összeállításában léphet pályára az együttes. Ugyanakkor a milánóiak bíznak a továbbjutásban: a bajnokság már lefutott, így minden erejükkel a BL-re tudnának koncentrálni.
A gyengélkedő Roma bízik a bravúrban
Az AS Roma a bajnokságban gyengébben teljesít az elmúlt időben - utolsó négy meccsén három döntetlent játszott - de így is őrzi második helyét. A BL-ben a Lyon elleni odavágón is döntetlent ért el a Stadio Olimpicóban, így a visszavágón nem lesz egyszerű dolga az odahaza mindenkire veszélyes francia csapat ellen. Luciano Spalletti, a rómaiak vezetőedzője szerint a kiscsapatok ellen jóval nehezebben szívja fel magát együttese, így bízik benne, a Lyon otthonában egy nagyon jó mérkőzést fognak játszani.
A római összecsapás után a franciák arra panaszkodtak, hogy Francesco Tottiék meg akarták félemlíteni, és szabálytalanságaikkal provokálták őket. A római futballistáknak ugyanakkor nagyon kell figyelniük, hiszen az első találkozón nyolcan is sárga lapot kaptak, így egy újabb figyelmeztetés azt jelentené, hogy - az esetleges továbbjutás esetén - nem léphetnének pályára a negyeddöntőben.
A Chelsea biztos, a Pool bizakodó
Az angol klubok közül a Chelsea-nek tűnik egyszerűbbnek a dolga, hiszen az idegenben elért 1-1-es döntetlen után hazai környezetben valószínűleg simán továbblépnek a portugál Porto ellenében.
A londoniak portugál menedzsere, Jose Mourinho három éve éppen a keddi ellenféllel nyerte meg a BL-t, de a múlt már nem érdekli. "Nem gondolom, hogy a portói történetem már téma lenne. Egyszer majd a Chelsea ellen is fogok játszani. Ez is csak egy meccs. A negyeddöntőbe akarok jutni."
A kékeknél természetesen nem játszik a múlt heti Ligakupa-döntőn fejbe
Rijkaard beszólt Beníteznek (fotó: AFP)
Jóval nehezebb dolga lesz a Liverpoolnak, annak ellenére, hogy az első meccsen idegenben tudott nyerni a címvédő Barcelona ellen. A Pool a hétvégén jól játszott a Manchester United elleni rangadón, mégis kikapott, ezzel megszakadt harmincmérkőzéses hazai veretlensége. A Barca a Sevillától kapott ki 2-1-re, így visszacsúszott a második helyre. A katalánok úgy maradtak alul, hogy vezetésük után fél órát emeberelőnyben játszottak. A hazai csapat épp ekkor fordított, majd a Barcából kiállították Ludovic Giulyt és Gianluca Zambrottát is.
A liverpooli meccs előtt a két edző már össze is szólalkozott, a BL-címvédő összeállításáról más a véleményük. "Legalább két gólt kell lőniük és tudjuk, hogy a Barcelona támadó szellemű csapat. Azt várom, hogy Ronaldinhóval, Samuel Eto'óval és Lionel Messivel kezdenek" - találgatott Rafa Benítez, ami igencsak felhúzta a Barcát edző Frank Rijkaardot. "Nagyszerű olyan ellenféllel játszani, amelynek az edzője már előre tud mindent. Néha azok az emberek tudnak a legkevesebbet, akik azt mondják, tudnak mindent."
A Barcelona a viszonylag régen látott zöld szerelésében lép majd pályára, hagyományos piros-kékje a liverpool vöröse miatt eleve kiesik, az idei váltómez, a narancssárga szintén nem bevethető. Így marad a neonszerű, világító felső.
FC Liverpool (angol)-FC Barcelona (spanyol) 20:45 ó (2-1)
FC Chelsea (angol)-FC Porto (portugál) 20:45 ó (1-1)
FC Valencia (spanyol)-Internazionale (olasz) 20:45 ó (2-2)
A szerdai játéknapon a Bayern München-Real Madrid meccs számíthat a legnagyobb érdeklődésre. Az odavágón a bajorok az utolsó előtti percben szerzett góljukkal komoly lehetőséghez jutottak, hogy a visszavágón a maguk javára fordítsák a párharcot. A Real dolgát nehezíti, hogy a hétvégi bajnokin megsérült az elmúlt hetekben jól játszó David Beckham, valamint Jose Antonio Reyes is.
A gyengén védekező Real
A németek a lelki hadviselést már elkezdték. A vezetőedző, Ottmar Hiztfeld - aki már most kijelentette, februári beugrása után semmilyen körülmények között nem marad a szezon után - úgy fogalmazott, hiába vannak jó védői a madridiaknak, a védekező specialista Fabio Capello rossz szisztémában szerepelteti őket. Valószínűleg erre gondolnak a Real hívei is, hiszen egy múlt heti szavazás szerint több más edzőt is szívesebben látnának a kispadon.
Újabb angolok mehetnek a négy közé
A Manchester Unitednek lehet a legkönnyebb dolga, hiszen idegenben is verte a Lille-t, igaz, a győzelmet jelentő gólt sokáig vitatták a franciák. A szerdai játéknap másik angol csapata az Arsenal kikapott a PSV vendégeként, de hazai környezetben Henryéknak jó esélyük van a hátrány ledolgozására.
Manchester: Sir Alex Ferguson továbbjutásra készül (fotó: AFP)
Az első kör talán legunalmasabb meccsét a Milan vívta a Celtic otthonában és a gól nélküli döntetlen után az olaszok tűnnek esélyesebbnek. Ezt erősíti meg azaz adat mely szerint a skót csapat még soha nem verte meg riválisát tétmecsen.
Manchester United (angol)- Lille (francia) 20:45 ó (1-0)
Arsenal (angol)-PSV Eindhoven (holland) 20:45 ó (0-1)
AC Milan (olasz)-Celtic Glasgow (skót) 20:45 ó (0-0)