Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C

Pazar gólokkal verte a Manchester United Európát

2007.03.14. 10:23
Fantasztikus gólok, pazar megoldások és a manchesteri szurkolók méltatlan viselkedése miatt marad emlékezetes a Manchester United-Europa XI gálameccs. A találkozón kiemelkedett Ronaldo és Rooney, a legnagyobb ovációt mégis a civilben pályára lépő és köszönetet mondó Beckham kapta.

Kedden este Manchesterben pazar gálamérkőzéssel köszöntötték az Európai Unió alapjait megteremtő római szerződés aláírásának ötvenedik évfordulóját. Az ünnepségnek azért adott Manchester otthont, mert a United fél évszázada első angol csapatként szerepelt az UEFA-kupában, az ellenfél pedig egy európai válogatott volt0.

Belekezdett a MU

A mérkőzés előtt a csapatkapitányok bemutatták együttesük tagjait, Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének, illetve José Manuel Durao Barrosónak, az Európai Bizottság első emberének.


David Beckham mégsem játszott volt csapata ellen (fotó: AFP)

A 72 ezer néző előtt rendezett találkozón remekül kezdett a legjobb összeállításában pályára lépő angol együttes. A hatodik percben Wayne Rooney remekül vette át Paul Scholes passzát, majd egy testcsel után a kapust is becsapva helyezett a hálóba. Az első félidőben főleg olasz játékosokra épülő Europe XI néven pályára lépő csapat négy perccel később újabb gólt kapott, ekkor Wes Brown talált be Ryan Giggs átadásából.

Malouda nagy, és Ronaldo még nagyobb gólja

A félidő közepén aztán a vb-ezüstérmes francia Florent Malouda lőtt mintegy 23 méterről a manchesteri kapu bal oldalába. Tíz perccel a félidő vége előtt pedig az addig is remekül játszó Cristiano Ronaldo egy látványos szabadrúgásgóllal megszerezte a meccs gólját. Mindössze négy lépésről futott neki a kaputól 27 méterre lehelyezett labdának, majd a sorfal mellett elcsavarva nagy erővel lőtt a kapuba.

A svéd Zlatan Ibrahimovics a felső kapőufára bombázott egy ellene elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt, majd a 43. percben Rooney oktatófilmbe illő találattal már háromgólosra növelte a jelenlegi angol listavezető előnyét. Ronaldo adott remek labdát Park Dzsi-Szungnak a jobb oldalon, a koreai játékos pedig átvétel nélkül kanyarította középre, ahol az érkező Rooney-nak már csak a kapuba kellett továbbítania azt.

Beckham búcsúja

A mérkőzés szünetében David Beckham, a Real Madrid angol középpályása köszöntötte a szurkolókat. A futballista a Manchester Unitedból szerződött a Real Madridhoz és akkor nem állt módjában elköszönni rajongóitól. Most sérülése miatt nem játszhatott volt csapata ellen, pedig ez lett volna az első alkalom. Beckham beszédében kiemelte, rengeteget köszönhet Manchesternek és a drukkereknek, akik nélkül nem juthatott volna el oda, ahol jelenleg tart. A hetvenezer néző felállva tapsolta meg egykori bálványát.

Bunkó közönség, szemtelen Diouf

A második játékrészre átalakított európai együttes jött ki - több liverpooli játékossal megerősítve - és hétpercnyi játék után szépíteni tudott El-Hadzsi Diouf fejesgóljával. A közönség ugyanakkor gálameccshez méltatlanul viselkedett, folyamatosan fütyült amikor a Steven Gerrard, Robbie Fowler, Jamie Carragher, Boudewijn Zenden négyes valamelyike a labdához ért.


Larsson kedden is az Old Traffordon játszott, de már átmeneti csapata ellen (fotó: AFP)

A hajrában Diouf még egy panenkás tizenegyesből is betalált, de egyenlíteni már nem sikerült a főleg az első félidőben pazarul játszó Manchester ellen.

Jegyzőkönyv

Manchester United - Europe XI 4-3 (4-1)
Old Trafford, 74 343 néző
gólszerzők: Rooney (6., 43.), Brown (10.), C. Ronaldo (35.) ill. Malouda (22.), Diouf (52., 88., 11-esből)