További Futball cikkek
- Cseh Katalin bepanaszolta Orbán Viktort az UEFA elnökénél
- Jürgen Klopp lehetséges utódjáról: „Ha ő lesz a Liverpool edzője, akkor az zseniális”
- A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával
- Célegyenesben a Liverpool új vezetőedzője, csak arra vár, hogy a felek megállapodjanak
- A Roma az utolsó pillanatban nyerte meg a védője rosszulléte miatt félbeszakadt mérkőzést
Miután december közepén véglegesítették kinevezését nem merült fel önben, hogy most ön az a bizonyos szamár, aki kapóra jött, mert a lovat nem sikerült megszerezni?
Nem érdekelt ez a kérdés. Persze tudtam, hogy sokan a külföldön is komoly eredményeket elérő Bölöni Lászlót szerették volna, magam is tisztelem őt. Ellene szólt viszont, hogy külföldi edző az utóbbi években nem tudott sikeres lenni Magyarországon. Mondhatnám Jenei Imrét, Valere Billent, Aldo Dolcettit, másokat. A hazai speciális viszonyok közt nehéz eredményt elérni, ehhez reformok kellenek.
Reformokról elég sokszor és sokat hallottunk már.
A futballban elkerülhetetlen. A feltételrendszernek változnia kell, pályaépítésre - itt van elmozdulás -, az átlagos külföldi játékosok számának visszaszorítására van szükség, illetve csak nagyobb merítéssel lehet több jó játékost képezni. Különben el fogunk tűnni a térképről. A képzésben eddig is nagyon lemaradtunk, ezért is ugrottam át két vagy három korosztályt a válogatásnál. Abban bízom, hogy a húsz év körülieket még lehet formálni.
A válogatási elvekért már sokan bírálták, Buzsáky Ákost követelték a válogatottba, legalább úgy, mintha Diego Maradonáról vagy Lionel Messiről lenne szó. Azt azonban még nem árulta el, hajtott már végre ilyen drasztikus fiatalítást egyetlen ország is?
Még senki. Bár az osztrákok és a svájciak is húztak egy korhatárvonalat, de ilyen mélyről még nem indult senki.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Mi a garancia arra, hogy ez a helyes út?
Az idősebb, kipróbált játékosok nem értek el eredményt, így nincs értelme tovább várni. El kell fogadni, hogy megrekedtünk egy szinten, az előrelépéshez pedig az általam favorizált fiatalok segíthetnek hozzá bennünket, csak bízni kell bennük. Pontosan tudom én is, hogy Vass Ádámra egyelőre még egy vagy két számmal nagyobb a mez. Neki háromszor annyira kell koncentrálnia, hogy odaérjen a labdákért, neki nem lehetnek üresjáratai a kilencven perc alatt. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a posztján nincs hozzá hasonló képességű játékos. Az ő esetéből egyébként a magyar futball elég sok bajára lehet következtetni.
Például?
Például arra, hogy a modern futball a védekezésre, egyszersmind a labdaszerzésekre épül. Jó labdaszerző magyar középpályás alig van a hazai klubcsapatokban, inkább külföldiekre bízzák ezt a szerepkört. Ez sem véletlen, mert ezen a poszton a test-test elleni játék kiemelkedően fontos, és ezen a poszton évek óta nem nyújtunk nemzetközileg elfogadható teljesítményt. Nincs posztra nevelés, így irdatlan nehéz válogatni, és a védősorban sincsenek kellemes gondjaim.
Vass Ádámban megvan a kellő agresszivitás, dinamizmus. Általánosságban ez is hiánycikk. A magyar játékosok az első két vagy három méteren, rögtön az indulásnál hátrányba kerülnek, ezért is szabálytalankodnak annyiszor. Emellett, mivel nincsenek labdaszerzések, a magyar csapatokat könnyű a kapujukhoz szorítani, a saját térfelükre kényszeríteni, ennek következtében harminc méteren belül kényszerülnek játszani, a támadójátékot esetenként már nem is sikerül felépíteni, mert az előrevágott labdák gyorsan visszajönnek.
Visszatérve Vasshoz: azért iskolapélda még az övé, mert külföldre ment, ott viszont nem játszik, annyira még nem felkészült, hogy a felnőttek közé verekedje magát. Erre gondoltam.
Mi lehet akkor a magyar válogatott esélye?
Az egész magyar futball túlélési esélye a kreativitásban rejlik. A magyar játékosok látnak a pályán, olyan megoldásora képesek az ellenfél tizenhatosán, amire mások nem, és amire szerte Európában csettintenek. Genetikailag bennük van ez a képesség. A váratlan átadásokra, cselekre, hirtelen megoldásokra azonban a felnőtteknél már többnyire nem marad erő, ha egyáltalán eljutunk az ellenfél kapujáig.
Egy tizenhét éves magyar játékos van olyan kreatív, mint egy francia vagy brazil, utána viszont megreked a fejlődésük. Ehhez hozzájárul a gyenge hazai iram és a mentalitás. Azért is emeltem fel a szavam a sportnapilapban: hajtsák végig a korosztályos válogatottak a meccseket, mert külföldön arra nem lesz módjuk, hogy hatvan perc után pihenjenek. Ez az elkényelmesedés nagy veszély. Gyakori, hogy a futball alapját képező automatizmusok nem működnek itthon. Egy csatár nem segít a társának a védekezésben, pedig ez mindenhol elvárható ma már. Az edzéseken már csak elvétve kell nógatni őket, a pályán viszont gyakori a kiengedés.
Négy okot említett, miért rossz a magyar futball, bár ezek következménynek is felfoghatóak. Kiemelte, nincsenek hazai példaképek, nincsenek nemzetközi sikerek. Hiányoltam ellenben az edzők szerepét, felelősségét. Tapintatból hagyta ki a kollégáit?
Nem. Egyszerűen nem jutott eszembe. Nem félek a támadásaiktól, nem a szakmának, hanem a közönségnek kell megfelelni. Megkaptam már a magamét egy tévéműsorban a kollégáktól, néhány bírálat szíven ütött, de semmi több.
Pedig szóvá tehetné, hogy egy olyan vesztes meccs után, amelyiken egyszer lő kapura a Kaposvár, miként lehet mégis büszke a csapatára az edző.
A kispadról, higgye el nekem, sok minden másként látszik. A feszültség hatása alatt a rossz játék is felértékelődhet, nem könnyű a meccs végén reális véleményt alkotni.
Csakhogy a nézőt nem lehet megtéveszteni, már alig mennek ki a meccsekre. Ebben pedig az ilyesfajta nyilatkozatok is hibásak lehetnek. Maga a hazai szövetség elnöke, Kisteleki István is szóvá tette a magyar edzők fogyatékosságait, képzetlenségét. Egy két féléves licenccel csapatot lehet irányítani. Tőlük várjuk el, hogy összefüggéseket vegyenek észre, tartsák a lépést a nemzetközi trendekkel, pedig sokan nyelvet sem beszélnek.
Ebben nem látok olyan nagy problémát. Szerintem nem felkészületlenek a kollégák. Lehet, hogy nem jártak egyetemekre, de amiatt nem, mert a futball tette ki az életüket, és nem jutott rá idejük. Ne felejtsük el azt sem, hogy a magyar edzők szakbarbárok, és igen elhivatottak. Könnyen lehet, hogy komolyabb csapatok kispadjain is bizonyítanának. Visszatérek arra, hogy külföldi edző igazán számottevőt még nem mutatott fel itthon. Ezzel az anyaggal nehéz hibátlanul dolgozni. Rendre eszembe jut, hogy még az átkosban a magyarokat választották a világ legjobb pilótáinak, mert bravúr volt a szovjet gépekkel úgy repülni, ahogyan ők repültek. Az edzők is ilyen helyzetben vannak.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Ha nem is egyetértve, de elfogadva a válaszát, azt csak nem vitatja, hogy a játékosokat gyerekkorban képző edzőknek lenne miben fejlődniük.
Maximálisan osztom ezt a nézetet. Az ő megfizetésük viszont nincs megoldva.
Mivel mindig is szerette a nyíltságot, azt is elmondhatja, mit gondol az oly sokszor emlegetett magyaros technikáról?
Nincs ilyen. Legfeljebb magyaros játékfelfogás van. Sokszor hallom én is ezt a butaságot. A technikai képzettség mindenhol alapkövetelmény, csak nálunk nem feltétlenül. Egy példa: az olasz Gennaro Gattusót mindig megcsodáljuk, mennyit fut, milyen kiváló kondiban van, de azt is észre kell venni, hogy mindent tud a labdával, az itthon technikásnak mondott játékosoknál jóval technikásabb. Nincs szüksége négy fázisra egy passzhoz, nem veszi át, nem néz fel, hanem egyérintőből passzol. Másrészt olyan ritmusban hajtja végre az átvételeket, ami irigylésre méltó. Pedig, mondom, ő az ütköző, romboló játékos.
Hogyan értelmezhető az, hogy magyar szinten jó játékos?
Valaki sajnos elkezdte ezt mondogatni évekkel ezelőtt, és nagyon nem volt szerencsés. Ilyen sincs. A nemzetközi szintnek kell megfelelni.
Mi a véleménye az osztályzatokról? A sportlapban egy hatgólos váci vereség után a játékos négyest kap, mint mondjuk az Arsenalban edződő svájci Philippe Senderos is.
Nem lenne szabad osztályozni, mert nincs értelme. A magyar bajnokság egy másik szint. Nem lehet összehasonlítani Didier Drogba nyolcasát Torma Gáboréval. Ahogy figyelem, négyestől hatosig kap valaki osztályzatot a legtöbb meccsen. Ettől senki sem okosabb. Helyesebb lenne csak azokat megjelölni, akik a gyenge magyar nívó alatt teljesítettek, illetve azokat kiemelni, hogy akiknek volt egy tökéletes passzuk, ami kiemelte őket a mezőnyből.
Mert be kell látnunk, hogy ezzel már kiemelhető valaki. Az is szembetűnő, ahogy Illés Béla, Lipcsei Péter, de Kuttor Attilát vagy Szatke Zoltánt is, mondhatnám, ahogy idősödött, úgy lett egyre jobb, hasznosabb, mert nem jöttek a fiatalok. Most szerencsére van egy olyan generáció, amelyik már kiszoríthatja őket.
Nekik milyen a mentalitásuk?
Egészséges a szemléletük, de mentalitásban nekik is fejlődniük kell. Mert ugyan az ötödik helyen állunk a korosztályos rangsorban, nem biztos, hogy az ötödikek is vagyunk, hiszen hosszú távon nem tudunk a nagy nemzetekkel pariban lenni. A francia, olasz, angol képzés, versenyeztetés sokkal jobb. Hétről hétre látják a tévében a külföldi bajnokságokat, az interneten is érdeklődnek, képesek mérni magukat, ami szerencsés, egyben romboló hatású is.
Mindegyikük külföldön akar sztár lenni, nem itthon. Nekik talán nem csak fellángolásaik lesznek, mint Lothar Matthäus mentálisan kétségtelenül erős válogatottjában, nem csak rövid időre veszik fel a versenyt külföldi vetélytársaikkal klubjaikban, mint általában a mostaniak, tisztelet a kivételnek. Igaz, az Angliába szerződött Ferenczi István esete jelzi, nem megvetendő a hazai képzés, és azt is mutatja, hogy az új környezet pozitívan hathat.
Fog úgy játszani Gera Zoltán a Várhidi-csapatban, mint a német edzőnél?
Bízom benne. Akkor megmutatta, mire képes, igazolta kivételes tudását. Amúgy Matthäusról azt gondolom, ő menedzser volt, nem pedig edző.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Mi volt eddig a legfájóbb kritika?
Talán az, amit Urbányi István mondott, hogy én elbújok a fiatalítás mögött. Én ezt nem azért találtam ki, mert ez szimpatikus a közvélemény előtt, hanem mert hiszek benne, és mert nincs más út. Különben is, Matthäus mögé lehetett bújni, a fiatalítás mögé nem.