A magyar labdarúgó-válogatott vezetői Tatán tartottak sajtótájékoztatót: értékelték a szombati, Montenegró elleni barátságos meccset és beharangozták a szerdai Moldova elleni Eb-selejtezőt.
Bosszús és szakértő a kapitány
Várhidi Péter, a válogatott szövetségi kapitánya kifejtette, bosszús a szombati vereség miatt. "Utólag visszanézve a találkozót azt mondom, nagyon bosszús vagyok. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, de még a fordulás után is nekünk voltak helyzeteink. Ráadásul egyértelműen ki merem jelenteni, hogy a Vaskó Tamás ellen megítélt büntetőt leshelyzet előzte meg, ezt egyébként a játékvezető a vasárnapi közös vacsorán elismerte."
Nagyon kell figyelni
A kapitány szerint a szombati mérkőzések - a selejtezőcsoportunkban Bosznia nyerni tudott Norvégiában, a törökök legázolták Athénban a görögöket - egyértelműen megmutatták, hogy a mai futballban bármi megtörténhet. "Már láttam a moldovaiak egyik összecsapását és azt kell mondanom, szervezett egységes társaság, amelyet csak akkor győzhetünk le, ha minden pillanatban megfelelően koncentrálunk."
A montenegróriak is átléptek rajtunk (fotó: AFP)
A szombati mérkőzéssel ellentétben úgy tűnik, szerdán, a Szusza Ferenc Stadionban már mindenki bevethető állapotban lesz: Gera Zoltán már nem lázas, Juhász Roland is teljes értékű munkát végezhetett. A hétfői átmozgató tréninget egyedül Rajczi Péter hagyta ki, aki a podgoricai mérkőzésen rosszul esett, ezért derékfájdalmai vannak.
Hajnal és Gera együtt is játszhat
Várhidi kedden hirdeti ki kezdőcsapatát, amelyről egyelőre semmi konkrétumot nem árult el, annyit azonban jelzett: elképzelhető, hogy a Hajnal Tamás, Gera Zoltán irányítópáros egyszerre lesz pályán.