Gyárfás
16 °C
29 °C

Ismerős ellenfelek a BL-döntőben

2007.05.21. 12:07
Szerdán Athénban "megismétlődik" a két évvel korábbi labdarúgó Bajnokok Ligája döntő. Az olasz Milan és az angol Liverpool kerete ugyan alaposan megváltozott, a meghatározó emberek ugyanazok maradtak.

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt játszották a sokak által minden idők legjobb Bajnokok Ligája döntőjének kikiáltott Liverpool-Milan összecsapást. Akkor hiába vezetett a szünetben három góllal az olasz együttes, Gerrardék a rendes játékidőben egyenlíteni tudtak, majd a hosszabbítás után tizenegyesekkel megnyerték a kupát.

Az elmúlt két évben mindkét csapatban voltak változások, de az alapemberek többsége változatlan.

Kapusok: a fele megmaradt

Az olaszoknál továbbra is a brazil Dida az elsőszámú kapus, míg a túloldalon az isztambuli hős, a lengyel Jerzy Dudek mostanra csak második számú kapus, jelenleg a spanyol Pepe Reina élvezi Rafa Benitez bizalmát.


A 2005-ös döntő hőse, Jerzy Dudek hárítja Jon-Dahl Tomasson lövését (fotók: AFP)

Védelem: az alapemberek maradtak

A Milan védelmének két alappillére továbbra is Alessandro Nesta és Paolo Maldini. Előbbi hosszú sérülés után tért vissza, és újfent bizonyította, még mindig a világ egyik legkjobb védője, míg Maldini átlag feletti helyezkedésével tudja pótolni az évek alatt megkopott gyorsaságát. Mellettük a jobb oldalon Massimo Oddo vagy a szintén negyvenhez közeledő Cafu kaphat szerepet, míg a bal szélen a Kakhaber Kaladze-Marek Jankulovski duó valamelyike játszhat, ugyanakkor a grúz középen is szerepet kaphat. Rajtuk kívül Dario Simics és a két évvel korábbi döntőn az első tizenegyest hibázó brazil Serginho szerepelhet.

A kezdőcsapatban a Liverpoolnál is két név maradt két évvel korábbról. Steve Finnan és Jamie Carragher valószínűleg kezd, míg mellettük az elődöntőn fontos gólt szerző dán Daniel Agger és norvég Jon Arne Riise játszhat. Agger megfelelően pótolja a veterán és évekig alapembernek számító Sami Hyypiät, aki ezúttal talán a kispadra sem fér oda. Ott lehet viszont az edző Benitez személyes kérésére szerződtetett Fabio Aurelio és Arbeola.

Német játékvezető a döntőn

A német Herbert Fandel vezeti majd az athéni döntőt. A német szövetség az UEFA tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy a 43 éves játékvezető segítője két honfitársa, Carsten Kadach és Volker Wezel lesz. A negyedik bíró szerepkörét Florian Meyer látja el.

Fandel vezette tavaly az UEFA-kupa fináléját, a nyári, németországi világbajnokságon azonban nem szerepelt. Az olasz sajtó kitért arra, hogy a Liverpool még nem nyert meccset Fandel bíráskodásával, a Milan viszont mind az öt találkozóján győzött, amikor a kyllburgi sípmester dirigált.

Középpálya: Pirlóék újra

Ancelotti együttesében a középpályán valószínűleg ugyanaz a négyes kezd, amely két évvel korábban, azaz Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo, Clarence Seedorf és Kaká lehet a pályán a kezdésnél. Gattuso elszántabb és fanatikusabb, mint eddig bármikor, míg Pirlo ugyan még mindig pontosan lő, de mtalán már nem olyan labdabiztos, mint korábban. Seedorf páratlan tehetsége talán az idei szezonban csúcsosodott ki, míg Kakát sokan a világ jelenlegi legjobbjának tartják. Mellettük bevethető még az idei szezonban fontos gólokat szerző Massimo Ambrosini, végszükség esetén pedig Cristian Brocchi vagy a francia Yoann Gourcuff.


Ancelotti és a Milan két éve elpuskázta

Az angoloknál igen bő a választék és biztos helye csak a csapatkapitánynak, a következő szezontól csúcsszerződéssel bíró Steven Gerrardnak van. Mellette középen akár a spanyol Xabi Alonso, vagy a mali Mohamed Sissoko is játszhat, de a legvalószínűbb az argentin Xavier Mascherano pályára lépése. A két szélen pedig Jermaine Pennant, Harry Kewell, Boudewijn Zenden és Mark Gonzalez harcolhat a csapatba kerülésért.

Támadók: a Milan gyengült

Csatárposzton voltak mindkét oldalon a legnagyobb változások. A Milannál komoly veszteséget jelent az Andrij Sevcsenko-Hernan Crespo csatársor - és velük együtt mintegy 20-25 gól - pótlása, hiszen Alberto Gilardino és Filippo Inzaghi messze nem olyan kaliberű játékos, mint elődeik. Szintén nem ehhez a kaszthoz tartozik a brazil Ricardo Oliveira, míg honfitársa, a jelenlegi együttes legjobb támadója, Ronaldo nem játszhat, mer a Reallal szerepelt már a BL-ben ebben a szezonban.

A másik oldalról is távozott Milan Baros és Djibril Cissé, a helyettük érkezők közül talán a holland Dirk Kuyt szereplése tekinthető biztosnak. Mellette akár a walesi Craig Bellamy, akár Peter Crouch szerepelhet, de pályára léphet a klub színeiben utolsó meccsére készülő veterán Robbie Fowler is, így talán elmondható, nem lett gyengébb elől a csapat.

Az edzők: változatlanság

Akárcsak két éve, a Liverpoolt Rafa Benítez, a Milant Carlo Ancelotti irányítja. A két csapat közül csak a Liverpool tudott nyerni az elmúlt két évben bármit is, a tavalyi kiírásban győztek az FA-kupában.

Athén harmadik döntője következik

Athénban eddig kétszer játszottak BEK-, illetve BL-döntőt. 1983-ban a német Hamburg Felix Magath góljával bizonyult jobbnak a Juventusnál. Tizenegy évvel később a mostani döntő egyik résztvevője, a Milan oktatta Johann Cruyff Barcelonáját és 4-0-ra nyerte a párharcot.