Gyárfás
16 °C
29 °C

Aki nem ugrál, kék-fekete!

2007.05.25. 08:45
Mindenféle akkreditáció nélkül, szerencséjének és a Vodafone-nak köszönhetően az ünneplő Milan játékosok közé tudott kerülni az Index helyszíni tudósítója Athénban. Így láthatta, hogy a friss Bajnokok Ligája-győztes játékosai énekelnek, táncolnak és az ősi rivális Interen gúnyolódnak, míg a döntő hőse, Inzaghi a BL-trófeával került már-már intim viszonyba.

Csak a vesztes Liverpoolnak ért véget a 93. percben a Milan elleni Bajnokok Ligája-döntő, a győztes olaszoknak jöhetett a különleges harmadik félidő, az ünneplés. Ahogy a meccsen, úgy itt is Filippo Inzaghi lett a vezér, magánszámával a lefújás után még bő félórát szórakoztatta a Milan-közönséget.

Inzaghi csak a kupával hajlandó bármire is


Kattintson!

Az egész csapat az öltözőbe ment már, amikor Inzaghi egy óriási piros-fekete kockás zászlót kaparintott meg, a kanyar alá futott, néhányszor meglengette. A kupát szinte csak erre a percre adta ki a kezéből, újra magához vette, jött néhány fotó Silvio Berlusconi elnök oldalán, majd néhány tíz méter körbe-körbe, földre borulás, a serleg csókolgatása. A csúcsponton letérdelt, maga elé fektette a trófeát, egy ideig meredten nézte, majd ráhasalt, és csókjaival halmozta el. Mindezt mezben és alsónadrágban, hiszen a nadrágja addigra ugyanis már egy drukkernél volt.

Felpattanva megindult a kupával a pálya másik oldala felé, de ekkor már rászóltak, a sajtótájékoztatón már várják, indulni kellene átvenni a meccs legjobbjának járó díjat.

Bárhova belehetett jutni a Vodafone-belépővel

Inzaghi el is tűnt az alagútban, feje fölött a kupával, így nekünk is indulnunk kellett a folytatás felderítésére. Akkreditáció nélkül persze kicsit problémásabb a dolog, de a mediterrán felületességben ezúttal sem kellett csalódnunk: a Vodafone-os tiszteletjegy piros, az európai futballszövetség (UEFA) médiabelépője kétszer akkora és kék, de az utunkba kerülő féltucat rend- és biztonsági őr szemében ugyanannyit ér. Úgy látszik, a lényeg, fityegjen valami az ember nyakában, és elhiszik, ott a helye.


Kattintson!

Az összes ellenőrzőponton simán átjutva mintegy tízperces séta után jutunk a mixed zone-ba, ahol az újságírók várják a futballistákat interjúra, fotóra. A Liverpool játékosai valószínűleg már elmentek, a meccsen - madridi BL-múltja miatt - csak néző Ronaldo épp távozóban, majd érkezik Marek Jankulovski, Cafú, Alessandro Nesta, Alessandro Costacurta. Nekik nem kell nyilatkozniuk, vagy csak nagyon röviden, így a tiltott helyre bejutott Milan-drukkerekkel fényképezkednek, pacsiznak, autogramot adnak, még beszélnek is egy keveset. Massimo Oddo különösen vicces, fején turbánként viseli a mezét.

Vonat söpörte el a nyilatkozókat


Kattintson!

Érkezik Paolo Maldini, a kapitányért persze versengtek az újságírók, majd jön az est hőse, kezében a serleggel, amit talán még azóta el sem engedett, mióta elhagyta a gyepet. Nyilatkozott, de beszédét egy különleges vonat zavarja meg: Brocchi vezetésével libasorban jött Dida, Alberto Gilardino, Kaká, többek között, azt énekelték, "Aki nem ugrál, kék-fekete", a rivális Interre célozva. A kordon túloldalán meglett riporterek sem röstellték teljesíteni a felszólítást, mindenki ugrált, mint az óvodások, miközben elhaladt előttük a szerelvény.

Az interjúadás ekkor be is fulladt, a csapat talált egy színpadfélét, felpattant, és a néhány fotósnak, meg több tucatnyi drukkernek énekel.

Kaka legveszélyesebb ellenfele az UEFA embere

Csak egyetlen embernek nem tetsztett a műsor, az UEFA koordinátora őrült szemekkel nézett jobbra, balra, majd, miután a kórus feloszlott, a szándékosan a szurkolók között maradó Kakát akarta kiszabadítani. Mindenkit félre lökve az állványra ugrott, vállon ragadta a brazilt, lerántotta, majdnem mindketten hátra estek. Mintha életveszélyben lett volna, lökdöste maga előtt a brazilt a méterekkel arrébb várakozó busz felé. Aggodalma persze hülyeség, itt senki nem akart bántani senkit.

A ravasz Oddón persze nem tudott kifogni, a jobbhátvéd egy rolleren jött vissza a nép közé, megy néhány kört, majd a járművet hátra hagyva pattant a buszra, ahol az ülések fölötti csomagtartón akart utazni. Felugrott, felhasalt, de kicsit rá kellett segíteni, lábait Ambrosini és Kaká tuszkolták a helyére.

Prodi takarodj, Sevcsenko gyere!

A drukkerek a busz elejénél csoportosultak, ott ül a presidente, Silvio Berlusconi. A "Prodi takarodj, takarodj!" rigmussal kezdrtt, amit a "Csak egy elnök van" követ. A Milan-tulaj imádja, ahogy istenítik, mosolygott, mutatatta az aranyérmét, a kupát, majd elkezdte számolni, hányszor szerepel rajta a Milan neve.


Kattintson

A drukkerek ez után Andrij Sevcsenkó visszaigazolását követelték, és Berlusconi komolyra forduló arccal, az égre mutató hüvelykujjal jelezte, teljesíteni fogja a kérést.

Szabadrablás

Látszólag mindenki a járművön volt, mégsem indultak. Hamar kiderült, ketten hiányoznak: előbb Gattusót, majd az utolsóként érkező Seedorfot kísérte ki futva öt-hat biztonsági ember. A busz negyed három körül, több mint két és fél órával a lefújás után hagyja el a stadiont.

Visszajutnunk még könnyebb volt, mint be, biztonságiak sehol, így út közben még egy pillantást vetettünk a gyepre. A pálya mellett technikusok dolgoztak, rajta két huszonöt körüli srác egymást fényképezte a kapufának támaszkodva. Teljes szabadrablás.