A félkész olaszok után jönnek a durva bosnyákok

Augusztusban a világbajnok olaszok ellen győzni tudott a magyar labdarúgó-válogatott. Szombaton a bosnyákok elleni Eb-selejtezőn azt kell bebizonyítani, hogy ez nem csak a szokásos tízévenkénti bravúrgyőzelem volt.

A magyar labdarúgó válogatott egy számára már tét nélküli Európa-bajnoki selejtezőt játszik szombaton 16 órától Székesfehérváron. Az ellenfél Bosznia-Hercegovina együttese, melynek a mieinkkel ellentétben, matematikailag még van esélye a továbbjutásra.

Az olaszok ellen sikerült

A világbajnok olaszok augusztusi legyőzése után a szurkolók ismét a válogatott felé fordultak, így Fehérváron előreláthatólag telt ház várja a csapatokat. Ugyanakkor egy esetleges vereség után nehéz lesz a szakvezetésnek elmagyarázni, hogy ami ment az olaszok ellen, az miért nem ment a bosnyákok ellen.

A pénteki zárt kapus edzést követő sajtótájékoztatón Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, a mieink összeállításáról csak akkor dönt véglegesen, ha már ismeri az ellenfél felállását és kezdő tizenegyét, ezért pénteken csak várható kezdőcsapatot tud megadni, amely a meccsig akár három-négy helyen is változhat.

Magasak, erősek

"A bosnyákoknál szinte mindenki 190 cm-nél magasabb, erős felépítésű, ezek a futballisták állandóan keresik az ütközés lehetőségét. Stílusuk agresszív, a durvaság határát súrolja, ami nem igazán fekszik a magyar válogatottnak " - mondta Várhidi.

"Egyelőre az is kérdéses, hogy számíthatok-e Vaskóra. Bár a mai tréninget végigdolgozta, messze nincs százszázalékos állapotban." Vaskó Tamást csütörtökön engedték ki a kórházból ahova a hét elején kellett vinni, és a gyomorfertőzéssel.

Várhidi nem pontokban gondolkodik

Várhidi ugyanakkor meglepően reálisan nyilatkozott a válogatottról, amikor a jövő szerdai, Törökország elleni találkozóval kapcsolatban kérdezték. "Kizárólag a szombati összecsapás számít. Nem pontokban gondolkodom, hiszen már nincs esélyünk a továbbjutásra. Nekünk játékban és mentalitásban kell minden mérkőzésen előrelépnünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy felkészülési tétmeccseket játszunk a következő selejtezősorozatra."

A bosnyákok még reménykednek

A bosnyák válogatott pénteken 15:45-kor érkezik Budapestre és a szállásuk is a fővárosban, a Novotel szállóban lesz. A tervek szerint pénteken 18:30-tól edzenek a székesfehérvári stadionban.

A bosnyákok a C csoportban hét mérkőzésen szerzett 13 pontjukkal a negyedik helyen állnak, de ezzel nincsenek ponthátrányban az Eb-kvalifikációt jelentő második helyet elfoglaló norvégokkal, illetve a harmadik, de eggyel kevesebb találkozót játszott törökökkel szemben. A magyarok hét meccsen szerzett hat ponttal ötödikek.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32