Várhidi: Én 3-2-es győzelmet vártam

Csapatával elégedett volt és gratulált neki, a nézőknek pedig köszönte az egész meccsen át tartó szurkolást Várhidi Péter a magyar labdarúgó-válogatott kapitánya, miután együttese Eb-selejtezőn 1-0-ra legyőzte a bosnyákokat.

"Tudtam, hogy nyílt meccs lesz, hiszen a támadó játék az erőssége mind a két csapatnak. Most már elárulhatom, én 3-2-es eredményt vártam de nem sajnálom az 1-0-át sem" - kezdte értékelését Várhidi Péter szövetségi kapitány a bosnyákok elleni győztesen megvívott Eb-selejtező után.

a cél: felzárkózás Európához

"Gratulálok a csapatomnak, amely végig bátran játszott. Mertek cselezni, ami nem véletlen hiszen ezt gyakoroltuk egész héten. Valamennyi játékosom olyan odaadással, lelkesedéssel futballozott, ahogy előzetesen vártam, mint tette azt az olaszok ellen is" - mondta a labdarúgó-válogatott kapitánya.

Várhidi ugyanakkor elismerte, voltak a csapatának hibái is, miként a másik oldalon is. "Rutintalanok vagyunk, sokszor elfutunk, és a tagozódás nincs mindig meg. De ha kijavítjuk ezeket a hibákat kivitelezhető a célunk, felzárkózás Európához".

Rátudtunk játszani a hibapontjaikra

A kapitány személy szerint két játékosát emelte ki, Vass Ádámot küzdeni tudásáért és munkabírásáért, valamint Tőzsér Dánielt, aki felnőtt mellé, nem csak megszerezte a labdákat de jól is játszotta meg azokat. A győzelem kulcsát abban látja, hogy bátran játszott csapata, mert tudták, a bosnyákok védekezésével gond van. "Rátudtunk játszani a hibapontjaikra" - értékelte tömören a győzelem kulcsát.

"A törökök elleni szerdai találkozó egészen más lesz, hiszen sok a beteg a keretben. Priskin már a meccs előtt jelezte, hogy rosszul van, a belső védők pedig a szünetben csak feküdtek" - mondta a kapitány.

Csak jövőre lesz igazi tétmeccs

A világbajnok olaszok és a bosnyákok legyőzése ellenére reálisan látja a válogatott helyzetét, mint mondta, az Eb-szereplésről nincs értelme beszélni, hiszen már korábban kiestünk.

"Már a kinevezésemkor megmondtam, hogy 2008 szeptemberében játsszuk az első tétmeccset. Addig is vannak Eb-selejtezők amire készülni kell, mert azokon is győzni akarunk" - mondta Várhidi, aki nem felejtette el megköszönni a közönség egész meccsen át tartó szurkolását.

Jó úton jár mindkét csapat

Fuad Muzurovic, a bosnyák válogatott szövetségi kapitánya úgy vélte együttese jó meccset játszott, amely egy vitatható büntetővel dőlt el. Ennek ellenére gratulált a magyar válogatott győzelméhez, szerinte helyes úton jár mind a két csapat.

Természetesen odapiszkált az őt régóta kritizáló bosnyák újságíróknak is, mint elmondta a folytatásban is azokra épül a válogatott, akik eddig is szerepeltek. Az elszálló Eb-reményekről csak annyit mondott, amíg esély van, addig mindent meg is tesznek a kijutásért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32