Platini közbenjárt Gera ügyében

Michel Platitni az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke felhívta a fegyelmi bizottság figyelmét, kiemelten kezeljék a szerdai török-magyar Eb-selejtezőn kiállított Gera Zoltán ügyét. Az UEFA első embere ezt Kisteleki István hozzá írt levele nyomán kérte, melyben az MLSZ elnöke kérte, alaposan vizsgáljék ki a kiállítás körülményeit.

Pénteken válaszolt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékese arra a levélre, amelyet Kisteleki István, a magyar szövetség (MLSZ) vezetője egy nappal korábban küldött Michel Platini UEFA-elnöknek a szerdai Törökország-Magyarország Eb-selejtező 63. percében történt súlyos játékvezetői tévedéssel kapcsolatban. A reagálásból kiderült, az UEFA elsőszámú vezetője személyesen kérte a szervezet fegyelmi bizottságát: a kiállított Gera Zoltán ne tiltsák el.

Megváltoztatni nem, mérlegelni lehet

Kisteleki István csütörtökön azért fordult Michel Platinihez, mert nehezményezte az isztambuli mérkőzés skót játékvezetőjének, Stuart Dougalnak a ténykedését, Gera Zoltán kiállítását, azt a tényt, hogy a bíró a jogos 11-es megítélése helyett a magyar csapatkapitányt leküldte a pályáról.

Az MLSZ elnöke levelében leszögezte, tisztában van a szabályokkal, azzal, hogy a mérkőzés eredményét nem lehet megváltoztatni vagy semmisnek tekinteni. Kérte viszont Platini közbenjárását, hogy az UEFA illetékes bizottsága mérlegelje Gera kiállításának körülményeit, valamint hasonló esetek elkerülése érdekében a leghatározottabban lépjen fel a skót játékvezető tevékenységét illetően.

Platini az ügy kiemelt kezelését kérte

Az MLSZ tájékoztatása alapján Peter Limacher, az UEFA fegyelmi ügyekkel foglalkozó osztályvezetője a péntek délelőtt érkezett válaszában leszögezte: több jelzést kaptak arról, hogy a török-magyar mérkőzés játékvezetése felháborító volt, Gera Zoltán pedig nem szolgált rá a kiállításra.

Mindezek alapján - mivel más lehetősége a mérkőzéssel kapcsolatban még az UEFA elnökének sincs - Michel Platini felszólította a szervezet fegyelmi bizottságát, hogy Gera ügyét kiemelten kezelje, kérve az illetékeseket: a kiállítás ellenére a magyar csapatkapitányt ne tiltsák el, mert arra nem szolgált rá.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32