Kétmilliót kapott az ORTT-től a felcsúti futballakadémia

Kétmillió forintot szavazott meg júliusban a felcsúti labdarúgó-akadémia honlapjának fejlesztésére és kiadványaira az ORTT. A támogatást a Fidesz delegáltja javasolta, a testület megszavazta és az RTL Klubtól befolyt pénzből futotta belőle rá.

Kétmillió forintot kapott honlapjának fejlesztésére, honlapszerkesztőség létrehozására, a weboldal archívumának fejlesztésére, valamint hagyományos kommunikációs tevékenységre a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia júliusban az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT).

Harmadát

Az áprilisban felavatott, Orbán Viktor alapította utánpótlás-nevelő intézmény hatmillió forintos kommunikációs beruházásra kérte a támogatást, az összeg harmadát fedezi a támogatás.

A testület július 11-i ülésén határozott is a támogatás odaítéléséről.

Az ORTT tagjai közül a Fidesz delegáltja, Szalai Annamária javasolta a futballakadémiát működtető, A Felcsúti Utánpótlás-nevelésért Alapítvány támogatását.

Fejlesztés, könyvek, interaktivitás

Szalai az Index megkeresésére támogatandónak mondta a Puskás Ferenc örökségének, szellemiségének az ápolását, a nevét viselő intézmény segítését céljai elérésében. Az ORTT-tag a szervezet honlapján közöltnél bővebben ismertette, hogy mire kért támogatást a felcsúti fociakadémia. A már működő oldal fejlesztését, bővítését, többnyelvűvé alakítását tervezik és az interaktivitást is fokozni akarják, a külső és a belső felhasználók számára is. Technikai fejlesztésre, eszközökre is kérték az összeget. A hagyományos kommunikáció alatt pedig az akadémia évkönyvének kiadását, valamint Puskás madridi hagyatékának kutatását és közzétételét értik.

Képek az akadémia áprilisi avatásáról

A Fidesz delegálta ORTT-tag nem tartja egyedinek az esetet, példaként említette, hogy honlapokat és kisebb futballtornát is támogatott már idén a testület.

Az RTL pénzét költötték

A médiahatóság egyébként július 4-én döntött arról, hogy 110 millió forintot fordít egyedi támogatásokra. Ez az összeg az RTL Klubbal kötött megállapodásból folyt be, a kereskedelmi televízióval ugyanis júliusban a korábban kirótt és hosszú idő óta be nem fizetett büntetés megfelezéséről, illetve kiegyenlítéséről állapodott meg a testület.

A testület arról is határozott, hogy tagonként 12 millió forintos keretet, továbbá egy 38 millió forintos közös keretet teremt. A delegáltak tehát ezeknek az összegeknek a terhére javasolhattak általuk támogatásra méltónak ítélt célokat.

Orbán ott is elnök lesz

Szalai azt mondta, ez nem jelenti azt, hogy a tagoknak saját költségvetésük lenne, amelyből ők támogatnak célokat, hiszen a döntéseket a testület egésze hozta meg. A delegált szerint azonban hasznos lenne, ha tagoknak valódi kerete lenne.

A bentlakásos rendszerű Puskás Akadémiában 14-18 éves játékosokat nevelnek, akik a futball mellett a tanulásra is koncentrálhatnak. A szakmai munka felelőse a korábbi kétszeres volt szövetségi kapitány, Mezey György.

Az intézményt alapító Orbán Viktort szeptember végén a Felcsút SE elnökévé választják. A klub alá tartozik az utánpótlás-nevelés, vagyis az akadémia is, az NB II-ben szereplő profi futballcsapat önállósodott és külön működik a jövőben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32