Ki lesz a Chelsea edzője jövőre?

José Mourinho mindössze másfél napja bontotta fel szerződését a Chelseavel, de az angol fogadóirodákban már most lehet arra fogadni, ki lesz a kékek edzője a következő szezonban. A nyolc jelölt között mindössze egy angol van.

José Mourinho csütörtök hajnalban hagyta el a Chelsea labdarúgócsapatát. Az angol fogadóirodákban természetesen azonnal fogadni lehetett rá, vajon hol folytatja a Portóval két bajnoki címet egy-egy UEFA-kupát és BL-t, a Chelsea-vel pedig hat trófeát is nyerő szakember.

Jövőre is Grant számít favoritnak

Avram Grant (fotó: AFP)

Az élen a portugál válogatott, a Tottenham Hotspur, az Inter és a Barcelona áll. De az angolok nem lennének angolok, ha már nem lehetne arra is fogadni, vajon ki foglalja el a helyét a londoni kispadon. Roman Abramovics tulajdonos szinte nem sokkal a távozás után a volt izraeli szövetségi kapitányt, személyes jóbarátját, Avram Grantot nevezte ki.

A legnevesebb brit fogadóiroda, a William Hill szerint az izraeli szakember a következő szezonban is a legjobb eséllyel indul, hiszen amennyiben a 2008-2009-es idény elején is ő ül a kispadon, úgy mindössze megduplázni lehet a rátett összeget.

Hiddink áthelyezéssel

Ennek a pénznek a dupláját lehet nyerni, ha a jelenlegi orosz szövetségi kapitány, Guus Hiddink lenne a befutó. Hiddink jelenleg is Abramovicstól kapja a fizetését, aki az orosz válogatott elsőszámú mecénása is egyben. A holland valószínűleg azonban csak akkor menne a Chelsea-hez, ha az oroszokkal nem tudja kiharcolni a jövő évi Eb-szereplést.

Hiddinkhez hasonlóan egy a négyhez adják a francia Didier Deschamps esélyeit. A francia világ és Európa-bajnok játékos korábban a Monaco edzője volt, majd a Juventust vezette vissza az olasz első osztályba. Az eset érdekessége, hogy Deschamps volt a Monaco edzője, amikor a Mourinho vezette Porto 3-0-ra verte a francia csapatot a BL-döntőben.

Mi ér többet: vb-bronz vagy UEFA-kupa?

Szinte azonos oddsszal szerepel a volt német szövetségi kapitány Jürgen Klinsmann (1/7) és a spanyol Sevillával két UEFA-Kupát is nyerő Juande Ramos (1/8) neve. A 2006-os vb óta pihengető németet már a nyáron is megkörnyékezték, de ő akkor nemet mondott, most azonban lehet, hogy már másként gondolja. Ramos ellen ugyanakkor komoly érv, hogy nem beszél angolul.

Volt kapitányok is a képben

Az olaszokat a világbajnoki címig repítő Marcello Lippi londoni munkavállalását 1/14-hez adják, míg a jelenleg a Blackburn együttesét dirigáló Mark Hughest 1/20-hoz adják.

A volt angol szövetségi kapitány, a jelenleg a Manchester City menedzsereként tevékenykedő Sven-Göran Eriksson is képbe került, amennyiben benne bízna Abramovics, úgy a svéd szakemberre fogadók, befektetett pénzük huszonötszörösét nyernék.

Helycsere Scolarival?

A legutolsó és legmagasabb oddsszal rendelkező edző a brazilokkal világbajnoki címet nyerő, jelenleg a portugál válogatottat irányító Luis Scolari. A szerbek elleni Eb-selejtezőn az ellenfél játékosát megütő szakember kinevezése 33-szoros pénzt hozhat.

Az eset érdekessége, hogy amennyiben ő kerülne a Chelsea kispadjára, valószínűleg helyet cserélne Mourinhóval, akinek elsődleges célja a portugál kapitányi poszt.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32