Kitiltották a soproni stadionból Détári Lajost

Pénteken nem tarthatta meg a soproni futballcsapat edzését a csütörtökön menesztett Détári Lajos, aki ennek ellenére szombaton megpróbál leülni a kispadra, Újpesten. Szégyen szerinte, hogy megtörténhet az: egy sokszoros válogatott játékost kitiltsanak munkahelyéről.

Kizárták a városi stadion területéről Détári Lajost, az FC Sopron labdarúgócsapatának új többségi tulajdonosok által csütörtökön felmentett edzőjét.

Détári - aki nem fogadta el a döntést - délután megérkezett az arénához, hogy edzést tartson, de a biztonsági emberek nem engedték be. A szakvezető ezek után rögtönzött sajtótájékoztatón kifejtette: ha korrekten, úriemberek módjára azt mondták volna az olaszok, hogy más elképzeléseik vannak, mással képzelik el a jövőt, nem lett volna semmi gond.

A kitiltott

"Engem azonban mondvacsinált okokkal akarnak eltávolítani, arra hivatkozva, hogy megsértettem a tulajdonost. Én csak arról érdeklődtem, hogy a játékosok mikor kapják meg a nekik járó pénzüket. Természetesen a felmentést nem fogadtam el, jogi képviselőmet, Papp Gábort tájékoztattam a fejleményekről. Bár most nem engedtek edzést tartani, szombaton mindenesetre ott leszek Újpesten, kíváncsi vagyok, ott kitilthatnak-e" - jelentette ki.

Détári hozzátette: szégyen, hogy ilyesmit meg lehet tenni egy 61-szeres válogatott labdarúgóval, és továbbra is a csapat trénerének tekinti magát. Úgy tudja, az MLSZ szabályzatában van egy olyan pont, amely szerint ameddig a klub és az edző nem egyezett meg a szerződésbontás feltételeiről, addig az illető marad az adott együttes edzője. Azt sem értette, milyen alapon tiltották ki, hiszen tudomása szerint a stadion területe az önkormányzat tulajdonában van.

Az első csapat edzését az NB III-as gárda eddigi trénere, Végh Tibor vezette, elvileg ő ül le szombaton a kispadra Újpesten is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32