Stadler Józsefet is meg kell vásárolni

2008.01.30. 12:44
Újsághirdetésben akarják értékesíteni az akasztói Stadler-stadiont. A felszámoló által megadott induló ár kétmillió dollár, de ebben benne van a stadionhoz épült szálloda, étterem és parkoló is. A stadion előtti rész Stadler József szerint még mindig az övé, így vele is meg kell állapodni.

A nyomtatott sportnapilap mai számában az üdülési és erotikus aprók között egy igazán érdekes hirdetés is megjelent. Ebben tudatják, hogy parkolóval, szállodával eladó vagy bérbe adó az akasztói futballstadion, ismertebb nevén a Stadler-pálya.

Stadion és minden más

A megadott telefonszámon egy úr jelentkezett be, aki a nevét nem akarta elmondani, de kiderült, a végrehajtóval együttműködő, ám külön álló, ingatlanokkal foglalkozó cégcsoport megbízottja. Azt mondta, telefonon nem jutunk semmire, csak személyesen.

Miután elárultuk, hogy nem áll szándékunkban megvenni a létesítményt, mégis elmondta, a stadiont a főépülettel együtt, az abban található objektumokkal árulják.

Kétmillió dollár az ár

Ezt azért kell hangsúlyozni, mert csak egészében értékesítik, nem lehet külön megvenni a stadiont vagy a szállodát. A megbízott szerint csak az egyik étterem lenne külön is értékesíthető, de azt sem akarják kivenni a csomagból.

A 2 millió dolláros (348 987 333 Ft) induló árban feltétel nélküli eladás szerepel, az eladónak nincs kikötése, mi lesz a stadionból, vagy annak helyén. Az értékesítő elmondása szerint az önkormányzatnak sincs elvárása a területtel kapcsolatban, tehát akár bikaviadalt vagy autóversenyt is lehetne benne rendezni.

Az önkormányzat semmit nem tud

Az ismeretlen elmondta még, hogy a sportlapban megjelent hirdetés véletlenszerű megoldás volt, a stadiont inkább célzott marketing révén akarják eladni, mert nem valószínű, hogy Magyarországon vevőre találnak.

Az akasztói önkormányzatnál úgy tudták, a felszámoló rendelkezik a stadion felett, de arra kértek, hívjuk őket vissza, utánanéznek. Második hívásunkkor már csak annyit mondtak, ez egy nagyon bonyolult ügy, mert bár korábban felszámolás alatt volt a stadion, jelenleg fogalmuk sincs róla, kinek a tulajdonában áll.

Azt azonban hozzátették, nem lehet akármit csinálni a pálya területén, előbb egyeztetni kell mindent az önkormányzat területrendezési tervével.

Mit is árulnak?

Stadler József honlapján a stadion leírása így szerepel:
A Stadler Stadion Bács-Kiskun megyében, Akasztón található. A lelátó 21 000 férőhelyes. A pálya mérete: 110x72 méter, amelyhez tartozik még 4 db füves edzőpálya. A stadion épületében található szauna, merülő medence, konditerem is.
A Stadler Stadion Hotelben 120 fő elhelyezésére van lehetőség. Emellett 80 fős étterem, 150 fős lakodalmas ház, bár, kaszinó található az épületben. Két-, három és négyágyas szobák állnak rendelkezésre.

Stadler József, aki a stadiont építette, érdeklődésünkre elmondta, a létesítményt ugyan a felszámoló árulja, de a vevőnek vele is meg kell egyeznie, hiszen a stadion előtti rész az ő tulajdona.

Engem is meg kell venni

"Annak, aki megveszi a stadiont, meg kell vennie engem is. Én egyébként is be lettem csapva a drágalátos felszámoló által. Azt nem tudom, hogy akarják eladni a stadiont, mert öt éve egy fillért sem költöttek rá, azóta eszi az enyészet" - mondta az Indexnek a vállalkozó.

Korábbi videónk

Stadler kijelentette, korábban ő is visszavásárolta volna a létesítményt, de nem annyiért, amennyit a felszámoló kért. Ugyanakkor a közel hetvenhét hektárnyi területtel, amely az ő tulajdonát képezi, komoly tervei vannak, hiszen gyógy- és termálvíz is található rajta. Igaz, tőkéstársra is szüksége lesz.

"Most is van egy spanyol bank, amely megvenné, de még nem biztos, hogy eladom. Ellenben ha a stadiont megveszi valaki, oda csak az én területemen keresztül, vagy hátulról tud bemenni" - állította az egykori klubtulajdonos.

Csak szerepelni akar

"Nem tudok róla, és nem is érdekel, mit mond Stadler, de ha igazat is, hatméteres szolgalmi utat köteles biztosítani" - reagált a vállalkozó által közöltekre a stadion értékesítésével megbízott szakember. Nincs is bekerítve a terület, és bár igaz, hogy vannak ott kisebb-nagyobb Stadler-földrészek, de az messze nincs hetvenhét hektár, mondta.

Az értékesítő szerint az egykori tulajdonos állításai nem gátolják meg őket semmiben, szerinte ez az egész arról szól, hogy Stadler szerepeljen a médiában. "Ez a magatartás arra jó, hogy a hitelezői, és akiknek még tartozik, megtudják, mennyi vagyona van, és mit lehet még rajta behajtani" - mondta.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Biztosítás