Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

A Chelsea utolérte a Manchestert

2008.04.26. 16:20
A londoni csapat a Manchestert fogadta az angol bajnokság 36. fordulójában. A Chelsea Ballack két góljával győzött, ezzel pontszámban beérte a Manchestert. A hátralévő két fordulóban verhető ellenfeleik vannak, gólaránnyal pedig a United a bajnok.

A csapatok fekete karszalaggal léptek pályára, így emlékeztek a Chelsea középpályásának, Frank Lampardnak héten elhunyt édesanyjára. A klub vezetői nem erölteteik Lampard játékát, ameddig nem érez kellő erőt magában a visszatérésre. A Manchesterben nem volt a kezdők között Christiano Ronaldo és Tevez.

Az első félidő egyértelműen a hazai csapaté volt, Essien az első két percben kétszer is lőtt, egyszer a kaput is eltalálta, Van der Sar védett. A 13. percben kényszerből cserélt a United, Vidic ütközött Drogbával, nem tudta folytatani a játékot, Hargreaves állt a helyére.

Az első negyedóra végén 75-25 % volt a labdabirtoklás a londoniak javára. A vendégek fél óra alatt csak háromszor jártak a Chelsea tizenhatosán belül, de semmilyen veszélyt nem jelentettek a kapura.

A Manchester a középpályán nem tudta megszűni a hazai csapat támadásait, a 20. percben Joe Cole még kapufát lőtt, de a 45. percben megszerezte a vezetést a Chelsea. Drogba jobb oldali beadása után Ballack fejelt gólt. Teljesen megérdemelten vezetett a Chelsea, a Manchester még helyzetbe sem tudott kerülni 45 perc alatt.

Az első félidőben végig hatalmas mezőnyfölényben volt a hazai csapat. A Manchester érezhetően feladta ezt a meccset, úgy tűnt, biztosak abban, hogy gólkülönbségükkel is nyerik a bajnokságot, ezért gyakorlatilag a második csapatukkal álltak ki.

A második félidő elején feljött a United, az 56. percben - Ricardo Carvalho óriási hibája után - Wayne Rooney egyenlített, ezzel 1-1. A 62. percben a sántikáló Rooney helyett Sir Alex Ferguson becserélte C. Ronaldót, ami rögtön érződött a vendégek támadójátékán.

A 86. percben jogos tizenegyeshez jutott a Chelsea, egy beadás megpattant Carrick kezén. A büntetőt Ballack belőtte, 2-1 a hazai csapat javára. A vesztésre álló MU az utolsó erőtartalékait is mozgósította. Az utolsó öt percben a labda kétszer is túljutott Petr Cechen, de egyszer Ashley Cole, egyszer pedig a csereként beálló Andrij Sevcsenko mentett.

Nyert a Chelsea, ezzel pontszámban beérte a Manchester Unitedet, de ahhoz, hogy bajnok legyen, pontelőnyre van szüksége, a Manchester annyira jó a gólkülönbsége, hogy azt már képtelenség kiegyenlíteni.

A következő fordulóban a Chelsea május 5-én a tizenegyedik Newcastle-hoz utazik, az utolsó játéknapon hazai pályán fogadja a tizenhatodik Boltont. A Manchester előbb fogadja a tizedik West Hamet, május 11-én a tizenharmadik Wigan otthonában játssza utolsó bajnoki meccsét.

Premier League, 36. forduló, eredmények

Birmingham City-FC Liverpool 2-2 (1-0), g: Forssell (34.), Larsson (55.), illetve Crouch (63.), Benayoun (76.)
Manchester City-Fulham 2-3 (2-0), g: Ireland (10.), Mwaruwari (21.), illetve Kamara (70., 90.), Murphy (79.)
Sunderland-Middlesbrough 3-2 (2-1), g: Higginbotham (6.), Chopra (45.), Pogatetz (90., öngól), illetve Tuncay (4.), Alves (73.)
Tottenham Hotspur-Bolton Wanderers 1-1 (0-0) g: Malbranque (52.), illetve Dzsannakopulosz (46.)
West Ham United-Newcastle United 2-2 (2-2) g: Noble (10.), Ashton (23.), illetve Martins (42.), Geremi (45.) Wigan Athletic-Reading 0-0