Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Paul Scholes nem ismeri a hajszárítót

2008.05.01. 15:03
Thierry Henry kedvence, Cesc Fabregas példaképe, 150-nél is több gólja van, mégsem sztár, sőt kevesen ismerik: Paul Scholes a legalulértékeltebb világklasszis, pedig olyat is tud, amit más senki.

"Paul Scholes, he scores goals", vagyis "Paul Scholes, ő gólokat rúg", áll a felirat a Manchester United rajongói pólón. Szűk tizennégy év alatt 139-et lőtt, a legutóbbit kedd este a Barcelonának, BL-döntőbe jutottak vele. (És van még 14 találata az angol válogatottban.)

Tinédzser kora óta kezdő a Unitedben, mégis kevés alulértékeltebb futballista van nála. Sir Alex Ferguson egyik legnagyobb felfedezése 1994-ben, 19 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban, két találattal, egy 3-2-es nyertes mérkőzésen.

Mindig is kicsi volt, eleinte nem is túl erős, így jóval nehezebben került fel az MU első keretéhez, mint kortársai. De amikor sikerült, azonnal bizonyított, és az évek alatt annyi izmot szedett magára, hogy hiába 33 esztendős már, bírja a tempót.

Ki ne hallott volna a Giggs, Scholes, Keane, Beckham középpályássorról, a Manchester United történetének talán legjobbjáról, ahol a kis vörös srác olyan támadóközéppályás-féle volt a labdaszerző-szerelő Roy Keane mellett? Az ír valahogy megkaparintotta a labdát, és már tette is Scholesnak, aki vagy passzolt, vagy lőtt, nem ritkán a kapuba.

Nagyjából így nyerték meg 1999-ben a három trófeát, a BL-t, a bajnokságot és az FA-kupát, igaz, a BL-döntőn Scholes nem játszhatott eltiltás miatt. Keane sem.

Ferguson szerdai első nyilatkozata az volt: "Scholes biztosan kezd a döntőben."

Pályafutását legjobban egy másik szurkolói póló jellemzi, amelynek felirata magyarul így hangzik: "Fölkel, dolgozni megy, játszik, letusol, hazamegy." Valóban nem csinál mást, sosem marad ki éjszakára - kivéve a 99-es BL-döntő után -, sosem ad interjút, igen ritkán tűnik föl reklámfilmben.

Csakis tudása miatt tarthatja néhány kollégája a világ legjobbjának. Tavaly, amikor a United négy év után bajnokságot nyert, Cristiano Ronaldót minden fórumon az év emberének választották, de az akkoriban még arsenalos, azaz legnagyobb ellenfél Thierry Henry azt mondta, számára Scholes miatt bajnok az MU. Társa, Cesc Fabregas kijelentette, Scholes játékát figyeli, próbálja másolni, rá akar hasonlítani.

Fölkel, dolgozni megy, játszik, letusol, hazamegy

A FourFourTwo magazin meg is választotta a szezon emberének, pedig 2006 első félévében egy szembetegség miatt mindössze egy meccset játszott, és látását tökéletesen azóta sem nyerte vissza.

Annyi gólt már nem lő, mint a csúcson, amikor 2003-ban 20-nál állt meg, de Ferguson olyan posztot talált neki, ahol a legtökéletesebben használhatja. A középpályán általában a támadóbb játékosok - Rooney, C. Ronaldo, Giggs, Park - mögött helyezkedik, a félpályánál összeszedi a labdát és lepasszolja. Ha fölér, ellövi.

Henry biztosan nem vitatkozna azzal, hogy Scholeshoz hasonló futballista jelenleg nincs a futballban. Valahogy mindenkinél gyorsabban és pontosabban passzol, forgatja a csapatot. Ebben Pirlo is zseniális, de az olasszal szemben Scholes igen ritkán adja el a labdát. Ha meg lövőhelyzetbe kerül, még mindig el tudja találni valamelyik sarkot, mint tette kedden.

Furcsa rekordjai is vannak. Csapattársa, Rio Ferdinand szerint ő az egyetlen, aki csak külső szemlélőként találkozott Ferguson "hairdryer treatmentjével", azaz a hajszárító-terápiával, amikor az edző leordítja játékosa haját, mert az szerinte elszúrt valamit, vagy legalábbis nem úgy focizik, ahogy ő szeretné. Cristiano Ronaldo, de még Ryan Giggs is került már viharközelbe, de hogy esetleg Scholes is, "arról senki nem hallott".

További érdekes Scholes-csúcs, hogy nem tud lyukat rúgni. A világ összes futballistájával előfordult már, hogy viccesen megfaragta a labdát, vagy el sem találta, de Scholes vagy a kapuba, vagy fölé/mellé lövi, de hogy a levegőt rúgná, olyat meg senki nem látott.

Az sem lehet véletlen, hogy Scholesnak három szövetségi kapitány könyörgött, térjen vissza, miután 2004-ben lemondta a válogatottságot. Először Sven-Göran Eriksson, majd Steve McClaren - ebben is kudarcot vallott -, idén télen meg Fabio Capello, nem foglalkozva azzal, a futballista 3,5 éve nem vette föl a nemzeti trikót. Bepróbálkozott az olasz, sikertelenül, fontosabb a család, a három gyerek és a United.

Ő sem tökéletes, van, amit nagyon nem tud: becsúszni. Ferguson legyintett tavaly, amikor Scholest Rómában egy kétlábas szerelési kísérletért kiállították, hogy persze, jogos volt a piros, tisztán becsúszva szerelni sose volt képes.

Olyan társak mellett, mint Michael Carrick, Owen Hargreaves vagy Anderson, egyre ritkábban kényszerül erre, fiatal társai biztosítják túlélését a csapatban. Hiába menetelt a télen a United, Ferguson elárulta, számolta a napokat, miután neveltje október végén térdszalag-sérülés miatt három hónapra kidőlt.

Február elején tért vissza, néhány rozsdásabb produkció után áprilisra lendült igazán bele, keddre végképp.

A csúcsformát valószínűleg május 21-re tartogatja: mindegy, ki lesz az ellenfél, kik lesznek a társai, az ő neve már ott van a kezdő 11 legelején.