Auguszta
-4 °C
2 °C

Szurkolót vert a Fradi játékosa

2008.05.05. 11:44
A Ferencváros valószínűleg nem jut fel az élvonalba, szurkolói érthetően elégedetlenek. Ezt a játékosok tudtára is adták a vasárnap meccs után az Üllői úton, akik közül a leginkább kritizált kameruni Ndjodo ököllel vett elégtételt a csapat öltözőjébe is bejutott szurkolókon.

A Ferencváros labdarúgó csapata az elmúlt hét közepén gyenge játékot produkálva kikapott a Kecskeméttől. Ezzel már 11 pont a zöld-fehérek hátránya a kecskemétiekkel szemben, így valószínű, hogy a pályán már nem tudják kiharcolni a feljutást.

A hétvégi fordulóban a Tuzsér vendégeként lépett pályára a Fradi, és ha nem is jó játékkal, de sikerült megszereznie a három pontot. Ennek ellenére a szurkolók elégedetlenek voltak a csapat játékával, melynek hangot is adtak.

A csapat busza és a szurkolók járműve egy időben érkezett a Fradi pályájához, amikor is a szurkolók - nem éppen irodalmi stílusban - számon kérték a játékosokon az idei gyenge szereplést.

Boros Bánk Levente, a Ferencváros Szurkolói Szövetségének egyik vezetője bár nem volt a helyszínen, az érintettektől úgy értesült, hogy a csapat kameruni légiósa, Edouard Ndjodo nemes egyszerűséggel faszszopónak nevezte a szurkolókat.

A Pepsifoci.hu információi szerint a kameruni labdarúgóval már Tuzséron összeszólalkoztak a szurkolók, hiszen amíg ők szidták és fenyegették, ő az egyik Fradi-gól után a kezét a szája elé téve intette csendre az elégedetlenkedőket. Ezek után nem is volt meglepő, hogy lecserélése után is szidták, de ő sem maradt adós a káromkodásokkal.

Boros véleménye szerint a szurkolók azon háborodtak fel igazán, hogy egy játékos miként beszélhet így a csapatot mindenhova elkísérő szimpatizánsokkal. A Pepsifoci szerint ezután a szurkolók nem csak a klubházba, hanem a csapat öltözőjébe is bejutottak, hogy felelősségre vonják a játékost megnyilvánulásáért.

A honlap szerint a klubházban a csapat két rutinosabb játékosa, Mátyus János és Vincze Ottó akadályozták meg a jelentősebb botrányt. Ennek ellenére több szurkoló is bejutott az öltözőbe, ott a roppant feszült Ndjodo megütötte az egyiket.

Edouard Ndjodo

A nagyobb verekedést végül a már említett két játékos és Lipcsei Gábor masszőr akadályozták meg, akiknek sikerült a szurkolókat kiszorítani az öltözőből. Ugyanakkor a csapat egy másik légiósa, Lamine is erőfitogtatásba kezdett, őt szintén játékostársainak kellett lefogni.

Később a kiérkezett rendőrök segítségével a játékosok ugyan el tudták hagyni a stadiont, de a feldühödött szurkolók többüknek is elmondták, ezzel még nincs vége a számonkérésnek, Ndjodónak például jelezték, a címét is tudják.

Boros Bánk nem érti a játékosok ilyen jellegű reakcióját, hiszen véleménye szerint a szurkolók senkit nem akartak bántani, hiszen ha nagyon akarták volna, "bárkit szétszednek". "Úgy gondolom, egy játékos sem szidhatja a szurkolókat, nem csak a Ferencvárosnál, hanem sehol a világon, legyen férfi vagy nő, muzulmán vagy színes bőrű, légiós vagy hazai játékos".

Boros szerint az ok-okozati összefüggés a legfontosabb kérdés, hiszen a játékos is közszereplő és el kell viselnie a kritikákat. "Gyurcsány Ferenc se vágott még senkit pofán, mert tojással dobálta meg őt. Bízom benne, a Ferencváros vezetői bölcs döntést hoznak a játékossal kapcsolatban és a hátralévő fordulókban már nem játszatják" - mondta Boros.

Ugyanezen a véleményen van a Ferencváros Szurkolók Szövetségének hivatalos honlapja is, amely úgy véli, az ilyen "sportembereknek" sem az FTC-ben, sem általában a labdarúgásban nincs helyük, soha többet nem ölthetik magukra a Fradi mezét. A honlap fórumában ennél is keményebb kritikával illetik a Honvédtól kölcsön kapott, de a szezon végén oda visszatérő támadót.

Rieb György, a klub elnöke úgy véli - bár nem volt ott az esetnél és csak elmondásokból értesült a történtekről -, hogy a játékos nem közszereplő, ő egy sportoló, aki a Ferencvárosért játszik. Nem mellesleg az idei szezonban a csapat legeredményesebb játékosa.

"Nem szeretnék véleményt mondani, mert nem ismerem tisztán az esetet, eddig mindössze két véleményt ismerek, beszéltem a Zrt. vezetőjével, de úgy vélem, meg kell hallgatni meg a másik felet is. Azt azonban nem értem, miért kell bemenni a székházba és ezen belül az öltözőbe, ahova még a klub dolgozói sem mehetnek be" - mondta a klub első embere.

Rieb elmondta, ő a szurkolókat ugyanúgy szereti mint a játékosokat, de egyik fél viselkedése sem jogosítja fel a másikat, hogy így viselkedjen. "Ez az egész provokálási folyamat nem jó, de sürgősen kivizsgáljuk az esetet, és rövid időn belül közleményt adunk ki az esettel kapcsolatban" - mondta Rieb.

Az FTC közleménye

A klub hétfő délelőtt közleményben tudatta álláspontját, melyet szó szerint idézünk: "Az FTC Labdarúgó Zrt. belső vizsgálatot kezdeményezett a vasárnap este az Üllői úti klubházban történt incidens kapcsán. A zrt. vezetősége meghallgatja a játékosokat, a csapat technikai vezetőjét, és egyeztet a történteket a közvélemény elé táró Ferencvárosi Szurkolók Szövetségével. A belső vizsgálat után születhet döntés az esetleges fegyelmi eljárásról. A labdarúgó csapat hétfőn nem tart edzést, így a vizsgálat eredményéről, valamennyi körülményt megismerve a későbbiekben ad bővebb tájékoztatást az FTC Labdarúgó Zrt. A klub vezetősége az agresszió minden formáját elítéli, és a sportszerűség keretein túllépő valamennyi szóbeli és tettleges megnyilvánulást mind az egyesület, mind a labdarúgást működtető részvénytársaság számára erkölcsi és üzleti szempontból rendkívül károsnak tart."
FTC.hu