Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

U19: kétgólos előnyt játszott el a válogatott

2008.05.19. 21:22
A tizenkilenc év alattiakból álló magyar labdarúgó-válogatott döntetlennel kezdte Európa-bajnoki selejtezőjét, miután ugyan két góllal vezetett a litvánok ellen, a hajrában eladta előnyét. A másik meccsen a portugálok ötöt vágtak Ciprusnak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezérkara abban reménykedik, hogy a tizenkilenc év alatti korosztály majd megmenti a magyar futball gondjait. A Németh Krisztián nevével fémjelzett fiatalok két éve a nyolcas döntőbe jutottak, tavaly viszont Dublinban mindössze egy góllal, méltatlanul estek ki.

A hétfőn kezdődő Eb-selejtező első meccsén, Székesfehérváron, Litvánia ellen a győzelem kötelező volt, még akkor is, ha kulcsemberek estek ki az előző két napban. Az MLSZ honlapja szerint az első percben hatalmas helyzetet hagytak ki a litvánok, aztán a mieink átvették az irányítást, majd félóra elteltével a vezetést is megszerezték.

Egy nagy kapushiba után Németh Krisztián még a kapufára fejelt, Gosztonyi pedig egy méterről a kapuba. A fordulás után Présinger Ádám tökéletesen csavart a kapuba szabadrúgásból.

A 66. percben váratlanul szépítettek a vendégek, majd az első gól szerzője, Papsys belőtte a másodikat is, másodszorra volt nehezebb dolga, hiszen akkor tizennyolc méterről bombázott a kapuba.

Az utolsó tíz percre emberelőnybe kerültek a magyarok, Németh Krisztián pedig a ráadás harmadik percében belőhette volna a győztes gólt, de a kapusba vágta a labdát. A Liverpoolban edződő csatár így tíz fonttal lóg sofőrjének, mert nem lőtt gólt, ahogy előzetesen ígérte.

A másik meccsen a portugálok 5-0-ra nyertek, vagyis a csoportelsőségért őket kellene legyőznie a gárdának, ami nem tűnik könnyű feladatnak. A pályán megint kiderült, szavakban ez a korosztály is erősebb.

Jegyzőkönyv:

Magyarország-Litvánia 2-2 (1-0)
Játékvezető: Babak Rafati (Cristoph Bornhorst, Laudinho Lopez Lambada) - andorraiak
Magyarország: Gulácsi Péter - Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Debreceni András, Présinger Ádám - Nagy Olivér, Gál András, Busai Attila, Gosztonyi András - Nikházi Márk, Németh Krisztián

Gólszerző: Gosztonyi a 32., Présinger 52., ill Papsys 66., 73. percben
Sárga lap: Nikházi a 22., Simon a 92. percben
Kiállítás: Gordej a 79. percben
Csere: Nikházi Márk helyett Simon András az 52., Gosztonyi András helyett Koman Vladimir a 83., Nagy Olivér helyett Szabó László a 88. percben
A csoport állása:
1. Portugália 1 - - 5-0 3 pont
2. Magyarország - 1 - 2-2 1 pont Litvánia - 1 - 2-2 1 pont
4. Ciprus - - 1 0-5 0 pont