Kirúgták a válogatott összes játékosát
A szövetségi kapitányt és a teljes iraki labdarúgó-válogatottat szélnek eresztette a helyi szövetség elnöksége azután, hogy eldőlt, a csapat nem lehet ott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.
Az irakiak a katariaktól vasárnap elszenvedett 1-0-s vereséggel nem jutottak be a világbajnoki selejtező következő körébe. A szövetség szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy a szövetségi kapitány Adnan Hamad mellett a játékosoknak is menniük kell. Az új iraki válogatottnak senki sem lehet tagja, akinek köze volt a mostani bukáshoz.
Az irakiaknak a papíron gyengébb ellenféllel szemben döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz. A helyi média szerint a vártnál sokkal gyengébb teljesítmény oka a kormány és az olimpiai bizottság vitája.
A kormány feloszlatta a nemzeti olimpiai bizottságot, ennek következtében iraki sportolók nem vehetnek részt a pekingi nyári olimpián. A tornára kijutottak a futballisták is, akik nem tudták feldolgozni a történteket, ezért teljesítettek gyengébben a vb-selejtezőkön. Az iraki felnőtt válogatott összetétele gyakorlatilag megegyezett az olimpiai együttesével.