Marcell
18 °C
32 °C

A Realt és a Barcelonát is megverték

2008.09.01. 11:03
17 éve nem tud nyerni a Real Madrid a La Corunában, a Barcelona története során először kapott a Numanciától. Mindkét sztárcsapat vereséggel kezdte a Liga BBVA-ra keresztelt spanyol élvonal 2008/2009-es szezonját.

Hatalmas érdeklődés előzte meg a Barcelona soriai vendégszereplését. Kellemesebb ellenféllel nem is kezdhette volna a szezont az újjáalakuló katalán nagycsapat, mint az újonc Numancia, amely ráadásul még sosem nyert ellenük. Bár gyakorlatilag felbillent a pálya (a találkozó végén 69:31% volt a labdabirtoklás aránya a katalánok javára), mégsem tudta gólokra váltani fölényét a Barcelona. A találkozó egyetlen találatát a 12. percben szerezte Mario. A vendégek a mérkőzés egyes szakaszaiban úgy játszottak, mint akik életükben először látják egymást. Van még mit csiszolni a csapat játékán Josep Guardiolának, aki önkritikusan elismerte, csak saját magukat okolhatják a vereségért, borzasztó rosszul játszottak, főleg támadásban mutattak kritikán alulit.

Bernd Schuster sem lehet boldog a nyitóforduló után. A Real Madrid ahhoz a Deportivóhoz utazott, amelyet utoljára 1991. november 2-án tudott legyőzni. Azóta 11 hazai siker mellett 5 döntetlen született. Az első félidő közepén Mista szerzett vezetést a galíciaiaknak, de a második félidő második percében van Nistelrooy kiegyenlített. A végig nagyon bátran és veszélyesen futballozó Deportivo az 51. percben ismét előnyhöz jutott, egy szöglet után Lopo fejelt Iker Casillas kapujába. Hiába frissített Schuster De la Reddel és Drenthével, az eredmény nem változott, 17 év után ismét siker nélkül távozott a Real La Corunából. A spanyol futball történetében ez a második leghosszabb idegenbeli nyeretlenségi sorozat. A legtovább tartó is a Real nevéhez fűződött, 1984. december 30. és 2002. november 23-a között húsz összecsapáson nem tudtak nyerni a Barcelona vendégeként.

A szezon az Espanyol-Valladolid mérkőzéssel kezdődött, a második félidő első percében lőtt Luis García-góllal a hazaiak nyertek. Könnyedén verte a Valencia a Mallorca csapatát, még könnyebben az Atlético Madrid a Málagát. A felkészülési meccsek, illetve a BL-selejtezők után a bajnokságban is megmutatta erejét a kisebbik madridi csapat. Heitinga, majd Forlán duplája után egy másik új szerzemény, Sinama-Pongolle is betalált. Az újoncok közül a Numanciáról és a Málagáról már szóltunk, a harmadik csapat, a Sporting Gijon is vereséggel rajtolt, hazai pályán kapott ki a Getafétől. A liga egyetlen magyarja, Vadócz Krisztián nem került a keretbe az első fordulóban, csapata, az Osasuna otthon játszott döntetlent a Villarreallal.

Liga BBVA, 1. forduló

Szombaton: Espanyol-Valladolid 1-0 (Luis García 46.), Valencia-Mallorca 3-0 (Villa 34., Mata 37., Vicente 81.). Vasárnap: Numancia-Barcelona 1-0 (Mario 12.), Atlético Madrid-Málaga 4-0 (Heitinga 26., Forlán 38., 43., a másodikat 11-esből), Athletic Bilbao-Almería 1-3 (Vélez 57., ill. Pellerano 7., Negredo 33., Ortiz 50.), Osasuna-Villarreal 1-1 (Nekounam 69., 11-esből, ill. Senna 54.), Betis-Recreativo 0-1 (Colunga 36.), Racing Santander-Sevilla 1-1 (Juanjo 77., ill. Luis Fabiano 72.), Sporting Gijon-Getafe 1-2 (Diego Castro 36., ill. Albin 15., Casquero 87.), Deportivo-Real Madrid 2-1 (Mista 27., Lopo 53., ill. van Nistelrooy 48.).

A bajnokság élmezőnye

1. Atlético Madrid 1 1 0 0 4-0 3

2. Valencia 1 1 0 0 3-0 3

3. Almería 1 1 0 0 3-1 3

4. Getafe 1 1 0 0 2-1 3

5. Deportivo 1 1 0 0 2-1 3

6. Espanyol 1 1 0 0 1-0 3

A góllövőlista élmezőnye

2 gólos: Diego Forlán (Atlético Madrid)