Hella
16 °C
28 °C

Elfáradni nem fognak, és összeesni sem

2008.09.05. 07:12
A szombati, Dánia elleni labdarúgó-világbajnoki selejtezőre készülve ma bemutatjuk ellenfelünket, közelmúltbeli eredményeit, várható felállását és taktikáját. Félelmetes nevekkel nem találkozunk a dán keretben, de könnyű dolgunk nem lesz, az biztos.

Erős csapattal találkozik a magyar válogatott szombat este a Puskás Ferenc Stadionban. A dán válogatott, bár a korábbiakkal ellentétben jelenleg világsztárok nem erősítik a keretét, mindenképpen a kontinens meghatározó csapatai közé sorolható, és ezen nem változtat, hogy a 2008-as Eb-re és a 2006-os vb-re sem jutottak ki.

Pozitív magyar mérleg

Az 1955-ben lejátszott első mérkőzése óta a magyar és a dán csapat 13 alkalommal találkozott, 7 magyar győzelem mellett 4 dán siker született, kétszer végződött döntetlenre az összecsapás. Magyarország pályaválasztása mellett ötször játszottak egymás ellen, négy magyar győzelem mellett legutolsó (1988-as) mérkőzésünkön döntetlen született.

A 2006-os selejtezősorozatban egyetlen ponttal maradtak le a pótselejtezőt jelentő második helyről Törökország mögött (a csoportot Ukrajna nyerte), pedig sokáig úgy tűnt, ők lesznek a befutók, de az ukránok utolsó előtti meccsüket Törökország ellen, már kijutóként nem vették komolyan, így a sorozatban először vereséget szenvedtek Kijevben, amivel kiejtették a dánokat.

A 2008-as Eb selejtezőin minden idők egyik legizgalmasabb összecsapása döntött arról, hogy Dánia nem lesz ott a tornán. A nehéz csoportban a dánok a svédekkel és Spanyolországgal kerültek össze, és gyatra hazai teljesítményük ellenére lett volna esélyük kiharcolni a továbbjutást, például a nagy ellenfél Svédország ellen idegenben döntetlent játszottak. A hazai mérkőzésük a svédek ellen azonban sok mindenről döntött.

Pedig egyáltalán nem tűnt úgy, hogy izgalmas lesz a vége, a svédek már 3-0-ra vezettek Koppenhágában, amikor a dán válogatott hatalmas hajrát nyitva egyenlíteni tudott, és újra teljesen nyílt volt a mérkőzés. A 88. percben a dán tizenhatoson belül azonban Poulsen – akitől egyébként sem állnak távol az ilyen megmozdulások – egyszerűen behúzott egyet az egyik svéd játékosnak, mire a bíró teljesen jogosan kiállította.

Ekkor a pályára rohant egy szurkoló, megpróbálta leütni a bírót, de a játékosok lefogták, ezért nem tudott jelentős kárt tenni senkiben – saját csapatát kivéve, hiszen a mérkőzést egyrészt 3-0-val a svédeknek írták jóvá, Dánia pedig a következő két selejtezőjét Koppenhágától 150 km-re volt kénytelen lejátszani. A továbbjutás elúszott, a végére még Észak-Írország is megelőzte őket.

A magyar válogatott nyitómeccsei

Kezdtünk már remekül selejtezősorozatot, például 2002-ben, mikor Svédországban sikerült pontot szereznünk, ugyanakkor a két legutóbbi nyitány nem sikerült fényesre: a 2006-os világbajnokság selejtezőit Horvátország ellen kezdtük, és Zágrábban nagyon simán (igaz, emberhátrányban játszottunk szinte végig) megvertek minket 3-0-ra, de még ennél is fájdalmasabb az Eb-selejtezők első meccse, amikor Norvégia zúzta porrá a mieinket a Megyeri úton (1-4). Kellemes emlékekként őrizzük az Olaszország elleni mérkőzést, amelyen 60 ezer néző előtt Inzaghi és Horváth dupláival 2-2-es döntetlent értünk el, még korábban pedig egy másik klassziscsapat, Portugália ellen a zuhogó esőben vezetni tudtunk a szünetben, de vereség lett a vége (1-3).

Dánia általában 4-3-3 formációban lép pályára, a két (általában szélvészgyors) szélső labdavesztés esetén azonnal visszalép, 4-5-1-re rendezve a csapat felállását. A három középpályás stabilitást ad a dánok játékának, félelmetes fegyverük, hogy már az ellenfél térfelén letámadják a labdát felhozó játékost.

Skandináv csapatként nem törekednek labdatartásra, viszont gyorsan felérnek az ellenfél kapuja elé, és igyekeznek minden támadásukat lövéssel vagy beadással befejezni. Mondanunk sem kell, elfáradni nem fognak, és összeesni sem, ha esetleg a magyar válogatott szerez vezetést. A nyitómeccs nekik is legalább olyan fontos, mint nekünk, pontosan tudják, egy idegenbeli győzelemmel mekkorát nyernének.

A dánok kapuját Sörensen védi majd, a 32 éves kapus öt év szolgálat után a nyáron elhagyta az Aston Villát, és elfogadta a frissen feljutott Stoke ajánlatát, de a birminghami évek előtt is Angliában, a Sunderlandben védett. Csaknem két méter magas, tíz év Premier League-rutinnal és 78 válogatott fellépéssel a háta mögött.

Szintén Angliában profiskodik a keret egyik legrutinosabb tagja, az Aston Villa csapatkapitánya, Martin Laursen. A korábban Olaszországot is megjárt középhátvéd nélkül elképzelhetetlen a dán csapat hátsó alakzata, mellette a Fiorentina bekkje, Kröldrup, vagy a Liverpool fiatal kora ellenére roppant meggyőző hátvédje, Agger kaphat lehetőséget. A védelem jobb oldalán valószínűleg a Nürnberget az Everton kedvéért elhagyó Lars Jacobsen kezd.

A középpályán a Juventus szűrője, Poulsen mellett Leon Andreasen (Fulham), Daniel Jensen (Werder Bremen), vagy Michael Silberbauer (Utrecht) kaphat szerepet, de lehet, hogy Morten Olsen szerepet szán a keretbe behívott, de jelentős nemzetközi rutinnal nem rendelkező fiataljainak is (Vingaard, Borring).

A támadásokat a széleken az Ajax szélsője, Rommedahl, és valószínűleg a Schalke játékosa, Lövenkrands fogja segíteni, de szerepet kaphat a Rangers játékosa, Marc Nygaard is, aki remek formában kezdte a skót szezont, 13 meccsen már nyolcszor volt eredményes.

A középcsatár kiléte egyelőre nem dőlt el, annyi már szinte biztos, hogy Bendtner bokasérülést miatt nem játszhat, és kérdéses a bordafájdalmakkal küzdő exvillarrealos Tomasson játéka is, ezért Morten Olsen az utolsó pillanatban behívta az FC Nordsjaelland csatárát, Martin Bernburgot. A dán csapat legnagyobb nevű, BL- és UEFA-kupa-győztes csatárának kiesését biztosan nem bánná Erwin Koeman sem; Tomassonról legyen elég annyi, 100 mérkőzésén 51 gólt szerzett a dán válogatottban.

A dán keret

Kapusok: Thomas Sörensen (Stoke City), Kevin Stuhr Ellegaard (Randers), Stephan Andersen (Bröndby)

Védők: Daniel Agger (Liverpool), Christopher Poulsen (FC Midtjylland), Kasper Bögelund (AaB), Lars Jacobsen (Everton), Martin Laursen (Aston Villa), Per Kröldrup (Fiorentina)

Középpályások: Christian Poulsen (Juventus), Daniel Jensen (Werder Bremen), Michael Silberbauer (Utrecht), Martin Retov (Hansa Rostock), Martin Vingaard (Esbjerg), Hjalte Bo Nörregaard (FC Köbenhavn), Jonas Borring (FC Midtjylland), Leon Andreasen (Fulham)

Csatárok: Morten Nordstrand (FC Köbenhavn), Peter Lövenkrands (Schalke 04), Dennis Rommedahl (Ajax), Jon Dahl Tomasson (Feyenoord), Nicklas Bendtner (Arsenal), Marc Nygaard (Randers FC)