Jolán
2 °C
4 °C

Huszti két góljával alázott a Hannover

2008.09.14. 20:55 Módosítva: 2015-05-21 04:11:59
A magyar középpályás két gólt szerzett az öt gólig jutó Hannoverben, amelynek a Mönchengladbach elleni volt az idei első győzelme. 0-3-ról fordított a Borussia Dortmund a Schalke elleni rangadón. A Bayernben újra betalált Luca Toni.

A német labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában vasárnap két mérkőzést rendeztek. Az egyiken a Bochum két góllal verte a Bielefeldet, míg a másikon a Hannover idei első győzelméért küzdött otthonában a Mönchengladbach ellen.

A hannoveri együttesben kezdett Huszti Szabolcs, és két gólt is lőtt. Az első félóra után úgy tűnt, a magyar válogatott játékos negatív szereplő lesz: kihagyta csapata tizenegyesét.

Később javított, négy perccel a rontott büntető után akcióból betalált, vezetéshez juttatva csapatát. A második játékrész elején is gólt lőtt, így már három gól különbséggel vezetett csapata.

A vendégek szépítettek, de a Hannover újabb két gólt lőtt, összesen ötöt. Huszti a 89. percig volt a pályán, a végén még elért egy 11-est is, amit Forrsell lőtt be. A 43 ezres közönség kórusban kiabálta a magyar középpályás nevét, amikor elhagyta a pályát.

A Ruhr-vidéki derbi állandó velejárója, hogy a játékosok egy cseppet sem kímélik sem saját magukat, sem pedig az ellenfelet. Ezúttal két piros lapot osztott ki a végére kissé indiszponált játékvezető, Lutz Wagner a szombati Dortmund-Schalke örökrangadón.

A 20. percben, a Kevin Kuranyi elleni szabálytalanságért jogosan megadott büntetőt Jefferson Farfán értékesítette, majd Rafinha és Westermann góljaival gyakorlatilag padlóra küldte ellenfelét a Schalke.

A különbség még lehetett volna nagyobb, ha Westermann, majd Kuranyi nem hibáz ziccerből.

Aztán jött az idén Mainzból érkezett Neven Subotic, aki remek fejessel szépített. A délszláv háború miatt menekült táborban nevelkedő, majd onnan az Egyesült Államokba kerülő bosnyák játékos immár amerikai állampolgárként tért vissza Németországba 2007-ben.

Ritkán nyert a Borussia az elmúlt 10 évben

A Dortmund az utóbbi tíz évben csak kétszer tudott nyerni a Schalke ellen hazai pályán. Legutóbb a 2006/2007-es szezon utolsó fordulóiban, azt megelőzően viszont csak 1998 novemberében. Akkor tudott legutóbb 3 gólt rúgni ellenfelének saját stadionjában, míg a Schalke eközben négyszer nyert idegenben, legutóbb tavaly, 3-2-re.

A vendégek idegesek lettek, mert Frei több méteres lesről visszalépve lőtt egészen elképesztően nagy gólt, majd a Schalkéból Pander, 3 perc múlva Ernst brutális, mindkétszer Jakub Blaszczykowski elleni belépője ért piros lapot. A hajrát így kilencen kezdték meg.

Ennek ellenére is nyerhettek volna, de a 89. percben Wagner némi tétovázás után büntetőt ítélt a hazaiaknak: Kringe egy jobboldali beadást bombázott Krstajic kezére vagy vállára. A 11-est Frei magabiztosan bevágta, 23 perc alatt hozta vissza az egy pontot a Dortmund.

A lefújás után a Schalke játékosai majdnem meglincselték a jobb oldali partjelzőt, aki Freit korábban elengedte. Az őrült meccsből Hajnal Tamás 68 percet kapott, az első gól dortmundi gól után cserélték le.

A Bayern végre úgy futballozott, ahogy a szurkolói elvárják tőle, de most is csak a második félidőben. 45 percnyi kergetőzés után Luca Toni hét perc alatt duplázott és a végén még Podolski is betalált.

0-2-ről fordított a Hamburg a Leverkusen ellen, a győztes gól Mladen Petric érdeme. A magyarok közül Dárdai Pál a kispadon kapott helyett, de nem állt be a Wolfsburg elleni 2-2-re végződött találkozón, míg Löw Zsoltot nem nevezte a Hoffenheim a Stuttgart elleni 0-0-ás találkozón.

Bundesliga, 4. forduló

Szombaton: Werder Bremen-Energie Cottbus 3–0 (Diego 75., Frings 80., Sanogo 83.)

Hamburger SV-Bayer Leverkusen 3–2 (Guerrero 36., Olic 51., Petric 72. illetve Barnetta 4., Helmes 24.)

Hertha BSC-VfL Wolfsburg 2–2 (Kacar 57., Cicero 85. illetve Ricardo Costa 1., Riether 90.)

Borussia Dortmund-FC Schalke 04 3–3 (Subotic 67., Frei 70. és 89. tizenegyesből, illetve Farfan 20. tizenegyesből, Rafinha 39., Westermann 54.)

1899 Hoffenheim-VfB Stuttgart 0–0,

1.FC Köln-Bayern München 0–3 (Luca Toni 53., 60., Podolski 91.).

Vasárnap: Hannover-Mönchengladbach 5-1 (Huszti 32., 47., Schlaudraff 43., 67., Forsell 86., 11-esből, ill. Friend 54.),

VfL Bochum-Bielefeld 2-0 (Mieciel 22., Pfertzel 26.).


A péntekre tervezett Eintracht Frankfurt-Karlsruhe összecsapás a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

A bajnokság állása:

1. Hamburger SV 4 3 1 0 11-7 10

2. Bayern München 4 2 2 0 10-4 8

3. Schalke 4 2 2 0 8-4 8

4. Borussia Dortmund 4 2 2 0 8-6 8

5. VfB Stuttgart 4 2 1 1 5-3 7

6. Hoffenheim 4 2 1 1 6-5 7

7. Bayer Leverkusen 4 2 0 2 11-8 6

8. Wolfsburg 4 1 3 0 8-7 6

9. Werder Bremen 4 1 2 1 8-6 6

10. Hertha BSC 4 1 2 1 6-7 5

11. VfL Bochum 4 1 1 2 4-4 4

12. Hannover 4 1 1 2 5-6 4

13. FC Köln 4 1 1 2 4-6 4

14. Karlsruhe 3 1 0 2 2-4 3

15. Mönchengladbach 4 1 0 3 5-11 3

16. Eintracht Frankfurt 3 0 2 1 3-5 2

17. Arminia Bielefeld 4 0 2 2 5-9 2

18. Energie Cottbus 4 0 1 3 0-7 1

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?