Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Török milliárdokra vágyik a Vasas

2008.09.23. 11:52
A futballklub jelenlegi befektetője az év végéig megválik tulajdonrészétől, és ha nem jön senki a helyébe, tönkremehet a csapat. Most egy török csoport tűnik befutónak, Mészöly Kálmán állítólag tárgyal.

Jámbor János, a Vasas labdarúgócsapatának tulajdonosa még a nyár elején bejelentette, az év végéig megválik tulajdonrésze 75 százalékától. Ez egyben azt is jelentené, hogy a legbiztosabb pénzforrás szűnne meg, írja a Blikk.

Eddig nem lehetett hallani semmilyen tőkeerős új befektetőről, így a klub hívei egyre inkább aggódnak. A lap információi szerint a klub egykori játékosa, Mészöly Kálmán a napokban Törökországban járt, és Adnan Polattal, a Galatasaray elnökével tárgyalt

A téma a Vasas volt, amelynek 75 százalékáért Jámbor egymillió eurót kér. A lap információi szerint a törököük ezen felül 3 milliárd forintból építenének új stadiont, és jelentős összeggel szállnának be az angyalföldi utánpótlásba is.

Mészöly és Markovits László, a Vasas elnöke úgy nyilatkozott, konkrétumokról még nem tudnak beszélni, érdemben semmit nem tudnak mondani. Markovits hozzátette, vannak más jelöltjeik is, a lap szerint angolok is érdeklődnek a klub iránt.

A Galatasaray a legeredményesebb török klub, európai szinten is tehetős csapatnak számít. Legnagyobb nemzetközi sikerét 2000-ben érte el, amikor UEFA-kupát és Európai Szuperkupát nyert.