Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Majdnem rendőrt ölt, a klub mellé állt

2008.09.24. 13:43
Tovább tart a Crvena Zvezda és a szurkolói által okozott botrány. Egy belgrádi kerületi ügyészség rendőri vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, kinek az engedélyével tüntettek a csapat játékosai szombati mérkőzésük előtt egy gyilkossági kísérletért elítélt szurkoló mellett.

Uros Misicet pénteken tíz év börtönre ítélték, mert decemberben egy mérkőzés utáni tombolásban fáklyát nyomott egy rendőr arcába, majd a ruhája alá dugva súlyosan összeégette vele.

Másnap a Jagodina elleni mérkőzésre a Crvena Zvezda játékosai a 20 éves fiatalember képével díszített trikóban vonultak ki, és mellükön ott volt az Igazságot Urosnak! felirat. A zvezda szurkolói Szerbia sok városában tiltakozó feliratokat mázoltak épületek falára, az ítéletet meghozó bírót pedig sorozatosan súlyos fenyegetések érik.

Dobrivoje Tanasijevics, a labdarúgóklub megbízott elnöke szerint azért viseltek az elítéltet támogató felirattal ellátott trikót a játékosok, mert azt a csapat Daliáknak nevezett szurkolói követelték. Három vezérszurkoló berontott Tanasijevics irodájába, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtják a Crvena Zvezda stadionját, ha nem teljesítik kívánságukat. A mérkőzésen a szurkolók az ítéletet hozó bírót fenyegető transzparenst emeltek a magasba. A szerb igazságügyi, valamint ifjúsági és sportügyi minisztérium éles hangú nyilatkozatban ítélte el a Crvena zvezda labdarúgóit és vezetőit, akik támogatásukról biztosítottak egy súlyos bűncselekményért elítélt szurkolót, és további erőszakra buzdítva tüntettek mellette.

A Serbia Insajd blog az eset kapcsán még kedden reggel azt írta, "bár a huligánok akciói miatt a fővárosi klubok állandóan a postára szaladgálnak, befizetni a büntetéseket, soha nem tolják át a felelősséget a szurkolóikra. Nagyon nagy becsben tartják a közönséges bűnözőket, akik meccsről meccsre felgyújtják a stadiont, letépik a székeket, betörik az ellenfél fejét, majdnem megölnek egy rendőrt, sőt az is előfordult, hogy a csapat teljesítményével elégedetlen szurkolók összetörték a játékosok autóit a klub parkolójában, de ezt is megbocsátották nekik."

A nemzetközi szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága elítélte a történteket, hozzátéve: ha a Crvena zvezda nemzetközi mérkőzést játszott volna, akkor a FIFA hivatalosan is állást foglal, de mivel hazai meccsről van szó, a szerb szövetségtől vár határozott reagálást.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?