Huba
17 °C
33 °C

Dárdai foghatná Hajnalt, de nem fogja

2008.09.24. 07:10
A jelentős bajnokságok csapatainál nem szokatlan, hogy havi 8-10 tétmeccset is lejátszanak egy hónapban, a válogatott játékosok ezt még megfejelik további mérkőzésekkel. A szeptember ilyen hónap, a hétvégi forduló után hol kupa-, hol bajnoki kört tartanak.

Amikor a topcsapatok játékost igazolnak, gyakran megfordul a fejünkben, hogy de hiszen ott van már XY ugyanazon a poszton, miért van szükség még egy játékosra. A szezonkezdet meg is adja a választ, hiszen a második fordulótól az európai topbajnokságok élcsapatai háromnaponta meccset játszanak, és ehhez kell a hasonló képességű játékosokból álló, legalább húsztagú keret.

A Serie A és a La Liga hétközi fordulóját (a válogatottak szeptember eleji kötelezettségei miatt kellett beiktatni a játéknapot) a hét végén már újabb bajnokik követik, majd a jövő hét közepén ismét a nemzetközi kupákban lépnek pályára a csapatok, hogy a végén ismét hazájuk bajnokságában szerepeljenek. Ezután, már október elején, megint a válogatottakon a sor, és ez így megy a szezon végéig – annyi plusszal, hogy hamarosan beindulnak a hazai kupaküzdelmek is.

Az olasz bajnokságban a hétközi fordulóra nem jut komoly rangadó, könnyen lehet, hogy a nagyok közül többen rápihennek a víkendre, amikor jön a milánói derbi és a Sampdoria-Juventus. Szerdán csak a Lazio és a Fiorentina összecsapása ígérkezik érdekesnek, hiszen míg előbbi a Milantól kapott hatalmas pofonon igyekszik túltenni magát, a firenzeiek remek játékuk mellé már eredményeket is szeretnének elérni.

Serie A, 4. forduló (09.24.)

Inter-Lecce, Juventus-Catania, Lazio-Fiorentina, Napoli-Palermo, Reggina-Milan, Siena-Sampdoria, Genoa-Roma, Chievo-Torino, Bologna-Udinese, Atalanta-Cagliari

A spanyol bajnokságban sem játszanak nagy rangadót, bár egy madridi miniderbi azért belefér a programba (Getafe-Atlético Madrid), továbbá a szezont közepesen kezdő, de változatlanul erősnek látszó Sevilla és a kisebbik barcelonai, az Espanyol mérkőzése tűnik érdekesnek.

A Barcelona idegenben szórta meg a Sporting Gijont, szerdán a sevillai városi rangadón rettenetesen gyenge produkciót nyújtó Betist fogadja, amelynek nagy szerencséje volt, hogy a Sevilla is gyenge napot fogott ki, így nem kaptak ki (0-0). A Real Madrid a katalánok exellenfelével, a Gijonnal találkozik.

La Liga, 4. forduló (09.24.)

Málaga-Valencia, Real Valladolid-Almería, Recreativo Huelva-Athletic Bilbao, Getafe-Atlético Madrid, Sevilla-Espanyol, Barcelona-Betis, Real Madrid-Sporting Gijon, Villarreal-Racing Santander, Mallorca-Numancia, Osasuna-Deportivo La Coruna

Németországban kupafordulót rendeznek kedden és szerdán, itt már a második körnél jár a sorozat, majd a hét végén újra teljes Bundesliga-forduló lesz. A német csapatok közül csak ketten lesznek érdekeltek a BL-ben, de az UEFA-kupásoknak ugyanúgy fárasztó utazással és mérkőzéssel telik majd a jövő hét közepe.

Német Kupa (DFB-Pokal), érdekesebb párosítások

Dortmund-Hertha, Hamburg-Bochum, Stuttgart-Bielefeld, Bayern München-Nürnberg, Freiburg-Hoffenheim, Augsburg-Leverkusen, Frankfurt-Rostock, Mainz-Köln, Cottbus-Mönchengladbach, Aue-Werder Bremen, Schalke-Hannover

A német kupa második fordulójában érdekesnek ígérkezik a bajor rangadó a Bayern és a Nürnberg között, valamint a listavezető Schalke és a hullámzó formát mutató Hannover összecsapása, a Dortmund-Hertha mérkőzésen meg akár előállhatna az a furcsa helyzet is, hogy Hajnal Tamást Dárdai Pál fogja - ehhez azonban mindkettőjüknek kezdenie kellene, ami nem valószínű.