Tesztelni kezdik a közeljövőben hivatalos futballmeccseken is az öt játékvezetős rendszert, árulta el Michel Platini az UEFA végrehajtó bizottságának pénteki, bordeaux-i ülésén.
A sajtótájékoztatón azt mondta, a nemzetközi szövetségtől (FIFA) megkapták a hozzájárulást, így hamarosan Szlovéniában, Cipruson és Magyarországon minitornákon próbálják ki, hogyan működnek együtt a bíróval az asszisztensek az új szisztémában.
Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke az MTI-nek azt nyilatkozta, a magyar szövetséget még senki sem kereste meg hivatalosan ezzel a kéréssel.
"Természetesen mindenre nyitottak vagyunk, és ha az UEFA felkér minket egy ilyen kísérletre, nagyon szívesen veszünk részt benne", mondta.
Platini a videóbíró bevezetését elutasította, bár rengeteg szakember, valamint játékos ezt szeretné. Legutóbb az olasz futballban volt hasonló kísérlet, akkor két bíró és két partjelző dirigálta a mérkőzéseket, de a próbálkozás nem járt sikerrel. Néhány kupameccsen próbálták ki, aztán elvetették.