Hermina
15 °C
27 °C

Mind kiestek az elsők között, de miért is?

2008.07.01. 21:57
Miért esett ki a címvédő? Miért bukott mindkét házigazda? Miért voltak gyengék az Eb-ken általában kiváló csehek? Miért nem hagyjuk békén szegény Raymond Domenech-t?

Függetlenül attól, továbbjutott-e vagy sem, nem volt az Eb-n csapat, amely ne adott volna témát az elemzéshez. Az alábbiakban a megfelezett mezőny szomorúbbik részével kezdjük, azoknak a csapatoknak az értékelése következik, amelyeknek a csoportküzdelmekkel véget is ért a torna.

Ki kapusa, ki szövetségi kapitányának kontárkodása, ki impotens csatárai miatt búcsúzott, és olyan is akadt, aki balszerencsével zúgott ki idejekorán. Az alábbiak között lesz bombameglepetés és patyolattiszta papírforma; volt ugye a továbbjutásról csak bődületes balszerencsével lemaradó csapat, akadt az utolsó csoportkör utolsó percében elbukó gárda, és persze vannak, akik az első sípszótól kezdve esélytelenek voltak.

Csehország

A szép Eb-hagyományokkal bíró csehek ezúttal meglehetősen szárnyaszegetten érkeztek, hiszen legnagyobb sztárjuk, Rosicky nem épült fel februárban összeszedett sérüléséből, Nedved pedig a szorult helyzet ellenére sem volt hajlandó visszatérni. Az Eb előtt úgy állt a helyzet, hogy hiába tűnt reálisnak a továbbjutás, a cseh válogatott kénytelen volt egészen más szisztémát választani alapjátékának, mint amit megszokhattunk tőlük.

Nem maradt ugyanis irányítójuk, ezt pedig Brückner egy 4-5-1-nek álcázott 4-2-3-1-gyel próbálta orvosolni, és bár a védelme nem volt rossz, sőt a két szélső (Plasil és Sionko) személyében a cseh futball újra előhúzott a kalapból valamit, ám az óriás csatár, Koller nem hozta magát, Baros kevés lehetőséget kapott, így a mutatott játék is döcögős volt; a házigazdák legyőzése a nyitómeccsen például kifejezetten érdemtelennek volt mondható.

A portugálok ellen már játszani is láttuk őket, nézhető meccsen szenvedtek vereséget a favorittól, majd következett a mindent eldöntő törökök elleni összecsapás, amit kapusuk, Cech hibája miatt elbuktak. A cseheknek – annak ellenére, hogy nagyon kevésen múlt – ebben a felállásban valóban nem volt helyük a legjobb nyolc között, a mi lett volna, ha itt van… kezdetű mondatoknak pedig jól tudjuk, hogy semmi értelmük.

Svájc

A két hazai csapat, bár némileg mindketten felerősítették a rendezők alanyi jogú indulásának kérdését firtató vitákat, egyáltalán nem szerepelt rosszul. Svájc kifejezetten balszerencsés módon esett ki, hiszen a nyitómeccsen egy minden emberi számítás szerint 0-0-s meccsen kikapott Csehországtól, ráadásul egyből elveszítette Yakin mellett egyetlen igazi labdarúgóját, Freit.

A csatár nélkül is kis híján visszatértek a továbbjutásért folyó versenybe, percekkel a lefújás előtt még vezettek Törökország ellen, végül azonban ebből is vereség lett, ezáltal pedig biztossá vált a kiesésük is, így az utolsó körben teljesen feleslegesen verték meg az ezt egyáltalán nem bánó Portugáliát. A svájci válogatott legjobbja a torna során a ballábas irányító, Yakin volt, aki csapata összes gólját szerezte.

Svájc a vb után (ahol a legjobb nyolc közé jutásért csak büntetőkkel maradtak alul Ukrajnával szemben) az Eb-n sem okozott csalódást, de a szerencse elpártolt mellőlük, és hiába volt alapjában véve masszív kezdőcsapatuk, cseréik nem tudtak hozzátenni a játékukhoz. Ha másért nem is feltétlenül, a remek rendezésért jár nekik a dicséret.

Ausztria

Abból kiindulva, hogy az Eb előtt Ivanschitzot hordozták körbe mint nemzeti ereklyét, már nagyjából lehetett sejteni, mi várható a másik házigazdától, és ebben nem is kellett csalódnunk. Az osztrák válogatott saját erejéből soha nem jutott volna ki az Eb-re, így ez nekik jutalomjáték volt, viszont azt is meg kell adnunk, hogy az előzetesen vártnál (különösen a korábbi aláírásgyűjtés fényében) sokkal jobbak voltak.

Bár csak egy gólt szereztek, mindössze hármat kaptak, ami azt mutatja, a védelmük nem volt rossz (mi pedig újra tanulgatjuk Gyuri Garics nevét), és a horvátok elleni vereség után a lengyelektől ellopott pont azt jelentette, hogy ki-ki meccset játszhattak Németország ellen – amelyet aztán Ballack irtózatos szabadrúgásgóljával elbuktak. Volt viszont ennek a mindent eldöntő mérkőzésnek olyan fázisa, amikor a lesajnált osztrákok a kapujukhoz szegezték a később döntős ellenfelüket.

Ausztria elsősorban azért nem tudott meghatározó csapata lenni a csoportjának, mert az egyetlen csatára a horvátoktól importált, 39 éves Ivica Vastic volt, rajta kívül a gólszerzéssel megbízott csapattagok a tragikus és a nevetséges közötti teljesítményekkel keserítették el a torna után lemondó Hickersbergert. A rendezésért őket is csak dicsérni tudjuk, a mutatott játékot látva pedig már mi is tudjuk, mi kell ahhoz, hogy a magyar válogatott pályára léphessen egy Eb-n.

Lengyelország

Megoszlanak a vélemények, de sokan úgy gondolják, az egész Európa-bajnokság leggyengébb csapatát tisztelhetjük Lengyelországban. Ezt támasztja alá az is, hogy igazuk lett, és csapatuk legnagyobbnak tartott sztárja lett a főszereplő: ha Boruc nem véd úgy, ahogy tette, még az egy ponttal és 1-4-es gólkülönbséggel végző csapat eredménye is szép sikernek számítana.

Ha ki kell emelnünk lengyel játékost, Lewandowsky lesz az, aki nemcsak úgy néz ki, mint Vin Diesel, de nagyjából annyi kegyelmet is osztott a középpályán, mint Riddick tette volna. Rajta (és persze a kapuson) kívül még Krzynówek próbált kezdeni valamit csapata reménytelen támadójátékával. A többiek nem tudtak felnőni a feladathoz, így szegény Leo Beenhakker teljesen jogosan nézett ki úgy a kispad mellett, mint egy száraz évszakra készülő kondorkeselyű.

Az egyetlen lengyel név, amit az ellenfelek ki tudtak mondani, Smolareké volt, így rá megkülönböztetett figyelmet fordítottak (egyszer sem játszott még csak értékelhetően sem), így az egyetlen zavart kelteni képes támadójuk a pár héttel az Eb előtt lengyellé vált Guerreiro volt. Így nem lehet, hiába kapták meg a lehetőséget, hogy bosszút álljanak a vb-n történtekért Németországon, csak saját szurkolóik büntetésére tellett tőlük.

Franciaország

Íme a szövetségi kapitánya által lenullázott válogatott: Domenechnek sikerült úgy összeválogatnia a keretét, hogy minden sorból kihagyott egy kulcsjátékost, akik hiánya fájdalmasan mutatott rá a tényre, miszerint ha Franciaország csapata egy szál Ribéryből áll, az pont a csoport utolsó helyéhez lesz elegendő – egy rúgott góllal, ugyanennyi ponttal.

A Romával remek szezont produkáló Mexés a rekordjáért beválogatott Thuram helyén minden bizonnyal sokkal magabiztosabban teljesített volna, de nála is sokkal nagyobb hiba volt Flaminit kihagyni, az ő játéka akár különbséget jelenthetett volna döntetlen és győzelem között a nyitómeccsen – és később sem tudta volna alulmúlni Toulalant. Trezeguet második lett a Serie A góllövőlistáján, és a válogatottban egyébként is tompább Henry helyett alternatívát jelenthetett volna Benzema mellett – akit valamilyen rejtélyes okból kifolyólag szintén nem játszatott rendszeresen a mester.

Franciaország okozott ennél is nagyobb meglepetést, amikor címvédőként búcsúzott világversenytől dicstelenül, most magyarázatként kínálja magát a nehéz csoport, valamint a kulcsemberek gyengébb formája mellett Ribéry sérülése, de a kékek teljesítménye minden magyarázattól függetlenül arcpirító volt. A kiöregedő játékosok miatt a régi romjain új csapatot kell építeniük – nem kérdés, hogy Ribéry köré.

Románia

Ők már csináltak olyat, hogy továbbmentek a halálcsoportból (Anglia és Németország bánta 2000-ben), most azonban hiába kapták meg a lehetőséget többször is, nem tudtak élni vele. A franciák elleni nyitómeccsen összejött az óhajtott egy pont, ám az olaszok ellen még ennél is több volt benne, hiszen ha Mutu berúgja a hajrában könnyű síppal megítélt büntetőt, a többi mérkőzés eredményétől szinte függetlenül továbbjutottak volna.

Végül a románok nem azért buktak el, mert a halálcsoport valóban leküzdhetetlen akadályt jelentett számukra, hanem egyrészt azért, mert nem tudták hozzátenni azt a pluszt a játékukhoz, ami ehhez kellett volna, másrészt meg azért, mert Hollandia az ilyen tornák nem kifejezetten sportszerű hagyományait semmibe véve fél gőzzel is simán leverte őket – noha a selejtezőben pont a románok végeztek közös csoportjuk első helyén.

Románia nem érdemelt továbbjutást, ez még akkor is tény, ha Olaszország sem. Piturca csapatából hiányoztak azok a meghatározó játékosok, vagyis még inkább az ő megbízható, jó teljesítményük, akik nélkül csak kiscsapat voltak a sok közül. Mutu a Fiorentinát már a nyakába tudja venni egy szezonon át, de a nemzeti csapat még sok volt számára.

Görögország

A címvédő ugyanazzal a játékkal, amivel négy évvel ezelőtt Európa-bajnoki címet szerzett, most a mezőny egyetlen nyeretlen csapataként nulla szerzett ponttal az utolsó helyén végzett. Portugáliában annyi volt a különbség, hogy a végigszenvedett meccsek során (általában egyszer) kapuig tudtak vinni egy kontrát, vagy egy jól begyakorolt szabadrúgás-figurából szereztek egy gólt, majd visszavonultak a Maginot-vonal mögé.

A görögök védelmében megállapíthatjuk, hogy a halálcsoportnak tartott C-nél erősebb D-ben érték el a fenti eredményt, úgy, hogy a későbbi győztes Spanyolország ellen csak a lefújás előtt nem sokkal kapott góllal maradtak alul, a svédek ellen pedig Ibrahimovic bombájával nem tudtak mit kezdeni; az oroszokkal szembeni vereség pedig a négy évvel ezelőtti hős, Nikopolidisz lelkén szárad.

Görögország kerete tele volt Portugália hőseivel, ezért minden korábbinál nagyobb lökést kapott az érvelés, miszerint legutóbbi győzelmük tipikusan egy-a-millióból eset volt, hiszen nincs egy darab épkézláb csatáruk sem, és a legutóbb látottakhoz képest a védelmük sem tűnt sem erősnek, sem magabiztosnak. A görögöknek köszönhetjük viszont az Eb legviccesebb gólját, amelyet a svéd Hansson sodort a kapujukba – máig nem értjük, hogyan.

Svédország

Minden számítás szerint nekik kellett volna továbbjutniuk a csoportból Spanyolország mellett, csak fájdalmas balesetként Oroszország úgy átmenetelt rajtuk, hogy köpni-nyelni nem tudtak. Pedig a svédek megtették, amit kellett: legyűrték a görögöket, végig partiban voltak a spanyolokkal (Villa a 92. percben lőtte a győztes gólt), így ha nem is parádéztak, egy szokásos játékerőt képviselő orosz válogatottat simán legyűrve gond nélkül továbbmehettek volna.

Az oroszok azonban most nem a szokásos játékerőt képviselték – ahogy a svédek sem. Lagerback csapatának vesztét elsősorban a túlságosan Ljungbergre kihegyezett támadások okozták, mert az egykori remek középpályás katasztrofális játéka a másik oldalon tevékenykedő Elmanderre hagyta a kreatív játék megvalósításának túlságosan nagy feladatát. Hiába volt ott a reaktivált Larsson (tőle sajnos végleg el kell köszönnünk) és az összedrótozott Ibrahimovic, a svédek támadásai az erősebb csapatok ellen vérszegények voltak, jogosan bizonyultak nagyon kevésnek.

A csapat problémái az oroszok elleni mérkőzésen mutatták meg magukat teljes valójukban. Hiába bírták az ellenfél által diktált gyilkos tempót, ha képtelenek voltak bármit is kezdeni a megszerzett labdákkal. Az Eb-n részt vett csapatok közül nem egyedüliként a svédeknek kell szinte teljesen új csapatot építeniük, nekik viszont legalább van hozzá egy Ibrahimovicuk, aki a torna egyik legszebb találatát vágta a görögök kapujába.