További EB 2008 cikkek
Alapadatok
Név: EM Stadion Wals-SiezenheimÉpítve: 2003
Befogadóképesség: 30 ezer
(Eb után: 18 ezer)
Klub: Red Bull Salzburg
Letérünk az autópályáról, három körforgalom következik, utána jó pár raktárépület és néhány gőzölgő gyárkémény. A fejünk felett néhány repülő készül leszállni, és még mindig a sztráda mellett haladunk. Végül eljutunk ahhoz a stadionhoz, ahol a címvédő görögök mindhárom csoportmeccsüket játsszák az Európa-bajnokságon. A salzburgi aréna három kilométerre van Németországtól, tízre a központtól, és valójában nem is a városhoz tartozik, hanem egy szomszédos településhez, Wals-Siezenheimhez.
Pedig sokat keresték a helyét, mielőtt 2001-ben elkezdődött az építése. Akárcsak Klagenfurtban, itt is sok vita előzte meg a beruházást: 1994-től próbáltak dönteni a stadionról és a hozzá szükséges pénzről. A városvezetés az évek alatt tizenkét lehetséges helyszínre mondott nemet. Akkor még nem az Eb-re készültek, hanem a 90-es években sikeres Austria Salzburgnak akartak új otthont a kinőtt leheni stadion helyett. Emellett a város olimpiai pályázatához is kellett helyszín, ahol a játékok megnyitó ünnepségét tarthatnák.
A huzavonák után 1998-ban jelentkezett be a tizenegyezer lakosú Wals-Siezenheim, és felajánlotta a Münchenbe vezető autópálya melletti területet. A következő évben bemutatták a stadion makettjét, mégis újabb két év kellett az építkezés megkezdéséhez. Az ellenkezést az váltotta ki, hogy a környék eleve közlekedési gondokkal küzdött, illetve alig néhány száz méterre van innen az 1690-ben épült klessheimi kastély, Hitler egykori rezidenciája. 2001-ben még békés tüntetést is tartottak az beruházás későbbi helyén a stadion barátai, ahogyan a demonstráló szurkolók és futballisták nevezték magukat.
Salzburgi olimpia: kettőből semmi
A város már kétszer próbálkozott elnyerni a téli olimpia rendezési jogát, sikertelenül, mindkétszer az első körben kiesett a végső döntésnél. A 2010-es játékok pályázatán, 2003-ban a kanadai Vancouver nyert, a dél-koreai Pjongcsang előtt. Az ázsiai város négy évvel később is megelőzte Salzburgot, 2014-et az orosz Szocsi kapta. A második kudarc után a város polgármestere bejelentette, hogy amíg a játékszabályok nem változnak, nem próbálkoznak, mert esélytelenek.Az év márciusában az osztrák-svájci Eb-pályázat egyik helyszínének jelölték a várost, majd októberben elkezdődött a munka. A terveket a nemzetközi pályázaton győztes düsseldorfi Schuster építésziroda és a második helyezett bécsi Albert Wimmer készítette. Utóbbi ekkorra már ismertséget szerzett az innsbrucki stadion megtervezésével. Tizenhat hónap alatt elkészült a 18 500 férőhelyes stadion, amelybe beletervezték az olimpia és/vagy az Eb miatti esetleges harmincezres bővítést. Ehhez megmozgattak 95 ezer köbméter földet, beépítettek 19 ezer köbméter vasbetont, 48 ezer négyzetméter faburkolatot és 4700 tonna acélt, lefektettek 247 kilométer kábelt. A 44,7 millió eurós (11 milliárd forint) költségeket az állam, Salzburg tartomány és Wals-Siezenheim osztotta meg egymás között. A munkálatok közben, 2002 decemberében eldőlt, 2008-ban ide is jön az Európa-bajnokság. Az új stadiont 2003. március 8-án, a Salzburg-Kärnten mérkőzéssel nyitották meg.
Az épület teljesen belesimul a környezetébe, a közeli autópályáról alig lehet észrevenni, hogy egy harmincezres stadion áll ott. Nem véletlenül, mert a koncepció része volt, hogy az új pálya ne változtassa meg alapjában véve a környék jellegét. Az iparvidék-hangulatot ellensúlyozza a stadion távolabbi és közvetlen környezete: a mindenhonnan látható hegyek, a szőlőskert, a faiskola és egyébként is sok a zöld felület. Elsősorban azt akarták elkerülni, hogy a közeli kastély látványát megzavarja az építmény. Emiatt kapott egyszerű, lapos tetőt, amely eredeti állapotában mindössze 12,5 méterrel ér a földszint fölé, és ezért lett szabályos, házakat idéző a külső formája. A borítás sem ufót idéző fém, hanem vörösfenyő-deszkázat.
A környezetbe illeszkedést szolgálja, hogy néhány méterrel a föld szintje alá süllyesztették a pályát. Jól látni a pálya mellől is, hogy a főtribün alagsori gyomrába lehet innen jutni, és széles belső út, illetve mélygarázs húzódik a lelátó alatt.
A pályán meg azt látjuk, hogy az új gyepszőnyeg utolsó négyzetmétereit teszik le éppen. Az osztrák élvonal egyetlen műfüves borítását kellett innen eltüntetni, Eb-meccseket ugyanis csak természetes talajon lehet játszani. Közel két éve, amikor először jártam ebben a stadionban, a hazaiak Valencia elleni, 1-0-s BL-selejtezős győzelmét sokan éppen a pályának tudták be.
Lila múlt, Red Bull-os jelen
A legismertebb helyi klubot, az Austria Salzburgot még 1933-ban alapították, de első sikereit csak évtizedekkel később aratta. Sokáig liftezett az osztályok között a lila-fehér egylet, először 1972-ben volt második az élvonalban, ekkor indult először az UEFA-kupában is. Ezt követően is többször kiesett, a 90-es évek azonban - Casino Salzburg néven - meghozták az aranykort. Előbb kétszer az utolsó pillanatban bukta el a bajnoki címet a klub, ám az utóbbit követően, a 93/94-es szezonban végigmenetelt az UEFA-kupán. A Sporting, az Eintracht Frankfurt, az Oliver Kahnnal felálló Karlsruhe kiverése után a kétmeccses döntőben az Intertől oda-vissza 1-0-ra kikapott. Ebben a szezonban az első bajnoki arany is összejött, a következőben pedig a Bajnokok Ligája csoportköre. Újabb arany után következett a visszaesés, majd a meglepetésarany 1997-ben. Ezután jött a hanyatlás, majd 2005-ben a fordulat: a Red Bull felvásárolta az Austriát, de nem annak hagyományait folytatta, hanem teljesen klubot hozott létre, új jelképekkel, új identitással. A lila színt és a múltat a szurkolók által újraalapított Austria viszi tovább, ősztől már az osztrák foci ötödik vonalában. A Red Bull Salzburg Európa élvonalát célozta meg - a kispadon Giovanni Trappattonival és Lothar Matthäusszal, a csapatban Bodnár Lászlóval -, egyelőre egy bajnoki címig és elbukott BL-selejtezőkig jutott. (Forrás: Wikipedia)2006 óta jelentőset változott a stadion belülről: akkor még csak fel volt emelve a tető, alatta több méterrel húzódott a lelátó teteje, a hozzátoldást épp csak elkezdték. Már azon a BL-selejtezőn sem lehetett érzékelni, így csak fotókról lehet elképzelni, milyen a pálya hangulata eredeti állapotában: a téglalap alaprajz és a tető keltette hatás meg a közepes méret leginkább az Újpest stadionjára emlékeztet.
Épp két éve kezdődött az Eb miatti átalakítás, amellyel kapcsolatban a fő szempont az volt, hogy a munkálatok közben a Red Bull zavartalanul lejátszhassa a hazai meccseit. Júniusban érkeztek a leglátványosabb fázishoz: tíz és fél méterrel megemelték a 17 ezer négyzetméter felületű és 2150 tonnás tetőszerkezetet. Európai stadionban ilyen technikát még nem vetettek be; két nap alatt összesen 68 hidraulikus tartóoszlop segítségével, mindössze huszonöt munkás közreműködésével került az új helyére a fedél.
Eb-mérkőzések Salzburgban
Június 10.: Görögország-SvédországJúnius. 14.: Görögo.-Oroszország
Június 18.: Görögo.-Spanyolország
Így lett elég hely a szükséges újabb 14 ezer ülésnek. Azért ennyi kell a harmincezerhez, mert nemzetközi mérkőzéseken alig 16 ezren férhettek el korábban is. A szurkolók kedvéért a kapuk mögött állóhelyi szektorokat hagytak - úgy volt 18 ezres a stadion -, ezek használatát azonban az UEFA nem engedélyezi.
Az átalakítás 25 millió euróba, 6,1 milliárd forintba került, és tavaly nyáron, a Red Bull-Arsenal (1-0) meccsel avatták fel. A felső karéjt ide is csak ideiglenesen szánták, az Eb előtt hat meccsen használhatták a nézők, hogy legkésőbb jövőre elbontsák.
Kifogástalan a látvány felülről lefelé, és a pályáról nézve is jól mutatnak a lelátók. Mégis, mintha valami hiányozna salzburgi arénából, és nem a szurkolókra gondolok. Talán a szabályos formák teszik, talán a pragmatikus megoldások, hogy valamiért nem ragad magával teljesen a hangulata.
Annak ellenére, hogy részleteiben kimunkáltabbnak tűnik, mint a többi osztrák Eb-stadion. A hosszú oldalak mögött két masszív épület húzódik meg, ezekben vannak a Red Bull és a stadionüzemeltető irodái, a VIP-páholyok, a szurkolói bolt, az egészen elegáns étterem-kávézó. Itt és a kapuk mögött is büféket találni. A kifelé fal hatásúnak, ház jelleget sugárzónak szánt burkolat befelé is ezt az érzetet erősíti.
Ezt a hatást a stadionon kívül gyengítik azok az ideiglenes fémtornyok, amelyeken a felső karéjra vezetnek a lépcsők. Ezek a pluszhelyekkel, a tetőmagasítással együtt eltűnnek az Eb után, de még az is előfordulhat, hogy Salzburgban is megspórolják a 3,6 millió euróba (880 millió forint) kerülő visszabontást. A Red Bull vezetői már kijelentették, megfontolják, hogy kiszállnak a csapat finanszírozásából, ha újra alig 16 ezres lesz a stadion. Döntés egyelőre nincs, elvégzik a szükséges hatásvizsgálatot, aztán lehet, hogy minden maradhat a jelenlegi állapotában.
Ami nem is lenne olyan nagy kár, jutunk végül a következtetésre: mert lehet, hogy tényleg hiányzik az igazi hangulat, valamiért mégis elbolyongtunk két órán keresztül a teljesen üres stadionban.