Pongrác
12 °C
23 °C

Ronaldo olyan jó, hogy válogatott lehet

2009.05.05. 17:42 Módosítva: 2009.05.06. 10:24
A Corinthians fantasztikus szezont produkált, az alapszakaszt 10 győzelemmel és 9 döntetlennel zárta. Ronaldo fantasztikusan tért vissza, 12 meccsen 8 góllal segítette csapatát a bajnoki címhez.

Ronaldo 2008. február 13-án a Milan-Livorno bajnokin szenvedett súlyos térdsérülést, hosszú időre kidőlt, az olasz csapat nem hosszabbította meg a szerződését.

Hosszú rehabilitáció után tavaly decemberben a Flamengóval kezdte meg a felkészülést. Bár a riói klub szurkolói és vezetősége is reménykedett benne, hogy Ronaldo náluk folytatja, a 97-szeres válogatott végül a Corinthianshoz írt alá egy évre. Ronaldo 1993 és 1994 között 14 meccsen játszott utoljára Brazíliában, a Minas Geiras állambeli Cruzeiróban.

2009. március 4-én a Brazil-kupában mutatkozott be, az Itumbiara ellen Jorge Henrique helyett jött be. Négy nap múlva megszületett az első gólja is, a Palmeirasnak talált be. A Santosszal vívott finálé első meccsén kétszer is eredményes volt, első gólja már a régi Ronaldót idézte. Nem kis súlyfelesleggel küzd, de még mindig robbanékony, kiszámíthatatlan cseleivel ámulatba ejti a szurkolókat.

Ronaldo végül 12 bajnoki meccsen nyolcszor volt eredményes, a Santos után a Ponte Preta ellen is duplázott. Óriási érdemei vannak abban, hogy a Corinthians 1938 után, története során ötödször, veretlenül nyerte bajnokságot. Ez volt a Cor 26. Paulista-bajnoki címe.

Ronaldo teljesítményét a döntő helyszínén méltatta Dunga, a brazilok szövetségi kapitánya: „Remekül játszott, nem tartom kizártnak, hogy valamikor behívom". Ronaldo korábban 97 válogatott meccsen lépett pályára és 62 gólt lőtt. Legutóbb a 2006-os világbajnokságon, a franciáktól elszenvedett vereségen volt válogatott.

A Paulista bajnokság végeredménye

1. Palmeiras 44, 2. Sao Paulo 40, 3. Corinthians 39, 4. Santos 37 (28-17), 5. Portuguesa 37 (27-17), 6. Santo André 33, 7. Mirassol 28, 8. Grémio Barueri 27, 9. Ponte Preta 24, 10. Bragantino 23, 11. Sao Caetano 22, 12. Paulista 20 (26-28), 13. Oeste 20 (22-27), 14. Ituano 20 (20-30), 15. Guaratinguetá 19 (28-33), 16. Botafogo SP 19 (27-35), 17. Mogi Mirim 19 (22-36), 18. Marília 18, 19. Guarani Campinas 14 (12-27), 20. Noroeste 14 (18-35.). A bajnokság első négy helyezettje a bajnoki címért folytatta, az utolsó négy kiesett a másodosztályba.

Elődöntő: Palmeriras-Santos 1-2, 1-2; Corinthians-Sao Paulo 2-1, 2-0. Döntő: Corinthians-Santos 1-1, 3-1.

Brazíliában a bajnoki szezont az állami bajnokságok nyitják. Ezek népszerűsége jóval az 1971 óta íródó országos bajnokság fölé nő, sőt ettől gyakorlatilag teljesen független. Így fordulhatott például az elő, hogy a Corinthians 2007-ben kiesett az országos bajnokság első osztályából, de a Paulista-bajnokságban a legjobbak között szerepelhetett és végül a kilencedik helyen zárt.

A csapat azóta visszaverekedte magát országos bajnokság élvonalába, tavaly majdnem 30 pontos előnnyel lett a másodosztály legjobbja, a május 10-én rajtoló 2009-es szezonban a tavalyi hatodik Internacional ellen kezd.

A Paulista-bajnokság Brazília legrégebbi sorozata, az első szezont 1902-ben írták ki és a Sao Paulo nyerte. A Corinthians 26 elsősége a legtöbb, 22-szer nyert a Palmeiras és a Sao Paulo, 17-szer Pelé egykori klubja, a Santos. Összesen 16 csapat lett Paulista-bajnok eddig.

A Paulista mellett a Carioca, vagyis a Rio de Janeiro-i bajnokság, illetve a Campeonato Mineiro és a Campeonato Gaúcho (Rio Grande do Sul) a legnépszerűbbek.

A brazil állami bajnokok 2009-ben

Campeonato Acreano: Rio Branco (III. oszt.)

Campeonato Alagoano: még tart a bajnokság

Campeonato Amazonense: még tart a bajnokság

Campeonato Baiano: Vitória Bahía (I. oszt.)

Campeonato Capixaba: még tart a bajnokság

Campeonato Carioca: Flamengo (I. oszt.)

Campeonato Catarinense: Avaí (I. oszt.)

Campeonato Cearense: Fortaleza (II. oszt)

Campeonato Distrito Federal: Brasiliense (II. oszt.)

Campeonato Gaúcho: Internacional (I. oszt.)

Campeonato Goiano: Goiás (I. oszt.)

Campeonato Maranhense: még tart a bajnokság

Campeonato Matogrossense: még tart a bajnokság

Campeonato Mineiro: Cruzeiro (I. oszt.)

Campeonato Paraense: Paysandu (III. oszt)

Campeonato Paraibano: Sousa EC (–)

Campeonato Paranaense: Atlético-PR (I. oszt.)

Campeonato Pernambucano: Sport Recife (I. oszt.)

Campeonato Piauiense: Picos (III. oszt.)

Campeonato Potiguar: ASSU Acu (–)

Campeonato Rondoniense: még tart a bajnokság

Campeonato Roraimense: még tart a bajnokság

Campeonato Sergipano: még tart a bajnokság

Campeonato Sul-Matogrossense: még tart a bajnokság

Campeonato Tocantinense: Araguaina (–)

(zárójelben a csapat jelenlegi pozíciója az országos bajnokságban)

Eredmények, 2009. április 28.-május 4.

Anglia. Championship. 46. forduló (05.03.): Burnley-Bristol City 4-0, Charlton-Norwich 4-2, Crystal Palace-Sheffield United 0-0, Ipswich-Coventry 2-1, Nottingham-Southampton 3-1, Plymouth-Barnsley 1-2, Preston-Queens Park 2-1, Reading-Birmingham 1-2, Sheffield Wednesday-Cardiff City 1-0, Swansea-Blackpool 0-1, Watford-Derby County 3-1, Wolverhampton-Doncaster 1-0. A bajnokság végeredménye és a szezon értékeléséről korábban írtunk.

Ausztria. 32. forduló (05.01.): Austria Wien-Mattersburg 0-0. (05.02.): Kapfenberg-Ried 2-1, LASK Linz-Rapid Wien 0-2, Altach-Sturm Graz 1-1. (05.03.): RB Salzburg-Austria Kärnten 6-0. A bajnokság állása: 1. RB Salzburg 71, 2. Rapid 64, 3. Sturm 55.

Belgium. 32. forduló (05.01.): FC Brugge-Lokeren 2-3. (05.02.): Zulte-Waregem-Stanard Liege 0-0, Dender-Mons 0-0, Mechelen-Sporting Charleroi 2-1, Gent-Cercle Brugge 2-1, Westerlo-Roeselare 1-0, Excelsior Mouscron-Germinal Beerschot 3-1. (05.03.): Genk-Kortrijk 0-1, Tubize-Anderlecht 1-1. A bajnokság állása: 1. Anderlecht 71, 2. Standard 71, 3. FC Brugge 56.

Bulgária. 25. forduló (05.01.): Cserno More-Belasica 6-0. (05.02.): Vihren-Szlávia Szófia 1-2, Csernomorec-CSZKA Szófia 0-1, Liteksz-Lokomotiv Plovdiv 3-0. (05.03.): Lokomotiv Szófia-Lokomotiv Mezsdra 3-0, Pirin-Minyor 1-0, Levszki Szófia-Szliven 1-0. (05.04.): Botev-Szpartak Varna 1-0. A bajnokság állása: 1. CSZKA 62, 2. Levszki 58, 3. Cserno More 47.

Csehország. 26. forduló (05.02.): Zlin-Bohemians 2-0. (05.03.): Viktoria Zizkov-Ceské Budejovice 2-1, Sigma Olomouc-Teplice 2-1, Kladno-Pribram 1-0, Jablonec-Viktora Plzen 3-0, Brno-Slavia Praha 1-0, Mlada Boleslav-Slovan Liberec 1-4. (05.04.): Sparta Praha-Banik Ostrava 1-0. A bajnokság állása: 1. Slavia 52, 2. Sparta 47, 3. Liberec 44.

Dánia. 28. forduló (05.02.): Vejle-Bröndby 1-3. (05.03.): Nordsjaelland-Midtjylland 0-2, SönderjyskE-Horsens 2-0, Randers-Esbjerg 1-0, FC Köbenhavn-Aalborg 3-0. (05.04.): Odense-Aarhus 6-1. A bajnokság állása: 1. FC Köbenhavn 64, 2. Bröndby 62, 3. Odense 60.

Finnország. Elmaradt meccsek (05.02.): MyPa-Inter Turku 0-0, Tampere United-Vaasa PS 1-0. (05.04.): Turku PS-Jaro 1-1, Haka-Honka 1-1. A bajnokság állása: 1. HJK Helsinki 7, 2. IFK Mariehamn 7, 3. FC Lahti 7.

Horvátország. 29. forduló (05.03.): Dinamo Zagreb-Rijeka 4-0, Slaven Belupo-Sibenik 1-0, Osijek-Zadar 1-0, Cibalia Vinkovci-Croatia Sesvete 3-0, NK Zagreb-Inter Zapresic 1-0, Hajduk Split-Varteks Varazdin 0-1. A bajnokság állása: 1. Dinamo Zagreb 67, 2. Hajduk Split 63, 3. Slaven Belupo 48.

Írország. 10. forduló (05.01.): Drogheda United-Derry City 0-3, Bohemians Dublin-FC Dundalk 5-0, Galway United-St. Patrick’s 2-1, Cork City-Sligo Rovers 1-0, Shamrock Rovers-Bray Wanderers 0-1. A bajnokság állása: 1. Bohemians 23, 2. Cork 20, 3. Derry 18.

Lengyelország. 26. forduló (05.01.): GKS Belchatów-Polonia Bytom 3-1, Piast Gliwice-Wisla Kraków 1-1. (05.02.): Arka Gdynia-Slask Wroclaw 3-3, Legia Warszawa-LKS Lódz 1-0, Jagellonia-Odra Wódzislaw 1-2, Górnik Zabre-Lechia Gdansk 2-0. (05.03.) Cracowia Kraków-Polonia Warszawa 1-0, Lech Poznan-Ruch Chorzów 1-1. A bajnokság állása: 1. Legia 54, 2. Wisla 52, 3. Lech 51.

Olaszország. Serie B. 38. forduló (05.01.): Vicenza-Rimini 2-0. (05.02.): Ascoli-Modena 1-2, Pisa-Ancona 2-0, Salernitana-Livorno 0-2, Mantova-Treviso 3-1, Cittadella-Grosseto 0-2, Sassuolo-Frosinone 1-1, Triestina-Piacenza 0-0, Avellino-Parma 3-3, Albinoleffe-Brescia 1-1. (05.04.): Bari-Empoli 0-0. A bajnokság állása: 1. Bari 73, 2. Parma 68, 3. Livorno 62.

Oroszország. 7. forduló (05.02.): Tom Tomszk-Terek Grozni 2-1, Szpartak Moszkva-Dinamo Moszkva 0-2, Amkar Perm-FK Moszkva 0-1, Szaturn-Rubin Kazany 0-5. (05.03.): Krilja Szovjetov-CSZKA Moszkva 1-3, FK Rosztob-Zenit 2-1, Lokomotiv Moszkva-Szpartak Nalcsik 1-0, FK Himki-Kubany Krasznodar 2-2. A bajnokság állása: 1. Rubin 14, 2. FK Moszkva 14, 3. CSZKA 13.

Norvégia. 7. forduló (04.30.): SK Brann-Lilleström 3-1. (05.02.): Aalesund-Molde 0-2. (05.03.): Valerenga-Start Kristiansand 2-3, Sandefjord-Strömsgodset 1-0, Viking Stavanger-Bodö/Glimt 3-2, Tromsö-Odd Grenland 1-1, Stabaek-Lyn Oslo 0-0, Rosenborg-Fredrikstad 1-0. A bajnokság állása: 1. Rosenborg 17, 2. Molde 16, 3. Start 12.

Románia. 28. forduló (05.01.): Unirea Urziceni-Gloria Bistrita 3-1, Steaua-Otelul Galati 5-0. (05.02.): Gaz Metan-Rapid Bucuresti 1-0, CS Otopeni-Gloria Buzau 2-0, FC Brasov-Poli Iasi 2-0, FC Timisoara-Farul Constanta 3-2, Dinamo Bucuresti-CFR Cluj 1-0. (05.03.): Arges Pitesti-FC Vaslui 0-0, Pandurii-Univ. Craiova 1-0. A bajnokság állása: 1. Dinamo 58, 2. Unirea 56, 3. FC Timisoara 55.

Skócia. Bajnoki rájátszás. 1. forduló (05.02.): Aberdeen-Celtic 1-3, Hibernian-Dundee United 1-2, Rangers FC-Hearts 2-0. A bajnokság állása: 1. Celtic 77, 2. Rangers FC 76, 3. Hearts 54. Rájátszás a bent maradásért. 1. forduló (05.02.): Falkirk-Motherwell 2-1, Hamilton-Kilmarnock 2-1, St. Mirren-Inverness 1-2.

Svájc. 31. forduló (05.02.): Basel-Sion 2-2, Luzern-Aarau 4-0. (05.03.): Grasshoppers-Bellinzona 1-3, Neuchatel-FC Zürich 0-1. A Young Boys-Vaduz meccs elmaradt. A bajnokság állása: 1. Zürich 69, 2. Basel 66, 3. Young Boys 58.

Svédország. 6. forduló (04.28.): IFK Götebrg-Örebro SK 1-0. (04.29.): GAIS Göteborg-Hammarby 2-2, Malmö-Gefle 0-0, Halmstad-Djurgarden 3-0, AIK Solna-Helsingborg 0-3. (05.01.): Kalmar-Häcken 2-1, Trelleborg-Örgryte 2-1, IF Bromma-Elfsborg 1-1. 7. forduló (05.04.): Gefle-Örebro 2-0, Helsingborg-Malmö 1-0, Djurgarden-GAIS Göteborg 2-1, Elfsborg-IFK Göteborg 2-0. A bajnokság állása: 1. Helsingborg 15, 2. Elfsborg 15, 3. IFK Göteborg 12.

Szerbia. 29. forduló (05.02.): FK Jagodina-Csukaricski 1-2, Borac Csacsak-Vojvodina 1-0, OFK Belgrád-CZ Belgrád 1-1, Javor Ivanjicsa-Banat Zrenjanen 1-1. (05.03.): Rad Belgrád-Napredak 0-1, Hajduk Kula-Partizan 1-2. A bajnokság állása: 1. Partizan 71, 2. Vojvodina 50, 3. CZ Belgrád 49.

Szlovákia. 27. forduló (05.02.): Slovan Bratislava-Artmedia 2-0, Dukla Banska Bystrica-Dubnica 3-0, Ruzomberok-Dunajska Streda 0-0, Kosice-Zlate Moravce 2-0, Nitra-Tatran Presov 0-0. (05.03.): Spartak Trnava-Zilina 1-1. A bajnokság állása: 1. Slovan 62, 2. Zilina 54, 3. Spartak Trnava 50.

Szlovénia. 31. forduló (05.02.): Interblock Ljubljana-Rudar Velenje 0-1, Koper-Primorje ajdovscina 1-0, Celje-Nafta Lendava 2-0, Maribor-Domzale 2-1, Gorica-Drava Ptuj 3-5. A bajnokság állása: 1. Maribor 59, 2. Celje 53, 3. Rudar 49.

Törökország. 30. forduló (05.01.): Hacettepe-Galatasaray 2-0. (05.02.): Trabzonspor-Kayserispor 4-1. (05.03.): Antalyaspor-Bursaspor 2-3, Istanbul BB-Genclerbirligi Ankara 3-1, Konyaspor-Kocaelispor 2-0, Gaziantepspor-Sivasspor 2-1, Denizlispor-Eskisehirspor 3-2, Ankaragücü-Ankaraspor 1-0, Besiktas-Fenerbahce 1-2. A bajnokság állása: 1. Sivasspor 60, 2. Besiktas 59, 3. Trabzonspor 56.

Ukrajna. 26. forduló (05.01.): Arszenal-Metaliszt Harkiv 0-2. (05.02.): Metalurg Donyeck-Dnyipro 1-1, Karpati Lviv-Tavrija 0-1, Csernomorec-Ilicsivec 3-2, FK Harkiv-FK Lviv 2-3. (05.03.): Zorha Luhanszk-Dinamo Kijev 0-1, Krivbasz-Sahtar 0-1, Metalurg Zaporizsja-Vorszkla 1-0. A bajnokság állása: 1. Dinamo 67, 2. Sahtar 55, 3. Metaliszt 52.

Argentína. 12. forduló (05.02.): Independiente-Tigre 4-1, Gimnasia y Esgrima Jujuy-Rosario 0-1, Gimnasia y Esgrima La Plata-San Lorenzo 1-2. (05.03.): Lanús-Estudiantes 0-3, Argentinos Juniors-Colón 2-0, Racing Club-Arsenal 4-1, San Martin-Vélez 0-0, Atlético Huracan-Godoy 3-2, Newell’s-River Plate 1-0. (05.04.): Bica Juniors-Banfield 2-3. A bajnokság állása: 1. Vélez 26, 2. Lanús 24, 3. Atlético Huracan 22.

Japán. J-League. 9. forduló (05.02.): Montedio Jamagata-Kasiva Reysol 0-0, Jubilo Ivata-Vissel Kobe 1-0, Ojta Trinita-Gamba Oszaka 1-3, Jokohama F-Marinos-Kavaszaki Frontale 2-1, JEF United-Kasima Antlers 0-2, Kioto Sanga-Nagoja Grampus Eight 0-1, Sanfrecce Hirosima-Simizu S-Pulse 0-0, Urava Red Diamonds-Albirex Niigata 1-0, FC Tokió-Omija Ardija 3-2. A bajnokság állása: 1. Kasima 20, 2. Urawa 20, 3. Nagoja 17.

Egyesült Államok. MLS. 7. forduló (05.02.): Toronto FC-Columbus Crew 1-1. (05.03.): Washington DC United-FC Dallas 2-1, Chicago Fire-Seattle Sounders 1-1, Colorado Rapids-Real Salt Lake 2-0, San José Earthquakes-CD Chivas USA 0-1, Los Angeles Galaxy-RB New York 1-0, New England Revolution-Houston Dynamo 0-2. A főcsoportok állása. Kelet: 1. Washington 12, 2. Toronto 12, 3. Chicago 11. Nyugat. 1. Chivas 19, 2. Seattle 13, 3. Colorado 11.