Luisa leharapta a futballkapus hüvelykujját

2009.06.24. 15:40
Lovagolni indult, a kórházban kötött ki az MSV Duisburg 36 éves kapusa. Sven Beuckert jobb hüvelykujját leharapta egy ló. A sérült testrészt visszavarrták, még nem tudják, visszatérhet-e a kapus a pályára.

Sven Beuckert, a német másodosztályú MSV Duisburg kapusa hihetetlen körülmények között szerzett súlyos, egész pályafutását fenyegető sérülést. A 36 esztendős kapus jobb hüvelykujját harapta le egy ló.

A szabadságát töltő sportoló lovagolni iindult egy gazdaságban, amikor a Luisa nevű állat megharapta a kezét, amellyel a kantárt fogta. Beuckert először csak szúró fájdalmat érzett, de amikor odanézett, látta, nincs meg az ujja.

A német Bildnek adott nyilatkozatában elmondta, felesége rögzítette a szinte teljesen leesett testrészt, majd kihívta a mentőket. A duisburgi St. Barbara-kórházba vitték, ahol három és félórás műtétet hajtottak végre.

Négy-öt napig még kórházban kell maradnia, csak azután tudnak az orvosok választ adni a kérdésre, folytathatja-e még profi pályafutását.

Beuckert 1992-ben mutatkozott be első felnőttcsapatában, az FC Erzgebirge Auében, majd 2000-től három éven át az FC Union Berlin játékosa volt. 2003 óta a Duisburg kapusa, de mindössze 17 találkozón szerepelt. Az elmúlt szezonban egyszer sem védett a bajnokságban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport