Valér
2 °C
8 °C

Csúnyán elverték Juhászékat a BL-ben

2009.08.20. 12:01
A Bajnokok Ligája szerdai napján csak a Lyon nyert hazai pályán, a franciák alaposan elintézték Juhász Roland csapatát, az Anderlechtet. A Debrecen káprázatos sikere mellett vendégként nyert az Atlético Madrid, a Maccabi Haifa és az FC Zürich is.

Kedden az Olympiakosz sikerrel vívta meg idegenbeli BL-selejtezőjét, szerdán a másik görög, a Panathinaikosz viszont saját stadionjában kapott ki. Győzelmével az Atlético Madrid nagy lépést tett a BL-főtábla felé, bár a meccs egyik hőse, Diego Forlán szerint még semmi sem dőlt el. Az első félidőben Forlán Maxi Rodriguezzel rúgatott gólt, majd a fordulás és Dimitrisz Szalpingidisz egyenlítése után az uruguayi csatár lőtte a második gólt. Hét perc múlva Agüero már a harmadik találatot jegyezte. A végén még Sebastian Leto szépített.

„Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel – értékelte a meccset Forlán. – Még azért az ünnepléssel meg kell várni a visszavágó végét, de határozottan jók az esélyeink. Pont ezt terveztük el, de azt hozzá kell tenni, hogy a görögök sokfutásos játéka néha nagyon megzavart minket.”

Kosztasz Kacuranisz, a hazaiak kközéppályása elismerte, hogy jobb volt az Atlético. „Az első gól döntő volt, utána gyorsan egyenlítettünk, de túl nagy teret hagytunk a játékra és ez megbosszulta magát. Nagyon nehéz a dolgunk, de szerintem ha Madridban mi szerezzük az első gólt van még keresni valónk. A védelmünket sokkal jobban kell majd megszervezni.”

Gyakorlatilag eldőlt a Lyon–Anderlecht párharc. Alig telt el 15 perc és már 2-0-ra vezetett a hazai csapat, Miralem Pjanics és Lisandro 11-es góljaival, sőt 42 perc után már 4-0 volt a Lyon előnye. A francia csapat elvesztette Juninhót és Karim Benzemát a nyáron, de az új igazolások, Befétimbi Gomis, Michel Bastos, Lisandro és Aly Cissokho ott voltak a pályán, mint ahogy Juhász Roland is, aki végigjátszotta a meccset. Az újak közül Lisandro, Bastos és Gomis eredményes volt, sőt utóbbi duplázott, ő lőtte Suarez szépítő találata után az ötödik gólt, a vége 5-1.

„Sok új játékos érkezett a nyáron – mondta Kim Källström, a Lyon középpályása – de a legfontosabb az volt, hogy csapatot alkossunk és így legyünk erősek. Mindegyik új fiú remek futballista, de ma megmutattuk, hogy csapatként is nagyon erősek vagyunk. Az idei szezon legnagyszerűbb játékát produkáltuk.”

A lyoni edző, Claude Puel bátor húzással élt, az egykori Lille-játékost, a ballábas Bastost a jobb oldalon szerepeltette. „Az edzőnk remekül feltérképezte az Anderlechtet és azt mondta, hogy sokkal több terem lesz, ha a jobb oldalon játszom – mondta Bastos. Nagyon örülök, hogy ráadásul még gólt is lőttem.”

Nagyon nehéz helyzetbe került a Salzburg is. A játéknap talán legnagyobb meglepetését a Maccabi Haifa szerezte, hogy idegenben, a mindössze 18 éves Mohammad Gadir és Slomi Arbeitman góljaival legyőzte osztrák ellenfelét. A hazaiak részéről Alexander Zickler volt eredményes. Az egyre erősebb izraeli futball egy újabb hatalmas sikere lenne, ha a Maccabi BL-főtáblás lenne.

A Maccabi 2006-ban majdnem eljutott a BL-főtáblára, de az utolsó körben a Liverpool állította meg. „Tudtuk, hogy erős csapat a Haifa, sokkal erősebb, mint a Dinamo Zagreb, az előző ellenfelünk. Sajnos a sárga lapok és sérülések miatt nem a legerősebb csapattal utazunk a visszavágóra” – nyilatkozta a csapat edzője, Huub Stevens. A csapat középhátvédje, Milan Dudics csak annyit mondott: „Ezt nagyon elrontottuk, de 2-0-ra nyerünk a visszavágón.” Annyiban megalapozott a bizakodása, hogy az előző két selejtezőkörben sem tudott otthon nyerni a Red Bull, hanem idegenben vívta ki a továbbjutást.

Az FC Zürich is eldöntötte a továbbjutás kérdését. A playoffba jutó 20 csapat talán leggyengébbikét, a lett Ventspilst kapták és az első meccsen, idegenben főlényesen nyertek, Vonlanthen, Aegerter és Djurics góljaival.

Bajnokok Ligája-selejtező, playoff kör, 1. meccsek

Panathinaikosz-Atlético Madrid 2-3
Gól: Szalpingidisz 47., Leto 74., ill. Maxi 36., Forlán 63., Agüero 70.

Olympique Lyon-Anderlecht 5-1
Gól: Pjanics 10, Lisandro 15. - 11-esből, Bastos 39., Gomis 42., 63., ill. Suarez 58.

RB Salzburg-Maccabi Haifa 1-2
Gól: Zickler 57., ill. Gadir 22., Arbeitman 84.

Ventspils-FC Zürich 0-3
Gól: Vonlanthen 12., Aegerter 55., Djurics 75.