8 percig gondolkodott a bíró a gólon

2009.08.25. 12:15
A Maccabi Tel Aviv–Bnei Sahnin bajnokin a játékvezető egy gól után többször is megváltoztatta ítéletét, végül közel nyolcpercnyi tanakodás után jól döntött.

Az izraeli bajnokság első fordulójában kitört a botrány. A Maccabi Tel Aviv–Bnei Sahnin mérkőzésen a játékvezető kétszer is megadott és érvénytelenített egy gólt les miatt.

A vendégek 2-0-s hazai vezetésnél a 76. percben szépítettek, majd rögtön a következő percben gólt kaptak. Az UEFA-kerettag Assaf Keinan megadta a Maccabi találatát, amely egy kifejezetten szép akció végén született.

A partjelző nem emelte a zászlaját, a bíró is határozottan indult a kezdőkör felé. A vendégek azonban hevesen reklamálni kezdtek, ennek következtében Keinan visszavonta döntését, szabadrúgást ítélt kifelé.

Utána megint egyeztetett a partjelzővel és a negyedik játékvezetővel, majd bevonult a pálya közepére, jelezve, mégis ért a gól, középkezdéssel folytatódik a játék. Mindenkit elhajtott magától, de a Sahnin vezetői és játékosai a negyedik játékvezetőt támadták le.

Ő jelzett a főbírónak, aki ismét egyeztetett, majd párpercnyi tanácskozás után ismét kifelé ítélt szabadrúgást. A felvételek alapján a játékvezető végül jól döntött. A találkozót így is 3-1-re nyerte a Maccabi, a hazaiak a 90. percben szereztek még egy érvényes gólt.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM