Az MU-t is kizárhatják az átigazolásból

Folytatódhat az átigazolási botrány Angliában, a Chelsea mellett állítólag a Manchester United is a szabályok megkerülésével akart megszerezni egy fiatal francia játékost. Platini UEFA-elnök mindenképpen rendezni akarja a kérdést.

A Chelsea után a Manchester United is bajba kerülhet átigazolási taktikája miatt.

A francia Le Havre azt állítja, hogy az MU elcsábította 16 éves tehetségét, Paul Pogbát, és komoly összeget ajánlott fel a középpályás szüleinek. Az angol klub cáfol, szóvivőjük azt nyilatkozta, mindent az érvényben lévő szabályok szerint tettek, a feltételezés "nonszensz".

A Le Havre a nemzetközi szövetséghez (FIFA) akar fordulni az ügyben. "Biztosak vagyunk benne, hogy nyerni fogunk, mert ez nem csak az egyesületünk, hanem a sport érdeke is" - nyilatkozott Alain Belsoeur, a másodosztályú Le Havre sportigazgatója.

A FIFA csütörtökön úgy döntött, hogy a Chelsea a következő két átigazolási időszakban nem szerződtethet új játékost. A büntetést azért kapta a londoni klub, mert 2007-ben, Gael Kakuta leigazolásával kapcsolatban vitába keveredett a francia Lens csapatával. A Chelsea ugyanis arra ösztönözte a fiatal francia csatárt, hogy szegje meg a Lens-szal érvényes megállapodását, és szerződjön Londonba.

A FIFA egyúttal 780 ezer euró megfizetésére kötelezte Kakutát, valamint négy hónapra eltiltotta őt a futballtól. A Chelsea-nek, amely fellebbez az ítélet ellen, 130 ezer eurós kártérítést kell fizetnie a Lens-nak.

„A döntés csak a kezdete szabályok betartatásának. A fiatal játékosok mozgását, átigazolását így lehet rendezni” – nyilatkozott Michel Platini UEFA-elnök a szigorú büntetés után.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58