A magyarokkal azonos, 1-es számú csoportban szereplő dánok abban az esetben biztos vb-résztvevők lennének, ha győznek Albániában, Magyarország kikap Portugáliától, a svédek pedig pontokat hagynak Máltán.
A 3. csoportban a szlovákok ünnepelhetnek, ehhez nyerniük kell Belfastban. Ez azért sem lesz egyszerű feladat, mert a sorozatban ez még senkinek sem sikerült. Ha győznek is, továbbjutásukhoz még az is szükséges, hogy döntetlen legyen a szlovén–lengyel Mariborban.
Az Európa-bajnok spanyolok az 5. csoportban az észtek elleni győzelemmel tehetik biztossá dél-afrikai indulásukat, ha a törökök pontot rabolnak a bosnyákok otthonából. Spanyolország eddig egyszer játszott az észtekkel, Tallinnban 3-0-ra nyertek.

A törököknek létfontosságú az idegenbeli győzelem, ha nem nyernek, Bosznia legrosszabb esetben is pótselejtezős.
A 6. csoportból a veretlen angolok kijutnak, ha legyőzik a horvátokat. Nagyon készülnek, mert a tavalyi Európa-bajnokságtól éppen a horvátok ütötték el őket.
A találkozó előtt a horvát szövetség azzal vádolta az angolokat, hogy direkt okoztak sérülést Luka Modricnak, a horvát válogatott egyik legjobbjának a két héttel ezelőtti Tottenham–Birmingham Premier League-meccsen.

Később a horvátok kapitánya, Slaven Bilic úgy nyilatkozott, az angolok Capello kapitánysága alatt elvesztették stílusukat. Az olasz szakember megköszönte Bilicnek, ennél jobban ő sem tudná motiválni az angol futballistákat.
Anglia eddig hét selejtezőjét megnyerte, ráadásul a legutóbbi, 2007-es londoni 2-3-ért a visszavágás is fűti a házigazdákat.
A 7. csoport rangadóján pokoli hangulat várható, hiszen ha Belgrádban a szerbek legyőzik a legutóbb vb-döntős franciákat, akkor kijutnak. Óriási az érdeklődés, a belgrádi Marakanába háromszor annyi jegyet is el tudtak volna adni, mint amennyien beférnek.
A szerbek az eddigi 27 meccsükből tízszer verték a franciákat, viszont 11 éve nem győztek otthon ellenük. A szerbek mellett szól, hogy a legutóbbi öt hazai vb-selejtezőjüket megnyerték, sőt, a mostani sorozatban még gólt sem kaptak odahaza.
Nagy nyomás alatt Raymond Domenech, a franciák szövetségi kapitánya, ennek ellenére nyugodtan nyilatkozott a meccs előtt: "Nem a belgrádi meccs lesz a döntő, utána még van két találkozónk, így aztán van még esély is.” Thierry Henry, a Barcelona csatára még hozzátette, nagyszerű a hangulat és nagy az elszántság a csapaton belül: "Most csak egy a fontos, kijutni a világbajnokságra.”

A 8-as csoportban a világbajnoki címvédő olaszok a bolgárokat fogadják, és győzelemmel hatalmas lépést tennének a továbbjutás felé. A rivális Írország nem játszik szerdán, így ha nyernek az olaszok, egyetlen sikerre kerülnek a vb-től. Ezt az egyet az írek ellen, idegenben vagy az utolsó körben, Ciprus ellen, otthon kellene kiharcolniuk.
A szerdai európai vb-selejtező program
1. csoport:
Málta–Svédország, Ta,Quali 19:30
Albánia–Dánia, Tirana 20:30
Magyarország–Portugália, Puskás Ferenc Stadion 20:45
Az állás:
1. Dánia 7 5 2 - 14-3 17 pont
2. Magyarország 7 4 1 2 9- 4 13
3. Svédország 7 3 3 1 8- 3 12
4. Portugália 7 2 4 1 9- 5 10
5. Albánia 8 1 3 4 4- 8 6
6. Málta 8 - 1 7 0-21 1
2. csoport
Izrael–Luxemburg, Ramat Gan 20:00
Lettország–Svájc, Riga 20:30
Moldova–Görögország, Chisinau 21:30
Az állás: 1. Svájc 16/7, 2. Görögország 13/7 (12-6), 3. Lettország 13/7 (11-6), 4. Izrael 9/7, 5. Luxemburg 5/7, 6. Moldova 2/7
3. csoport
Csehország–San Marino, Uharske Hradiste 17:20
Észak-Írország–Szlovákia, Belfast 20:45
Szlovénia–Lengyelország, Maribor 20:45
Az állás: 1. Szlovákia 16/7, 2. Észak-Írország 14/8, 3. Lengyelország 11/7 (19-8), 4. Szlovénia 11/7 (10-4), 5. Csehország 9/7, 6. San Marino 0/8
4 csoport
Liechtenstein–Finnország, Vaduz 19:30
Wales–Oroszország, Cardiff 20:45
Németország–Azerbajdzsán, Hannover 21:45
Az állás: 1. Németország 19/7, 2. Oroszország 18/7, 3. Finnország 13/7, 4. Wales 9/7, 5. Azerbajdzsán 1/7 (1-9), 6. Liechtenstein 1/7 (1-18)
5. csoport
Örményország–Belgium, Jereván 19:00
Bosznia-Hercegovina–Törökország, Zsenica 20:00
Spanyolország–Észtország, Merida 22:00
Az állás: 1. Spanyolország 21/7, 2. Bosznia-Hercegovina 15/7, 3. Törökország 11/7, 4. Belgium 7/7, 5. Észtország 5/7, 6. Örményország 1/7
6. csoport
Fehéroroszország–Ukrajna, Minszk 19:00
Andorra–Kazahsztán, Andorra La Vella 20:00
Anglia–Horvátország, London 21:00
Az állás: 1. Anglia 21/7, 2. Horvátország 17/8, 3. Ukrajna 14/7, 4. Fehéroroszország 9/7, 5. Kazahsztán 3/7, 6. Andorra 0/8
7. csoport
Feröer-szigetek–Litvánia, Toftir 18:15
Románia–Ausztria, Bukarest 20:45
Szerbia–Franciaország, Belgrád 21:00
Az állás: 1. Szerbia 18/7, 2. Franciaország 14/7, 3. Ausztria 10/7, 4. Litvánia 9/7, 5. Románia 8/7, 6. Feröer-szigetek 1/7
8. csoport
Olaszország–Bulgária, Torino 20:50
Montenegró–Ciprus, Podgorica 21:15
Az állás: 1. Olaszország 17/7, 2. Írország 16/8, 3. Bulgária 11/7, 4. Ciprus 5/7, 5. Montenegró 4/7, 6. Grúzia 3/8
9. csoport
Skócia–Hollandia, Glasgow 20:30
Norvégia–Macedónia, Oslo 20:30
Az állás: 1. (már vb-résztvevő) Hollandia 21/7, 2. Skócia 10/7, 3. Norvégia 7/7 (7-6), 4. Macedónia 7/7 (4-9), 5. Izland 5/8
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon