Adebayor arcon taposta excsapattársát
A szezont pazarul kezdő Emmanuel Adebayor komoly bajba kerülhet volt csapata, az Arsenal ellen bemutatott sportszerűtlensége, durvasága és alattomossága miatt: gólja után a teljes pályát végigsprintelte, hogy a londoni szurkolók szektora előtt ünnepeltesse magát - csak a felügyelőkön múlt, hogy nem lett botrány -, majd Robin van Persie arcába lépett.
Vérző sebet ejtett stoplijával excsapattársán, akivel három hónapja még együtt játszott. A holland tudta folytatni a játékot, de Adebayort az FA (Angol Futballszövetség) feljelentése alapján már nem csak a gólöröme, hanem a talpalás miatt is előveszik.
A mérkőzés után Adebayor bocsánatot kért a gólörömért, de a van Persie-vel történt összecsapásban nem érzi magát vétkesnek, pedig a visszajátszásokból nehéz elhinni, nem volt szándékos. Van Persie szerint "eszetlen és rosszindulatú" mozdulat volt.
Az FA vezetője, Ian Watmore már vasárnap bejelentette, jól látható sportszerűtlenségek történtek, így a fegyelmi bizottság hivatalból vizsgálatot indított mindkét eset miatt. Az eljárás eredményét néhány napon belül ígérik.
A mérkőzést 4-2-re a Manchester City nyerte, amely ezzel száz százalékos maradt, az Arsenal viszont egymás után kétszer kapott ki Manchesterben: a United után a City is elintézte.
Adebayor kisebb huzavona után a nyáron igazolt az Arsenalból a Citybe 25 millió fontért, pénzéhsége miatt kritizálták. A londoniaknál több kisebb balhéja is volt, előfordult, hogy csapattársát, Nicklas Bendtnert meccs közben fejelte meg, mert nem volt elégedett a játékával.
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon