A szerda esti Liverpool-Debrecen előtt az angol klub ajándékboltjában a szokásos ereklyék mellett a BL-meccsel kapcsolatos ajándéktárgyakat is lehet kapni.

Az angolok felkészültek, a két klub címerével díszített bögrék, Liverpool- és Debrecen-címeres zászlók is kaphatók, a meccsre készült sálakat azonban elrontották.
A sálon a két csapat neve áll, de a DVSC rövidítésből - amely Debreceni Vasutas Sport Clubot jelent - a vendégcsapat Debreceni lett.
Az első meccs és a visszavágó időpontját is feltűntetik, de novemberi, magyarországi meccset a debreceni Oláh Gábor utcai stadionba tették, pedig az - az UEFA döntése miatt - Budapesten, a Puskásban lesz.
Az eset egyébként nem egyedi, hiszen amikor 2002-ben a ZTE a Manchester Uniteddel játszott BL-selejtezőt, szintén elírták az angolok, akkor a zalaiak Zalaegerszegi néven szerepeltek a sálon.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon